Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat | Mi ez?
Kérdésed van? +36 70/942-8269 | Ügyfélportál »

Hírfolyam

10 percenként frissülő hírfolyamunk célja, hogy az általunk terjesztett sajtóközlemények mellett egy kiegészítő információforrást is biztosítsunk az újságíróknak. A hírfolyam jelenleg 70 intézményi, szervezeti, szakértői Facebook oldal és 57 szakmai, tematikus, közszolgálati oldal bejegyzéseit tartalmazza 48 órára visszamenőleg.

A Helló Sajtó! Hírfolyam RSS feedként is elérhető ezen a linken.

Szeretnéd ha szerkesztőséged cikkei is bekerülnének a hírfolyamba? Van rá lehetőség, ismerd meg Cikkajánlás funkciónkat.

Szűrés kategória és bejegyzés típus szerint
mta.hu
Öt ország adatait vizsgálta a MASZK kutatóinak részvételével készült új nemzetközi tanulmány

Az MTA–ELTE Autizmus és Tanulási Akadályozottság Szakmódszertani Kutatócsoport három kutatójának, Dr. Völgyesi-Molnár Mártának, Dr. Stefanik Krisztinának és Dr. Szekeres Ágotának a közreműködésével jelent meg új tanulmány a Frontiers in Psychiatry Q1-es besorolású folyóiratban.
Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége
Egy szűk hónappal a rendezvény előtt már 425 regisztrálónál jár a Magyar Vállalatok 2030 konferenciánk.
A konferencia témája, hogyan építhetünk sikeresebb, versenyképesebb vállalatokat. A nap záróbeszélgetése pedig azt kérdezi: mi végre tegyük mindezt? Hogyan válhat a gazdasági teljesítményből társadalmi érték – és mit tanulhatunk erről a Nyugat korának mecénásaitól?
Társadalmi felelősségről, mecenatúráról, gazdaság és kultúra kapcsolatáról. Hatos Pál történésszel, valamint Fráter Zoltán és Széchenyi Ágnes irodalomtörténészekkel Stumpf András...
media1.hu
Megválasztotta a parlament a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságot – máris súlyos aggályok övezik a pályázati eljárást

Megválasztották a Médiatanács új elnökét és tagjait jelölő bizottságot, de a pályázati eljárást máris összeférhetetlenségi aggályok és egy technikai probléma árnyékolja be.
ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
A magyar sóvirág (Limonium gmelinii), az aszály szépe
Helyszín: Hortobágyi szikes pusztagyepek, 2026.08.24.
A 2026 nyarán kialakult aszályhelyzet a védett gyepeink, legelőink növényállományát sem kímélte. A legelő állatok természetes takarmányellátása szinte országszerte kihívást jelent.
Nyár végi legelőbejárásunkon így nem az állatokat, hanem csak a szemünket legeltethettük. A kiszáradt sziki gyepeken ugyanis még mindig feltűnő látványt nyújtott a lilán pompázó magyar sóvirág.
A magyar sóvirág jelentősége a legelőn elsősorban természetvédelmi és...
HungaroMet Nonprofit Zrt.
KOMÓTOSAN HALAD BELJEBB ↘️
Természetesen a hidegfrontról van szó, ami most érte el a Benelux-államokat és Franciaországot. Arrafelé elég nagy területen esik az eső.
Amit most lehet tudni a legfrissebbek szerint:
👉 A hidegfront holnap este éri el az északnyugati országrészt: előterében a Dunántúlon nő a zápor, zivatar esélye.
👉 A záporok, zivatarok kelet, északkelet felé haladva a késő esti, éjféli órákra a Duna vonalát elérve fokozatosan gyengülnek. Az intenzívebb cellákat viharos (60-80 km/h) széllökések, intenzív (15-25 mm; lokálisan felhőszakadás 25-30...
www.police.hu
Rendőrautó vitte fogdába a kocsikázókat

Rendőrautó vitte fogdába a kocsikázókat Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 11:15 Orosházán a rendőrség őrizetbe vett két fiatalt, mert a tulajdonosok tudta és engedélye nélkül elvittek egy autót meg egy kisbuszt. Mindkettőben benne maradt az indítókulcs.
szinhaz.net
„A báb nem (csak) gyerekjáték!”

Az idén 80 éves szegedi Kövér Béla Bábszínház vezetőit bábműfajról, bábszínházról, művészeti koncepcióról, finanszírozásról és az idei fesztiválról kérdeztük. Videóinterjú. Az idén 80 éves szegedi Kövér Béla Bábszínház 2026. augusztus 21-23. között rendezte meg immár hagyományos SZINkópé fesztiválját – az eddigiekhez képest némiképp rendhagyó formában. A bábszínház igazgatóját, Kiss Ágnest és művészeti vezetőjét, Schneider Jankót […]The post „A báb nem (csak) gyerekjáték!” appeared first on szinhaz.net.
hold.hu
Az erőszakhullám vége: Magyarország is sokat javult, de a balti államok az igazán látványosak

A rendszerváltás utáni zűrzavar több országban az erőszak elszabadulásával járt, mára azonban gyökeresen megváltozott a kép. A BB tengelyen harminc év alatt közel 80 százalékkal...The post Az erőszakhullám vége: Magyarország is sokat javult, de a balti államok az igazán látványosak appeared first on HOLDBLOG.
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Az innováció ma már nem a cég méretén múlik
Nagy Elek az AI Summiton arról is beszélt, hogy a méret ma már nem akadály: egy 10 fős vállalkozás is képes lehet akár egyetlen technológiai ugrással olyan AI-megoldásokat bevezetni, amelyek korábban csak a nagyvállalatok számára voltak elérhetők.
A kérdés már nem az, ki fér hozzá a technológiához, hanem az, ki tudja jól használni. 🚀
Ti mire használjátok már az AI-t a vállalkozásotokban? Írd meg nekünk kommentben! 🤔
#AISummitBudapest #MKIK #NagyElek #MI #innováció
Magyar Nemzeti Múzeum
🎉​ Amerikai álom kísérőprogramok - SZEPTEMBERI időpontok
Mozgalmasan indul a szeptember a Magyar Nemzeti Múzeumban, ugyanis számos tematikus programmal készülünk az "Amerikai álom" című időszaki kiállításunk kapcsán.
👉​ A Pénzügyőr Zenekar koncertje - szeptember 10. 17:00 — 18:00
Szeptember 10-én a például a Pénzügyőr Zenekar előadásában ingyenesen hallhatóak majd olyan darabok, amelyek szorosan kapcsolódnak az Egyesült Államokhoz.
👉​ Hollywoodi száműzetés | Tematikus tárlatvezetés az Amerikai álom című kiállításon - szeptember 10. 18:00 —...
Nemzeti Táncszínház
😍 Három táncos újdonság szeptemberben!
Még csak most kezdődik az évad, de szeptemberben máris három friss táncprodukciót láthattok a Nemzeti Táncszínház színpadain: a Kulcsár Noémi Tellabor a tavaly Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai Sátántangóját viszi színre, az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Kafka klasszikusához, Az átváltozáshoz nyúl, a Székesfehérvári Balett Színház pedig A kis herceget fordítja a tánc nyelvére. ✨
🍂 A bemutatók sorát szeptember 21-én a Tellabor nyitja a Sátántangóval, amelynek színre vitele – a címében szereplő tangó...
enbudapestem.hu
BUDAPEST.HU

boschblog.hu
Kisebb fogyasztás, nagyobb teljesítmény

The post Kisebb fogyasztás, nagyobb teljesítmény appeared first on Bosch Blog.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
📬🇪🇺 Merre tart az európai postai szektor? – Brüsszelben találkoznak a szakma meghatározó szereplői
Milyen kihívásokkal néz szembe a postai ágazat Európában? Hogyan alkalmazkodhat a szektor a változó felhasználói igényekhez, a geopolitikai kihívásokhoz és a nemzetközi környezethez? És milyen irányt vehet a postai szabályozás a következő években?
👉 Ezekről is szó lesz 2026. szeptember 29-én Brüsszelben, az ERGP 7. Érdekképviseleti Fórumán, amelyet az ERGP és az Európai Bizottság szervez.
A fórumon a szabályozó hatóságok, az európai intézmények, a...
Magyar Művészeti Akadémia
PROGRAMAJÁNLÓ
FOTÓS SZAKMAI NAPOK A MŰCSARNOKBAN
2026. szeptember 8. és 10.
Két nap a kortárs fotográfiáról – kiállításokról, alkotói utakról, szakmai kérdésekről és a fotó jelenéről.
A Műcsarnok szeptember 8-án és 10-én fotós szakmai napokat rendez. A programsorozat apropóját a Műcsarnokban párhuzamosan látható fotográfiai kiállítások adják: az Utak és útkereszteződések | III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026, az Újabb találkozásaink | 1976–2026 | Hemző és a Hemző-díjasok, valamint a RÉVÉSZ TAMÁS_Csend | A mindennapok költészete című...
bitport.hu
Az önműködő hálózat két arca: gyorsaság kontra kiszámíthatóság

