Mire számíthatunk a mesterséges intelligenciától 2025-ben és a jövőben? Valóban kiszorítja majd az embereket a munkaerőpiacról? Dallos Zoltánnal, a DLX MEDIA ügyvezetőjével fejtegetjük a mesterséges intelligencia jelenlegi tudását és a munkaerőpiacra gyakorolt hatásait, illetve az AI és az emberi együttműködés jövőjét is.
Futballtörténelmi esemény házigazdája lesz néhány nap múlva a Yettel székháza: hazánkba érkezik az angol futball legrangosabb díja, az eredeti Premier League Trófea, amelyet jelenleg a Manchester City birtokol. Az esemény egy napra otthont ad a csapat által elhódított, szintén rangos Community Shieldnek is.
Egy adómentes vállalati egészségbiztosítási rendszer bevezetése alapvetően átalakítaná az egészségügyi rendszer finanszírozását, és minden érintett számára előnyökkel járhat – vázolja a Primus Egyesület. Úgy látják, hogy „egy robusztus szolgáltatói platform” kialakítása az ellátás hatékonyságát, minőségét és hozzáférhetőségét is javítaná.
A Szupermenta energiaital terméktesztjének folytatásaként a szakemberek további vizsgálatokat végeztek, melyek középpontjában a koffein- és cukortartalmú italok álltak. A kísérlet arra irányult, hogy egy adagnyi ital elfogyasztásával mennyi koffeint vagy cukrot viszünk be a szervezetünkbe. Lássuk az eredményeket!
Bár elsőre furcsának tűnhet befektetésként tekinteni egy klímára, mosógépre vagy hűtőszekrényre, a számok azt mutatják, hogy elavult háztartási gépeink, elektronikai eszközeink, vagy a fűtésrendszer korszerűsítése meglepően okos döntés lehet. Az LG Electronics Magyar Kft. szakértői elmagyarázzák a legfontosabb tudnivalókat.
Izgalmas kísérlettel hívja fel a figyelmet a Telekom a digitális tudásban lévő különbségekre és ezek fejlesztési lehetőségeire abból a meggyőződésből, hogy aki digitálisan előrelép, az az életben is előrébb juthat, ráadásul egyéni fejlődésünkkel közösségeinket is gyarapíthatjuk. Ezzel párhuzamosan, az Országtuning jegyében a Telekom 30 napig ingyenesen elérhetővé tette az otthoni szolgáltatásait, így március 31-ig bárki kockázatmentesen kipróbálhatja azokat.
A használtautó-vásárlás során sokan a vételár alapján döntenek, figyelmen kívül hagyva a tulajdonlás valódi költségeit. Az Ayvens szakértői összegyűjtötték, mire érdemes figyelni a gazdaságos és megbízható jármű kiválasztásánál.
A 2024-es rekordév után idén januárban tovább emelkedett az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; 1 293 556 utas utazott januárban a fővárosi légikikötőből, ami nem csak a tavalyi adatot haladja meg 17,5%-kal, hanem minden idők legmagasabb elsőhavi utasforgalmát jelenti.
Otthonunkat higiéniai okokból érdemes legalább 2-3 évente átfesteni, és ha már belevágunk lakókörnyezetünk felújításába, használjuk ki a lehetőséget, hogy újragondoljuk a színeket, a dekorációt, valamint képbe kerüljünk a legújabb trendekkel. 2025-ben hódítanak a természet színei, és divatos az élénkebb színeket semleges komplementerekkel kiegészíteni.
Kiemelkedően szerepeltek a győri Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói a „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázaton: az alapképzés kategóriában Pintér Georgina első, míg a doktoranduszok között Bana Bernadett harmadik helyezést ért el.
A lakáspiacon rekordszintű kereslet tapasztalható az új építésű ingatlanok iránt, a négyzetméterárak Budapesten és a vármegyeszékhelyeken is csúcsokat döntenek. Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint a kereslet 73%-kal nőtt januárban éves összevetésben, ami a használt lakások áremelkedését is előrevetíti.
A teljesen új, harmadik generációs üzemanyagcellás rendszert úgy tervezték, hogy a hagyományos dízelüzemű motorokkal azonos tartóssággal feleljen meg a kereskedelmi szektor különleges igényeinek. Emellett az új rendszer jelentős teljesítménybeli javulást mutat.
Lerövidülhet a növénynemesítés ideje, lényegesen kevesebb műtrágyával terhelhetjük a termőföldeket és kevesebb emberi erőforrásra lesz szükség a mezőgazdaságban a mesterséges intelligenciának köszönhetően – a HUN-REN ATK kutatói szerint.
A Zala vármegyei kiskérődzők pestise kitörések kapcsán elrendelt intézkedések hatékonynak bizonyultak: a hatóságok a széleskörű vizsgálatok során hetek óta nem állapítottak meg újabb gyanús esetet. A kedvező eredményeknek köszönhetően sor került néhány korábban elrendelt intézkedés feloldására.
A HR szakma Magyarországon is egyre inkább támaszkodik az adatokra, amelyek nemcsak azért lehetnek hasznosak a cégek számára, mert pontosabb képet mutathatnak az álláspiacról, hanem mert a segítségükkel a szakembereknek könnyebb megfelelően kezelniük a prekoncepcióikat. Emellett persze az emberi megérzéseknek, benyomásoknak szintén jelentős szerepük van a megfelelő szakmai döntések meghozatalánál.
A meghatározó magyar és régiós vállalatokat tulajdonló és működtető befektetési csoport története során több sikeres tőzsdei sztorit épített fel, és jelentős mértékben járult hozzá a régiós és hazai gazdaság, valamint tőkepiac fejlődéséhez. Portfólióvállalatai ma már Európa-szerte bizonyítják, hogy Magyarországról indulva is komoly növekedést, jelentős üzleti sikereket lehet elérni.
Reálbér-emelkedés, stabilizálódó beruházások és a fogyasztás további élénkülése várható 2025-ben – derült ki az MBH Bank legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseiből. A gazdaság pályáját a lassan javuló külpiaci környezet is segíti, ugyanakkor továbbra is erős inflációs nyomás jellemzi a gazdaságot.
Közép-Európában egyedülálló, angol nyelvű motorsportmérnök mesterszakot indított a győri Széchenyi István Egyetem. Az oktatók között több Forma–1-es tapasztalattal rendelkező szakember, illetve az autósport más szakágaiban világbajnoki címekkel rendelkező csapatok mérnökei találhatók.
A magyar felnőttek majdnem harmada intéz pénzügyeket a szülei, nagyszülei helyett. A lakosság fele viszont még nem gondolt arra, mi lesz, ha az idősebb családtagok ezt már nem tudják egyedül megoldani – többek között ez derül ki a CIB Bank kérésére készített reprezentatív felmérésből.
Felezhető-e a kapszula és a kúp? Hogyan készítsünk szuszpenziót? Hol és hogyan kell tárolni a gyógyszereket? Miként adagoljuk megfelelőn a tablettákat? Dr. Sebők Szilvia főgyógyszerész ezekre a kérdésekre is választ ad a Semmelweis Egyetem legújabb, a gyógyszerek előkészítéséről, adagolásáról és tárolásáról szóló oktatóvideójában.
Több száz millió embert érint világszerte a pajzsmirigy alulműködése. A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói a betegség kezelésére alkalmazott tiroxin agyi hasznosulásának új mechanizmusait fedezték fel. A magyar kutatók eredményei komoly klinikai érdeklődésre tartanak számot.