Az MI-natív infrastruktúra ígérete komoly: gyorsabb hibaelhárítás, kevesebb rutinmunka, jobb felhasználói élmény. A számla azonban nem marad el - új típusú kockázatok jelennek meg ott, ahol eddig egy hálózati mérnök hozta meg a döntést.
Thália Színház
🎭Közeledik drámapályázatunk határideje!🎭
Az ősz kezdetével egyre közelebb kerülünk új magyar színdarabok megírására meghirdetett pályázatunk október 5-i határidejéhez is. Továbbra is várjuk az új történeteket és alkotói hangokat, műfaji vagy tematikai megkötés nélkül.✍️
Ha már formálódik a történet, érdemes lassan pontot tenni az utolsó mondat végére, ha pedig a pályamű már elkészült, ne várjanak az októberi határidőig! A beérkező művek feldolgozása folyamatosan zajlik, így amint elkészültek, már küldhetik is nekünk.📖
📅Pályázati...
Fertő-Hanság Nemzeti Park
Péter István 1952-2026
Igazgatóságunk megalakulásától nyugdíjba vonulásáig gépkocsivezetőként, gépjármű-előadóként és műszaki problémáink megoldó embereként volt munkatársunk. Közvetlensége és kollegialitása miatt mindenki őszintén kedvelte. Rendezvényeinken nyugdíjas éveiben is részt vett, sosem szakadt el teljesen korábbi munkatársaitól. Emléked megőrizzük!
A38 Hajó
🎷Nemrég Christoph Hubert, Bécs egyik legelismertebb jazzklubjának, a Porgy & Bessnek kreatív igazgatóját köszönthettük a Hajón. Christoph évtizedek óta azon dolgozik, hogy a műfaj kilépjen a megszokott keretei közül, teret adva a legkülönfélébb zenei világoknak a klubszínpadokon.
Az A38-on, a BMC - Budapest Music Centerben és a Fonó Budai Zeneházban tett látogatása után a M2 Petőfi TV stábja exkluzív interjút készített vele arról, milyen fontos szerepet töltenek be a független, kísérletező klubok az európai zenei élet körforgásában. Sőt, az is kiderült, hogy...
Budapest Főváros Levéltára
📚10 és 16 óra között a Trefort-kertben
#bfl #mle #fle
Várunk Titeket a XVII. Könyvtári napon 🙂
Budapest Főváros Levéltára
Magyar Levéltárosok Egyesülete
#fle #bfl #leveltar #ELTE
Magyar Zene Háza
A blues kapuja, kolumbiai pszichedélia és a modern jazz egyik legeredetibb figurája a Zene Házában! Idén is válthattok Felfedező bérletet, amellyel most energikus marokkói chaabi és gnawa zenét, Dél-Amerikából származó avantgárd-latin dallamokat és egy párját ritkító amerikai előadót hallgathattok meg!
József Attila Színház
🥳 Szombaton újra találkozhatsz velünk! A nagysikerű Pozsonyi Piknik után most az Évadnyitó Utcabálon várunk titeket! Egy napra kilépünk a színház falai közül, és zenével, játékkal, színházi élményekkel és közös emlékekkel töltjük meg az utcát. 🎭🎶
📍 József Attila Színház – Déryné köz
📅 2026. szeptember 12.
🕐 14:00–18:00
🎟️ A rendezvény ingyenes!
Gyertek, és indítsuk együtt az új színházi évadot! 🥳
👉 Kattints az eseményre a részletes programért! https://fb.me/e/4H28FjuRF
📸: Kállai-Tóth Anett
Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület
Még lehet regisztrálni az Információbiztonsági ingyenes fórumra

A Hétpecsét Egyesület szeptember 16-án tartja a 122. Információvédelem Menedzselése Szakmai Fórumát. Az ingyenes rendezvényen az információbiztonság, a GDPR, a NIS2 és a mesterséges intelligencia kihívásai kerülnek fókuszba, előadásokkal, pályázati eredményekkel és vitafórummal.
Nemzeti Táncszínház
✨ Remek táncos programok Egerben!
Örömmel veszünk részt kiemelt együttműködő partnerként a 15. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon! Sokszínű programok, izgalmas találkozások, tánc, tánc és tánc vár a hétvégén Egerben. 🩰
🎉2026-ban immár tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál.🎉
Az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivállal egy olyan remek, Egerben már hagyománnyal rendelkező kezdeményezést folytatunk tovább, amelynek értékeit megőrizve szeretnénk új irányokat és új színházi találkozásokat is megmutatni.
...
Centrál Színház
„Csináltunk mi már mindenféle közérdekűt, de az talán jobb, ha nem megy adásba.”
Galamb Gertrúd és Galamb Cecília testvérek, és valószínűleg legjobb barátnők is egyben. Igazi komikus kettős az övék - befejezik egymás mondatait, könnyen keverednek félreértésekbe, és bizony minden férfi megfordul utánuk.
De vajon hogy sül el a két házasságból kikecmergett nő randevúja Oscar és Félix furcsa párosával Neil Simon vígjátékában?
Tartsatok velünk, és nézzétek meg a Galamb testvérek szerepében Hermányi Mariannt és Domokos Éva Lilit!
📸 Horváth Judit
www.police.hu
Másfél órán belül megtalálták a rollert

Másfél órán belül megtalálták a rollert Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 10:11 Lezáratlanul hagyott elektromos roller tűnt el egy személyvonatról, a rendőrök másfél órán belül felkutatták.
Magyar Nemzeti Bank
Történelmi minimumon a nyugdíjpénztári költségek
📉 Tovább csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztári költségek
👉 Az önkéntes nyugdíjpénztárak díjterhelési mutatója 2025-ben 0,66 százalékra mérséklődött, ami két bázispontos mérséklődést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
📌 Az önkéntes nyugdíjpénztárak valamennyi költségmutatójának átlaga hosszú távon is változatlanul 1 százalék alatti.
✅ A szektor változatlanul versenyképes az egyéb nyugdíjcélú öngondoskodási termékek között.
👇 Az MNB hivatalos közleménye kommentben.
www.police.hu
Születésnapi elfogás

Születésnapi elfogás Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2026. 09. 08., k - 10:05 A Vas megyei felderítők közreműködésével és a KR NNI fejvadászainak nemzetközi kapcsolatai révén fogtak el Szerbiában egy évek óta körzött magyar férfit.
Nemzeti Színház
Cirkusszal nyitjuk a napot.
A Fővárosi Nagycirkusz interaktív beavató bemutatója indítja a Nyílt Napot: nem előadás, hanem közös játék — és nem csak gyerekeknek.
14.00–14.30, a főbejáratnál, a Duna felőli oldalon. Szabadon látogatható, regisztráció nélkül. Jöjjön időben, a kapu 13.00-kor nyit.
Teljes program: https://nemzetiszinhaz.hu/nyiltnap/
#nemzetiszínház #nyíltnap #fővárosinagycirkusz #családiprogram #budapest
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
🤔 Mit csinál valójában a Magyar Közút?
Kátyúzunk. Kaszálunk. Télen havat takarítunk.
Ezekkel a munkáinkkal találkozhattok talán a leggyakrabban az utakon.
De a Magyar Közút feladata ennél jóval összetettebb.
🏗️ Utat építünk és üzemeltetünk.
🌉 Hidakról gondoskodunk.
🚧 Forgalomtechnikai feladatokat végzünk.
👀 Folyamatosan ellenőrizzük az utakat.
📞 Diszpécserszolgálatot működtetünk.
⚖️ Védjük az úthálózatot – többek között tengelysúlyméréssel és útvonalengedélyek kiadásával.
💻 Intelligens közlekedési rendszereket üzemeltetünk.
...
Fővárosi Állat- és Növénykert
🌙 Utolsó lehetőség! Már csak korlátozott számban vannak jegyek szeptember 10-ei Esti Sétánkra!
🐾 Hamarosan véget ér 2026-os, exkluzív zárás utáni élményprogram-sorozatunk, így ha részesei szeretnétek lenni az állati kalandoknak ne habozzatok tovább, szerezzétek be belépőiteket!
🌙 A szeptember 24-i időpontunk telt házas, szeptember 10-re pedig a három csoportunkból kettő már megtelt. Csapjatok le az utolsó jegyekre és lessetek be velünk az Állatkert színfalai mögé!
🐾 Az este folyamán három különleges helyszínt járhattok be, az állomások között...
Budapesti Operettszínház
Szomor György: Mindig itt leszünk... Mohács 500 ⚔️
Egy fiatal király, aki tudta, hogy hatalmas túlerő közeleg, mégsem fordított hátat országának. Egy nemzet, amely történelmének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el, mégsem tűnt el. A mohácsi csata 500. évfordulójára született Mindig itt leszünk… Mohács 500 című, Szomor György által írt rockmusical II. Lajos, Habsburg Mária és kortársaik sorsán át idézi meg a helytállás, az áldozat és a remény történetét.
Mohács elveszett, de a magyar nemzet megmaradt!
Pénteken premier! Jegyek még kaphatók az...
Központi Statisztikai Hivatal - KSH
Miből élünk? 🤷‍♀️
Idén ősszel ismét elindul a KSH „Miből élünk?” felmérése, amely a magyar háztartások pénzügyi helyzetét vizsgálja. A kutatás az Európai Központi Bank által koordinált nemzetközi program része, Magyarországon a KSH végzi a Magyar Nemzeti Bank szakmai együttműködésével.
✅ Minden adat számít.
✅ Több mint 15 ezer háztartást kérünk fel, akik sok más családot képviselnek
✅ Minél többen válaszolnak, annál pontosabb képet kapunk.
A felmérés segít jobban megismerni a magyar háztartások pénzügyi helyzetét és stabilitását.
...
www.police.hu
Elfajult családi vita

Elfajult családi vita Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 09:51 A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki a gyanú szerint egy baltanyéllel esett neki haragosainak.
www.csillagaszat.hu
Nem halott bolygó a Vénusz

A Vénusz felszínén uralkodó körülményeket sok szempontból hasonlíthatjuk a klasszikus pokol képéhez. 90 földi atmoszférának megfelelő légnyomás, 470 °C-os hőmérséklet – elegendő az ólom megolvasztásához – fogadná a látogatókat. Saját bolygónktól eltérően a felszín nem áll tektonikus lemezekből, így egészen a legutóbbi időkig elfogadott nézet volt, hogy a bolygó geológiailag gyakorlatilag teljesen inaktív. Az ETH […]
recorder.blog.hu
Melyik a legjobb magyar zenei dokumentumfilm?

Az elmúlt tizenöt év magyar zenei dokumentumfilmjeit végignézve arra a kérdésre kerestük a választ, vajon lehet-e másképp hozzáállni ehhez a műfajhoz, mint hogy leültetjük beszélni a zenészeket és néha bevágjuk a dalaikat? Egyáltalán érdekesebbek ezek a koncertfelvételeknél? Ebben a válogatásban azt nézzük meg, hol működik a forma, és hol fullad ki. A leggyengébbtől megyünk a legjobb felé. Ez a cikk először a Recorder magazin 135. számában jelent meg.[...] Bővebben!
www.police.hu
Eltűnt Bányai Amina Kinga

Eltűnt Bányai Amina Kinga Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 09:34 A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium
A mai napon több fontos témában is egyeztettünk az Élő Környezetért Felelős Minisztériummal. 🤝
👉 A megbeszélés során szóba került a vadászati jog, a hatályos halgazdálkodási jogszabályok felülvizsgálata, valamint a kotorékozás kérdésköre is.
❗❗ Fontos számunkra hogy ezekben a szakmai kérdésekben is párbeszédet folytassunk és a két tárca együtt keresse a megoldásokat.
Közös munka, közös eredmény!
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara - NAK
ISMERD MEG A BAZALTVIDÉK 🌋PORTÁIT!
🏡NYITOTT PORTA NAPOK – BAZALTVIDÉK 2026. szeptember 19–20.
🚪 Kinyílnak a kapuk, megtelnek élettel a porták, és egy hétvégére közelebb kerülhetünk ahhoz, amitől egy táj igazán különleges: az itt élő emberekhez, 🤝 a helyi értékekhez és a tovább élő hagyományokhoz. 🌾
🎶🐎 Kiscsőszön, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola programjain a magyar néphagyomány világába léphettek be – nemcsak nézőként, hanem aktív résztvevőként! 🙌
🎻 Népzenei és néptáncbemutatók, lovas...
media1.hu
Új vezető érkezett a 444 és a Qubit kiadójához – Szabó Ákos felel az értékesítési stratégiáért

A 444.hu-t és a Qubit.hu-t kiadó Magyar Jeti új stratégiai értékesítési vezetői pozíciót hozott létre, amelyet Szabó Ákos tölt be.
Veszprémi Állatkert
🐂 A watussi marha egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a hatalmas szarva, és nem véletlenül!
A Guinness Rekordok Könyve szerint ehhez a marhafajtához köthető a legnagyobb szarvkerület rekordja, amely 103,5 cm volt. A szarvak hegyei között pedig 2,4 méter távolság is lehet! 😮
👀 Egy biztos: a watussik mellett nehéz úgy elsétálni, hogy ne akadjon meg rajtuk a szemünk.
#veszpremzoo #veszprémiállatkert #élőbenazigazi
jogaszvilag.hu
A szerződés felbontása – illeték és adózás szempontjából

Amikor a felek egy korábban megkötött szerződés felbontása mellett döntenek, a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályai szerint a szerződés a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, a már teljesített szolgáltatások pedig visszajárnak. Bár polgári jogi értelemben a cél az eredeti állapot helyreállítása, ennek adójogi (különösen áfa) és illetékjogi megítélése merőben eltérő is lehet.
bitport.hu
Egyelőre nagy ívben tesznek az EU-s szabályozásra a mobilgyártók

A régióban tavaly nyár óta egy sor kötelező feladatot kaptak az okostelefonok gyártói, amelyekkel Brüsszel a vásárlók jobb és pontosabb tájékoztatását igyekszik elérni. A jelek szerint azonban ezt nem sok cégnél vették komolyan.
Átrium
Kedd este BEMUTATÓ az Átriumban:
19:00 Füge Produkció - Orlai Produkciós Iroda - Átrium:
ALÍZ - ENGEDD SZÉPEN, HOGY MEGEGYELEK
Az előadásra minden jegy elkelt, legközelebb október 2-án lesz látható.
Jegyek, bővebb infó: https://www.atrium.hu/hu/eloadas/aliz
🎟 JEGYPÉNZTÁR
Nyitva tartás: 17:00 - 19:00
🥂 ÁTRIUM BISZTRÓ
Nyitva tartás: 17:00 - 23:00
HungaroMet Nonprofit Zrt.
ENYHÉBB REGGEL🌡️
Az éjszakai órákban érkezett felhőzet jelentősen gyengítette az éjszakai kisugárzást. Olyannyira, hogy az előző reggelhez képest voltak olyan helyek, ahol 8-10 fokkal mutattak magasabb értékeket a hőmérők.
Tatabánya környékén a lengedező, és a hegyeken átbukó délkeleti szél is "gondoskodott" arról, hogy ne süllyedjen mélyre a hőmérséklet. Tatabányán ilyen értelemben trópusi volt az éjszaka, hiszen a minimum-hőmérséklet 20 fok felett alakult.
A felhőzet alakulását a műholdképen 🛰️ figyelemmel kísérhetjük.
👇
...
jogaszvilag.hu
Pályázati lehetőség nonprofit szervezetek bemutatkozására a XXIII. Magyar Munkajogi Konferencián

A Wolters Kluwer Hungary idén is megjelenési lehetőséget biztosít a XXIII. Magyar Munkajogi konferencián egy olyan civil vagy nonprofit szervezet számára, amely tevékenységével hozzájárul a befogadás, az esélyteremtés, a mentális jóllét, a közösségépítés vagy más, a munka világát pozitívan formáló társadalmi ügy előmozdításához.
Cirko Film
Alexandra Lamy az egyik legsokoldalúbb és legfoglalkoztatottabb francia színésznő, akit többnyire vígjátékokban alkalmaznak (hogy csak párat említsünk a nálunk is népszerű munkái közül: Szerelembe gurulva, Vibráló szerelem, vagy Titkok és igazságok), most azonban a drámai vénáját domborítja ki - és persze ebben is karizmatikus és hiteles. Csütörtöktől meggyőződhettek róla, milyen egy középiskolai tanárnőként, aki egyszerre próbál megküzdeni a szakmai és a magánéleti válságával.
www.police.hu
Telefonra cserélte a lopott rollert

Telefonra cserélte a lopott rollert Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 07:46 Egy GPS nyomkövető buktatta le azt a tolvajt, aki egy hódmezővásárhelyi buszpályaudvarról lopott el egy rollert.
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Jövő szombaton újra Tökfesztivál Pityerszeren! 🎃💚
www.police.hu
Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből

Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 07:35 A múlt hét eseményei röviden.
ado.hu
Nyugdíjba vonulás a 2026-27-es tanévben köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyból

A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény tartalmazza a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állók nyugdíjba vonulási lehetőségeivel kapcsolatos szabályokat is.
jogaszvilag.hu
Készültségben: a munkajogi készenlét szabályai, a készenlét munkaidő-szervezési kérdései (2. rész)

A hazai munkajognak van egy régi hagyományokkal rendelkező munkaidő-szervezési kategóriája, amely jóval az uniós munkajog hatásait megelőző időkre visszanyúlóan veti fel a kérdést: hogyan kezelje a munkajog azt az időt, amikor a munkavállaló csupán rendelkezésre áll, mégpedig az általa megválasztott helyen, de csak a munkáltató külön utasítására kell munkába állnia. Ezt hívjuk készenlétnek. A készenlét alkalmazásával kapcsolatban még ma is sok a jogalkalmazási bizonytalanság, illetve olyan követelményeket is figyelembe kell vennie a gyakorlatnak, amely a...
www.police.hu
Keddi forgalomkorlátozások Budapesten

Keddi forgalomkorlátozások Budapesten Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 07:30 2026. szeptember 8-án rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest V., XII. kerületében.
www.police.hu
Fiatalkorúnak is árult

Fiatalkorúnak is árult Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 08., k - 07:10 Az erzsébetvárosi rendőrök összehangolt bűnügyi akcióban ütöttek rajta az Almássy tér környékén kristállyal kereskedő díleren.
Néprajzi Múzeum
Ismered a Néprajzi Múzeum különleges részleteit?
Két íves szárny, bejárható tetőkert, különleges panoráma és egy üveghomlokzat, amely már önmagában is mesél.
Az épületet közel félmillió pixelből álló fémrács háló öleli körbe, amelyen 20 magyar és 20 nemzetközi néprajzi motívum kortárs újraértelmezése rajzolódik ki. A minták többek között venezuelai, kongói, kameruni, mongol, kínai és melanéz tárgyak motívumaiból is merítenek.
Videó: Bernát Máté
ado.hu
Platformmunka és algoritmikus menedzsment

Az uniós tagállamoknak – így Magyarországnak is – 2026. december 2-ig kell átültetniük saját jogrendszerükbe az Európai Parlament és a Tanács platformalapú munkavégzés munkafeltételeinek javításáról szóló (EU) 2024/2831 irányelvét (a továbbiakban: Irányelv). Bár ez a feladat hazánkban még várat magára, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szabályozni kívánt terület fontos, a probléma pedig valós. Jelenleg Magyarországon a platformalapú munkát végzők (pl. fuvarozók, futárok, taxisok) „foglalkoztatása” tipikusan megbízási jogviszonyban történik,...
HungaroMet Nonprofit Zrt.
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható a nyugati tájakon olykor megélénkülő délies széllel. ☀
A hőmérséklet nyári tartományban - 28 és 34 fok között - alakul délután.🌡
Magyar Nemzeti Bank
Történelmi mélypont közelében a nyugdíjpénztári költségek

Tavaly tovább csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztáraknak a vagyonra, illetve a tagok hosszútávú feltételezett megtakarításaira vetített díjterhelési mutatói. Ezen belül a befektetési, vagyonkezelési költségek mérséklődtek, ami ellensúlyozta a működési terhek enyhe növekedését. A pénztári szektor 1 százalék alatti költségmutatóival változatlanul a legkedvezőbb nyugdíj-előtakarékossági formát kínálja a tagoknak.
Ökológiai Kutatóközpont
Megállíthatatlan természet – film a magyarországi inváziós fajokról

Hogyan változtatják meg Magyarország élőhelyeit azok a fajok, amelyeket sokszor észre sem veszünk? A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című ismeretterjesztő filmje terepi és laboratóriumi kutatásokon keresztül mutatja be, hogyan érkeznek, terjednek és alakítják át környezetünket az inváziós fajok.
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

A Nébih Maradék nélkül programja tizedik évfordulóját ünnepli, ezért szeptember 11-én ingyenes családi rendezvényt tartanak a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. A résztvevők játékos formában ismerhetik meg az élelmiszerpazarlás csökkentésének lehetőségeit, és a szakmai partnerek is bemutatkoznak.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Digitális műveltséggel a dezinformáció ellen – pedagógusoknak indít ingyenes képzést az ELTE Informatikai Kara

Az ELTE IK ingyenes, gyakorlatorientált képzést indít, amely segítséget nyújt a dezinformáció, a deepfake tartalmak, a mesterséges intelligencia felelős használatának kezelésében, miközben korszerű módszereket ad a pedagógusok kezébe a diákok digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez.
HAT Alapítvány
Mehringer és a Balkan VIP rendhagyó koncerttel áll a rászoruló családok és a HAT Alapítvány mellé a KOBUCI Kertben

Két fiatal formáció, a hazai klubéletet felrobbantó Mehringer és a Balkan VIP most nemcsak szavakban, hanem a színpadon is összekapcsolja ezt a két érzést: egy energikus, felejthetetlen estével bizonyítják be, hogy a szórakozás és a valódi segítség kéz a kézben járhat.
www.azenpenzem.hu
A NER bukása megtépázza a lakosság vagyonát

A tehetősebbek első számú szakértőjének számító Blochamps szerint a Bayer Construct körül kialakult helyzet látványosan mutatja, miért félrevezetőek a lakossági céges részesedésekre vonatkozó mostani statisztikák. A könyvekben még megvan a vagyon, a piacon már lehet, hogy nincs – merülhet fel a kérdés jó néhány, az elmúlt másfél évtizedben politikai hátszéllel felépült közép- és nagyvállalatnál, de személynél is.
fintechzone.hu
Melyik cég formálta legjobban a magyar fintech elmúlt tíz évét? Itt a 26 jelölt

26 magyar fintech, három szavazat szeptember 30-ig. Most a közönség is beleszólhat abba, mely cégek formálták leginkább a hazai fintech elmúlt tíz évét.The post Melyik cég formálta legjobban a magyar fintech elmúlt tíz évét? Itt a 26 jelölt first appeared on FinTechZone.
www.filmtekercs.hu
A nagybetűs szórakoztató film – Mayday

Ryan Reynolds és Kenneth Branagh közös filmje, a Mayday már látható az AppleTV+-on, ami az egymáshoz nem illő páros dinamikáját a Szovjetunió végnapjaiba helyezi. A szocinosztalgia Hollywoodot is elérte – gondolhatnánk a Ryan Reynolds és Kenneth Branagh főszereplésével készült Mayday kapcsán. Az Apple filmje szentimentális nosztalgiával tekint vissza 1987-be, amikor a hidegháború már a pangáson […]The post A nagybetűs szórakoztató film – Mayday appeared first on Filmtekercs.hu.
funzine.hu
5 újonnan nyílt kávézó Budapesten, amit idén ősszel útba kell ejtenetek

Legyen szó specialty kávéról vagy matcháról, az új helyek mindenkinek tartogatnak meglepetéseket.
artportal.hu
Eli Cortiñas, Miguel Ángel Rojas és Marta Minujín zárja az évet a Reina Sofia Múzeumban

Manuel Segade, a Reina Sofia Múzeum igazgatója ma bemutatta azokat a kiállításokat, amelyeket az új évben a helyiségeiben láthatunk majd; A kiállítások – mintThe post Eli Cortiñas, Miguel Ángel Rojas és Marta Minujín zárja az évet a Reina Sofia Múzeumban appeared first on Artportal.
www.police.hu
Országos összesítő

Országos összesítő ORFK Kommunikációs Szolgálat 2026. 09. 08., k - 02:15 Az előző nap eseményei számokban.
www.police.hu
Országos határrendészeti összesítő

Országos határrendészeti összesítő ORFK Kommunikációs Szolgálat 2026. 09. 08., k - 00:30 Az elmúlt nap eseményei számokban.
Szépművészeti Múzeum
Péntek este nálunk a helyed!
A Múzeummerülésen este nyolcig tárlatvezetések, kreatív foglalkozások, s egyéb kulturális ínyencségek várnak!
Online jegyvásárlás:
https://ligetplusz.hu/szepmu-allandokiallitas
A Múzeummerülések főtámogatója 2026-ban az MVM.
Madách Színház
Hogyan lehet egy több, mint negyvenéves musicalből friss, mai és izgalmas előadást létrehozni?
🎬 Film és színház találkozása, tíz napnyi forgatás és egy különleges szereplőválogatás, amelyen nem egy, hanem három Evitát kellett megtalálni. Mindez az Evita – A legenda nyomában Szirtes Tamással holnap debütáló hatodik részében.
Vajon mitől válhat valaki igazán hitelessé Evita szerepében?
media1.hu
Új helyszínen lesz idén az ARC közérzeti kiállítás

Az elmúlt években megszokott Bikás Park helyett új helyszínen, a Petőfi híd budai hídfőjénél nyílik meg szeptember 18-án az IDEGRENDSZERVÁLTÁS 26. ARC közérzeti kiállítás.
Filmdzsungel Stúdió
🌿 MEGÁLLÍTHATATLAN TERMÉSZET – ÚJ FILMÜNK MÁR MEGTEKINTHETŐ!
Vannak fajok, amelyek nem önerőből érkeznek hozzánk messzi hazájukból. Velünk jönnek: szállítmányokkal, járműveinken, elengedett díszállatként vagy kertjeinkből kiszökve.
Aztán nemcsak megjelennek, hanem terjedni kezdenek, és fokozatosan átalakítják vizeinket, erdeinket, rétjeinket – olykor pedig közvetlenül az emberi egészséget is veszélyeztetik.
Új ismeretterjesztő filmünkben terepi kutatásokon keresztül mutatjuk be az inváziós fajok érkezését, terjedését és sokszor meglepő hatásait.
🦝...
europapont.blog.hu
Elromlott? Mostantól könnyebb lehet a javítást választani

Ha elromlik a mosógép, a porszívó vagy a telefon, sokszor már az első gondolatunk az, hogy érdemes-e egyáltalán megjavíttatni, vagy egyszerűbb újat venni. Az Európai Unió új szabályai azt célozzák, hogy az első lehetőség ne szoruljon háttérbe: július végétől új fogyasztói jogok segítik, hogy a javítás a cserénél egyszerűbb és vonzóbb alternatíva legyen. [...] Bővebben!
www.magyarmuzeumok.hu
Megnyílt! A szívem is sír belül – Gyászmunkák kiállítás a Budapest Galériában

www.nyugdijguru.hu
Marad a Nők40 vagy szigorodnak a szabályok?

A nők kedvezményes nyugdíja feltételeinek szigorítására - például a 40 évi jogosító idő 43 évre emelésére - nem kell számítani, noha sok ezzel ellentétes híresztelés is kering az interneten.
reklaminvazio.blog.hu
Tarolt az X-faktor és a Most Wanted, hosszú idő után győzelemmel indította az őszt az RTL

De a TV2 sem panaszkodhat, hiszen a Házasság első látásra napról napra jobb eredményeket produkál. Friss nézettségi adatok alább.[...] Bővebben!
Magyar Művészeti Akadémia
ŐSZI NÉPMŰVÉSZETI SOKADALOM KISGYŐRBEN
Idén is gazdag programkínálattal, kézműves bemutatókkal és vásárral, valamint neves fellépőkkel várta az érdeklődőket az Őszi Népművészeti Sokadalom szeptember 5–6-án Kisgyőrben. Köszöntőt mondott Turi Attila, az MMA elnöke és Kékedi László fafaragó, népi iparművész, Kisgyőr polgármestere, az MMA rendes tagja. Fellépett többek között Petrás Mária Kossuth-díjas előadóművész, keramikus, Döbrentei Kornél Kossuth-díjas író, Sipos Mihály Kossuth-díjas előadóművész és Kardos Mária, Galánfi András...
Radnóti Miklós Színház
Tóth Ildikót köszöntötték és kérdezték a Duna TV-ben 📺
Gyermekkoráról, pályakezdésről, filmszerepekről, önismeretről, harmóniáról és a Radnótis szerepeiről is mesélt Tóth Ildikó a Családi Kör című műsorban, mely visszanézhető a hozzászólásokban elhelyezett linken!
📷: Dobos Tamás
Matics Tamás
Kérdés:Szabolcs Harangi lenne egy kérdésem Hozzád, Tanár úr:Mi a véleményed, lehetséges lenne az Anak Krakatau esetében egy olyan freatomagmás robbanás, mint, amilyen a Hunga Tonga Hunga Ha'Apay esetében?
József Attila Színház
Szívből gratulálunk Ujréti László színművésznek, társulatunk örökös tagjának!
A Színház- és Filmművészeti Egyetem gyémántoklevéllel ismerte el Ujréti László elmúlt hat évtizedben végzett, kiemelkedő és maradandó értéket teremtő művészi munkásságát.
Ujréti László pályája során számtalan színházi, filmes és televíziós szerepben bizonyította tehetségét, művészi elhivatottságát. Munkásságát több rangos kitüntetéssel és szakmai elismeréssel jutalmazták: 1983-ban Jászai Mari-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét...
HungaroMet Nonprofit Zrt.
Legfrissebb agrometeorológiai elemzésünket itt olvashatjátok:
https://www.met.hu/idoj…/agrometeorologia/elemzes/index.php…
www.azenpenzem.hu
Félmillió forintot nyerhetnek az osztályok

Szeptember 28. és november 15. között jelentkezhetnek az általános és középiskolák 5–13. évfolyamos osztályai az OTP Class Pályázatra, amelyen 500 ezer forintot nyerhetnek közösségépítésre vagy az iskolai környezet fejlesztésére. A szakmai zsűri összesen hat nyertes osztályt választ ki, emellett az OTP Fáy Alapítvány különdíjakat is átad.
Magyar Zene Háza
🍁 HETI PROGRAMOK | Szeptember 7-13. 🍂
🎹 Szeptember 9. szerda 19:30
Az időtlen zseni: Mozart - 270 éve született a zene lángelméje | Hangadó Senior
Indul Tápai Dóra Hangadó Seniorjának új évada!
🎥 Szeptember 9. szerda 20:00
F. W. Murnau: Az utolsó ember (1924) | Némafilmhez filmzenét
Némafilm egy hotelportásról, a Váczi Dániel Glissonic Trio élőzenei kíséretével!
🎷 Szeptember 10. csütörtök 12:00
Lunchtime Jazz – Bóni József Quartet || A Bartók Konzi ifjú tehetségei a Zene Házában
Az új évadban is ebédelhettek koncert kíséretében!
🎸 Szeptember 10....
Bridge Budapest
Örömmel mutatjuk be a Bridge Vezetői Közösség új tagjait, akik az elmúlt egy évben csatlakoztak hozzánk. Közéjük tartozik Patricia Iszák Patrícia, a bp Magyarország egyik vezető managere is.
"A bp-nél és számomra is alapelv, hogy ne rövid távú periódusokban gondolkodjunk, hanem figyeljünk a következő generációkra – mind a munkatársaink, mind a világ szempontjából, amelyben élünk."
Olvass tovább, a teljes cikkhez link a kommentben 👇
Nemzeti Színház
Ismerjék meg Holló Patrik Albertet!😌🤝
Patrik két futó előadásunkban is játszik, reméljük, hogy még sok izgalmas szerep vár rá a jövőben!😇🎭
Jelenlegi szerepei:
🔸Marxtőkéje - Szerelmes diák
🔸A Mester és Margarita - Ivan
ado.hu
A TAO-rendszer felülvizsgálatát javasolja a számvevőszék

Indokoltnak tartja a látvány-csapatsportok társaságiadó-kedvezményen alapuló (TAO) támogatásának felülvizsgálatát az Állami Számvevőszék (ÁSZ), elemzésük szerint ugyanis az nem a sportszakmai eredményességet helyezi a középpontba és visszaélésekre is lehetőséget ad - közölte a szervezet.
jogaszvilag.hu
Megnyílt az AI Summit a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban

Megnyílt a kétnapos AI Summit a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban hétfőn. Budapesten negyedik alkalommal rendezik meg Közép-Európa legnagyobb mesterséges intelligencia (MI) konferenciáját, ahol 12 szekcióban több száz előadó válaszol több ezer vendég kérdéseire.
jogaszvilag.hu
Átadták a Karsai Dániel-díjat Győrben

Az életvégi döntéseket jogi szempontból vizsgáló dolgozatáért Vajtu Anasztázia negyedéves joghallgató vehette át az első alkalommal odaítélt Karsai Dániel-díjat hétfőn a győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanévnyitó ünnepségén.
magyar-iparmuveszet.hu
Nem halványuló címerek

Családi heraldika a 19. századi magyar porcelán- és kőedénygyártásban Aki porcelánra vagy kőedényre festeti meg családi címerét, joggal bízhat abban, hogy az ábrázolás évszázadokig fennmarad fakulás nélkül, legalábbis konszolidált körülmények között. Amennyiben nem egy falra akasztható tálról, tányérról vagy más dísztárgyról van szó, hanem egy mindennapi használatban lévő étkészletről, akkor is bízhatunk a festés károsodás […]A Nem halványuló címerek bejegyzés először Magyar Iparművészet-én jelent meg.
Trafó House
„Amikor érzékeny témához nyúlunk [...] számolnunk kell azzal a veszéllyel, hogy egy ügyet kizsákmányolunk, és pénzkeresetre használunk fel. [...] A legfontosabb számomra a hűség: az alkotónak olyan témáról kell beszélnie, amely valóban áthatja, nem pedig olyasmiről, ami éppen előnyös számára vagy beleillik az inkluzív napirendbe.” - Marina Otero a Revizor interjújában.
Az argentín művész szeptember 11-12-én hozza el Kill Me című előadását a Trafóba.
Jegyek még kaphatók, de gyorsan fogynak, úgyhogy ha még nem biztosítottátok be a helyetek, tegyétek meg most!
...
Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium
🇭🇺🇸🇮 Tovább erősítjük agrárkapcsolatainkat Szlovéniával
Bóna Szabolcs agrárminiszter Anžej Frangeš-t, Szlovénia budapesti nagykövetét fogadta.
🤝 A találkozón a nagykövet átadta Szlovénia csatlakozó állásfoglalását a Balatonfüreden június 30-án elfogadott V4+4 két agrárminiszteri közös nyilatkozathoz. A dokumentumok középpontjában a bioökonómia fejlesztése, valamint a mezőgazdasági kockázatok kezelése és a termelők alkalmazkodóképességének erősítése áll.
A természeti kihívások kezelésében szorosabb együttműködésre és...
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Újabb lépés az NKA-ügyben

A mai napon a NAV pénzügyi nyomozói újabb két személyt vettek őrizetbe a közismert, Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett – 17 milliárd forintot meghaladó összegű – támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.
Részletek kommentben.
jogaszvilag.hu
Társadalmi egyeztetés a Magyar Orvosi Kamara jogköreinek és köztestületi szerepének megerősítéséről, és a kötelező kamarai tagság helyreállításáról

A kormány felülvizsgálta a Magyar Orvosi Kamarával kapcsolatos korábbi módosításokat, és úgy döntött, hogy helyreállítja a Magyar Orvosi Kamara köztestületi működéséhez szükséges feladat- és hatásköröket, valamint megerősíti az egészségügyben működő mindhárom szakmai kamara köztestületi szerepét.
ado.hu
MNB: történelmi mélypont közelébe csökkentek a nyugdíjpénztári költségek

Történelmi mélypont közelébe csökkentek a nyugdíjpénztári költségek tavaly, a pénztári szektor 1 százalék alatti költségmutatóival változatlanul a legkedvezőbb nyugdíj-előtakarékossági formát kínálja a tagoknak.
Fővárosi Állat- és Növénykert
🦍👀 Kukucs! Hogy telt a hétfőtök?
🦍 Látogassatok meg minket a maihoz hasonló, napsugaras őszi napokon is!
🦍 Tudtátok? November elsejéig a hét minden napján várnak titeket LégyOtt közönségprogramjaink!
🦍 Velünk, nyugati síkvidéki gorillákkal például 13:00 órától találkozhattok, ahol gondozóink azt is elmesélik nektek, hogy miért nem a banán számunkra a legjobb táplálék. További részleteket a hozzászólások között szereplő linken olvashattok! 📲
📷 A fotóért köszönet kedves látogatónknak, Csizmadia Jánosnak!
(Instagram: @janoscs90)
jogaszvilag.hu
Nincs deepfake-paragrafus a Btk.-ban

Az Index interjújában Czirják-Nagy Ágota szakjogászt kérdezték többek között arról, hogy mit tehet Magyarországon az, akit hamisított hanggal vagy videóval vernek át – és van-e egyáltalán esélye visszakapni a pénzét.
Vígszínház
A hazug az eSzínház Fesztiválon 🎉🤩
2026. szeptember 18 és 27. között ötödik alkalommal rendezik meg az eSzínház online fesztiválját, amely során magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok előadásait nézhetitek meg.
🎭 Ebben az évben A hazug című komédiát láthatjátok Horváth Csaba rendezésében.
A csavaros fordulatokban és komikus konfliktusokban gazdag Goldoni vígjátékban a gyámoltalan Florindo Balanzoni doktor idősebbik lányáért, Rosauráért epekedik, aki erről mit sem sejt, miközben egy másik ifjú, a nemes Ottavio Rosaura...
recorder.blog.hu
Új lemezt ír és novemberben a Magyar Zene Házában játszik az Isten Háta Mögött

Tavasszal a Dürer Kertben tért vissza, és nyáron Orfűn is fellépett az Isten Háta Mögött, de a java még csak most jön.[...] Bővebben!
www.filmtekercs.hu
Tízből tíz: Matthew McConaughey

Karizmatikus romkom-sármőr, simlis texasi csibész, Oscar-díjas drámai színész – igazi, hamisítatlan filmsztár. Matthew McConaughey jópár év kihagyás után idén szeptemberben A mézkirállyal tért vissza a mozivásznakra; ennek apropóján szedtük most listába a színész jelentős, ikonikus alakításait. 10. Tökéletlen idők (Richard Linklater, 1993) Richard Linklater (korai) munkásságának egyik legemblematikusabb darabjában a szereplők bő másfél órán keresztül […]The post Tízből tíz: Matthew McConaughey appeared first on Filmtekercs.hu.
jogaszvilag.hu
Az ausztrál kormány kikapcsolhatóvá tenné a közösségi média algoritmusait

A héten érkező ausztrál törvényjavaslat nagyobb kontrollt adna a felhasználóknak a közösségi média felett - áll a 444.hu cikkében.
media1.hu
Előkerült Magyar Péter meg nem jelent Mandiner-interjúja: még a kérdéseket is átírta volna

A Reakció nyilvánosságra hozott egy 2020-as levelezést és egy átdolgozott interjúszöveget, amelyek állítása szerint Magyar Péternek, a Diákhitel Központ akkori vezérigazgatójának végül meg nem jelent Mandiner-címlapinterjújához kapcsolódnak. A dokumentumok alapján Magyar nemcsak a válaszokat, hanem az interjú készítőjének kérdéseit is átírta volna.
www.police.hu
Reggelre eltűnt, délutánra a rendőrök megtalálták

Reggelre eltűnt, délutánra a rendőrök megtalálták Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:57 Az újszászi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, akinek több kerékpálopás róható a terhére.
Thália Színház
🎭Ilyen volt számunkra az idei Pozsonyi Piknik!🎭
Hosszú, mozgalmas, de annál tartalmasabb napot töltöttünk szombaton a Pozsonyi Pikniken, amelyet társulatunkkal és kollégáinkkal együtt ezúttal is öröm volt végigcsinálni. A nap során rengeteg ismerős és új arccal találkozhattunk, beszélgethettünk Önökkel, és egy kicsit a Thália hangulatát is elvihettük a Pozsonyi útra.☀️
Köszönjük, hogy ilyen sokan felkeresték kitelepülésünket, találkoztak művészeinkkel, és velünk tartottak a Jászai Nagyszínpad előtt is! Külön öröm volt látni, milyen sokan voltak...
www.police.hu
Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:55 Az Atlétikai Világdöntő miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. szeptember 14-ig Budapest I., V., IX., XI., XII. és XXI. kerületében.
ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont
A szeptember 17–18-án megrendezendő #brainbar eseményen három kutatónk vesz részt.
Szalma Ivett vitapartnerei A nagy demográfia-vita – Megoldás vagy katasztrófa a népességcsökkenés? című programján A demográfiai folyamatokról és a népességcsökkenés következményeiről szóló vitában Pogátsa Zoltán és Dr. György László lesznek. Részletek: https://brainbar.com/agenda-catalyst-stage-2026
Több kapcsolat, kevesebb közelség
Miért magányos a valaha volt legösszekötöttebb generáció?
A panel előadói Albert Fruzsina és Ságvári Bence....
Központi Statisztikai Hivatal - KSH
🌡️ Forróbb nyarak, kevesebb csapadékos nap. Mit mutatnak még 125 év adatai?
📊 Új kiadványunk bemutatja a klímaváltozás hazai folyamatait az időjárási szélsőségektől a környezeti, társadalmi és gazdasági hatásokig.
👉 Nézd meg a teljes Helyzetképet! https://www.ksh.hu/kiadvanyok/helyzetkep/2025/
Informatika a Társadalomért Egyesület
A jövőt nem elég követni. Érteni és alakítani is kell.
Az Infotér Konferencia az a találkozási pont, ahol az döntéshozói, piaci és a civil szféra meghatározó szereplői közösen keresnek válaszokat napjaink legfontosabb technológiai, gazdasági és társadalmi kérdéseire.
Mintegy húsz témakör és 150 szakmai előadó – a mesterséges intelligenciától és a kiberbiztonságtól a digitális szuverenitáson át egészen Magyarország versenyképességéig.
Miért érdemes ott lenni?
Mert itt első kézből kaphatunk stratégiai iránymutatást, gyakorlati tudást és új...
www.police.hu
Kőbányai kristálydíler

Kőbányai kristálydíler Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:45 Nemcsak saját lakásán, hanem közterületen is árulta a kristályt az a nő, akit szeptember elején fogtak el és vettek őrizetbe a BRFK rendőrei.
Bridge Budapest
Szavazzatok ti is a legjövőformálóbb gyerekprogramokra!
📣 Elindult a szavazás, most rajtad a sor!
Segíts a kedvenc gyerekprogramodnak, hogy elnyerhesse az 500 000 Ft-os támogatást és az nlc.hu megjelenést!
👉 SZAVAZZ ITT: https://nlc.hu/edisonprogramokszavazas/
⏳ A szavazás 09.08-ig tart - egy perc neked, nekik esély, hogy még több családhoz eljussanak.
Mire szavazol? Az Edisonplatform idén is összegyűjtötte a legizgalmasabb óvodás és kisiskolás programokat, amelyek élményalapon fejlesztik a jövőállóság szuperkompetenciáit: kreatív gondolkodásra hívják a gyerekeket,...
Budapest Főváros Levéltára
📁 1950. Budapest. Egy gyógyításra szánt szérum. Huszonkét beteg. Tizenegy halott.
És ez még csak a történet eleje.
A Bűnesetek a levéltár mélyéről első epizódjában egy 1950-ben történt, ma már kevéssé ismert ügyet veszünk elő.
A budapesti Mikrobiológiai Intézet környezetében szamárköhögés kezelésére szolgáló humán immunszérumot készítettek. Egy gyártási tételben tetanusztoxin jelent meg.
A későbbi tudományos feldolgozás szerint az érintett készítményből húsz gyermek és két felnőtt kapott. Mindannyian megbetegedtek, tizenegyen pedig meghaltak.
De a...
Budapest Főváros Levéltára
🎤Kolléganőnk, Völgyi Réka lesz a beszélgetőtárs.
#budapest #levéltár #bfl
Magyar Nemzeti Múzeum
Vasárnap délelőtt jöhet egy jóga a Múzeumban?
🧘​ Szeptember 13-án, vasárnap 10:30-tól ismét várunk benneteket az Ép testben ép lélek+ | Múzeumi jóga x tárlatvezetés eseményünkre, ahol különleges környezetben, a Múzeum falai között jógázhattok Schneider Kristóf vezetésével.
A jóga órát követően pedig 🖼️​ tárlatvezetésre invitálunk benneteket.
Gyertek vasárnap délelőtt a Múzeumba jógázni!
🎟️​ További részletek és jegyvásárlás: https://jegy.mnm.hu/…/ep-testben-ep-lelek--muzeumi-joga-x-t…
www.filmtekercs.hu
Megérkezett a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése új, magyar szinkronos előzetese

Idén decemberben igazi filmcsemegék érkeznek majd a magyar mozikba, a Dűne trilógiazáró darabja mellett az ötödik Bosszúállók-film adhat új lendületet a Marvel univerzumának. A blockbuster második szinkronos előzetesében megismerhetjük a világot veszélyeztető fenyegetést, és számos régi-új ismerős is visszatér. Végre valahára befutott a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése új, magyar szinkronos előzetese. A látványos kedvcsinálóban ismét […]The post Megérkezett a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése új, magyar szinkronos előzetese appeared first on Filmtekercs.hu.
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
Mit őriz meg egy tárgy? Egy mozdulatot, egy találkozást, egy helyhez kötődő emléket? Megmaradhat-e egy érzés egy felületben, egy rétegben, egy törésben vagy egy áttetsző anyagban?
A Várnegyed Galériában nyíló Anyag és emlékezet című kiállítás a kortárs textil- és üvegművészet, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének alkotásain keresztül vizsgálja az emlékezés és az anyagi világ különös kapcsolatát. A tárlat abból a gondolatból indul ki, hogy emlékeink nem csupán történetekben vagy képekben élnek tovább, hanem nyomot hagynak a...
Nemzeti Színház
Elindult a jegyértékesítés a Nyílt Nap Gálaműsorára!
Szeptember 19-én a nap a Nagyszínpadon ér véget: a Társulat jubileumi Gálaműsorral köszönti a 2026/27-es évadot.
A belépőjegy ára 500 Ft, mely online és a jegypénztárban is megváltható. A Nyílt Nap többi programja ingyenes, a gálaműsorra viszont jegy szükséges — érdemes időben lefoglalni a helyét.
Jegyvásárlás: https://nemzetiszinhaz.jegy.hu/…/nyilt-nap-2026-galamusor-1…
Teljes program: https://nemzetiszinhaz.hu/nyiltnap/
#nemzetiszínház #nyíltnap #gálaműsor #jubileum #nagyszínpad #budapest
www.police.hu
„Füst” és „kristály”

„Füst” és „kristály” Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:28 Díleren és fogyasztókon kattant a bilincs Taktaharkányban.
HungaroMet Nonprofit Zrt.
🏜🔥NEM MEGLEPŐ: 1901 ÓTA MAGASAN A LEGSZÁRAZABB, ÉS A 2. LEGMELEGEBB NYÁRON VAGYUNK TÚL🔥🏜
A 2026-os nyár középhőmérséklete országos átlagban 2,6 °C-kal haladta meg az 1991–2020-as éghajlati normált, ezzel 1901 óta a második legmelegebb nyár lett.
💧 Eközben mindössze 74,1 mm csapadék hullott országos átlagban, ami a szokásos mennyiség csupán 36%-a – ezzel 2026 nyara a legszárazabb nyár lett a XX. század kezdete óta.
🔥 Június 30-án Szécsényben 42,0 °C-ot mértünk, amivel új magyarországi abszolút melegrekord született.
📊Részletek itt:...
www.police.hu
Rendőrségi véradás Csongrád-Csanád vármegyében

Rendőrségi véradás Csongrád-Csanád vármegyében Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:24 A mai napon több rendőr, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló adott vért a rendőrségi véradáson.
A termékkritikus
4. évad, 58. rész: EXTRA FŰSZERES MAJONÉZ – Ismerjétek meg a részleteket az együttműködésünkből!
Az Extra fűszeres Univer majonéz 2021-es megszűnése után most, az 50. évfordulóján tér vissza limitált kiadásban a Lidl üzleteibe. A videóban a visszatérés teljes történetét mesélem el: hogyan indult egy régi íz iránti nosztalgiából, és hogyan lett belőle újra valódi termék.
Arról is őszintén beszélek, miért vállaltam el a fizetett együttműködést, milyen szerződéses keretek között készültek a videók, és miért tartom fontosnak, hogy a Termékkritikus...
Aggteleki Nemzeti Park
Tájékoztatjuk Tisztelt Látogatóinkat és Ügyfeleinket, hogy 2026. szeptember 8-án, kedden 8:00 és 12:00 között technikai okokból 10 órakor és 11 órakor egyik helyszínen sem indul barlangtúra és az alábbi létesítmények sem lesznek nyitva:
- Barlangpénztárak
- Információs iroda (Aggtelek)
- Kúria Oktatóközpont (Jósvafő)
- Kúria Hucul Lovasbázis (Jósvafő)
- Szalamandra-ház és Erdei Iskola, Kemping és Turistaszálló (Szögliget)
Ebben az időszakban az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság központi irodaháza (3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.) zárva tart, az ügyintézés...
Magyar Nemzeti Bank
🤖 A Mesterséges Intelligencia megjelenése a pénzügyi szervezeteknél nemcsak lehetőséget, hanem kockázatot is jelent – hangsúlyozta Sipos-Tompa Levente, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a budapesti AI Summit-on tartott előadásában.
📌 Elmondta: a Magyar Nemzeti Bank stratégiai célként kezeli a Mesterséges Intelligencia kérdését, vizsgálja az AI hatását a bankokra, monetáris politikára és pénzügyi stabilitásra, valamint a fogyasztókat érintő kérdésekre, kiemelt figyelemmel a hatékony ügyintézésre és a biztonsági kockázatokra.
#aisummit2026 #magyarnemzetibank
bitport.hu
Peking már építi a terminátor-hadseregét

Az Usain Boltnál gyorsabb humanoid robot csak a felszín, pontosabban erődemonstráció. A lényeg a háttérben zajlik: Kína építheti robothadseregét.
www.police.hu
Szokatlan kalapácshang és az irreális útvonal, meg a szabadidős rendőrök esete Ózdon

Szokatlan kalapácshang és az irreális útvonal, meg a szabadidős rendőrök esete Ózdon Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:14 Szabad idejükben részeg sofőrt, illetve két betörőt fogott egy-egy ózdi rendőr.
www.police.hu
Eltűnt Botos Rebeka Erika a XVII. kerületből

Eltűnt Botos Rebeka Erika a XVII. kerületből Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 15:11 A 13 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Magneoton
Jó hírek a köbön: James Blunt bejelentette következő stúdióalbumát! Az Airplane Mode november 6-án érkezik, újabb felvezető dala, a melankolikus, őszkompatibilis Weight of It All pedig már elérhető a digi platformokon 💨
A világsztár emellett arénaturnéra is készül, amelynek egyik állomása szerencsénkre Budapest, így március 9-én az MVM Dome-ban is hallhatjuk élőben. 🤍
enbudapestem.hu
BUDAPEST.HU

HungaroMet Nonprofit Zrt.
A hajnal őszi, a délután nyári lesz holnap, de még holnapután is, majd hidegfront érkezik.🧣🔥➡🌦
Budapesti Operettszínház
Budapesti Operettszínház a Pozsonyi Pikniken 🎵🎶
Köszönjük az óriási érdeklődést❣️
Fotók: Janus Erika
#Operettszínház #PozsonyiPiknik
Magneoton
Ashe – aki miatt nem csodálkoznánk, ha bármelyik esküvő meghiúsulna 🤭🥹
Hallgassátok meg az amerikai énekesnő virális slágerét, a Stop The Wedding! című kislemezt!
https://ashe.lnk.to/stopthewedding
www.filmtekercs.hu
Merész újítással készül a Batman 2

A főszerepet játszó Robert Pattinson szerint a készülő új Batman-film története radikális változásokat hoz az első felvonáshoz képest. A színész szavai alapján Matt Reeves rendező nem egyszerűen folytatni akarja a 2022-es Batmant, hanem alaposan fel is forgatja annak világát. Csak 2028-ban kerül vászonra a sokak által kedvelt Matt Reeves-féle Batman folytatása, a forgatások már elkezdődtek […]The post Merész újítással készül a Batman 2 appeared first on Filmtekercs.hu.
funzine.hu
Íme a legjobb programok a héten a Balaton partján – 2026. szeptember 7-13.

Szeptember második hete is csupa izgalmas programot tartogat számotokra a Balaton környékén.
www.police.hu
Ismeri? Jelezze!

Ismeri? Jelezze! Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 14:30 A kazincbarcikai rendőrök eleddig még ismeretlen tolvaj azonosításához kérnek segítséget.
Magyar Művészeti Akadémia
7. MARTON ÉVA NEMZETKÖZI ÉNEKVERSENY
A 20. század egyik legnagyobb magyar szopránja, Marton Éva nevével fémjelzett verseny 2014-ben indult útjára, és azóta a világ minden tájáról érkező fiatal operaénekesek rangos nemzetközi megmérettetésévé vált. A verseny döntőjének és gálájának helyszíne ezúttal is különleges jelentőséggel bírt: Marton Éva pályájának első nagy sikerei is az Operaházhoz kötődnek.
A verseny első díját Valentina Pravdina orosz szoprán nyerte el, és ő vehette át a közönségdíjat és egy Liszt-dal legjobb előadásáért járó...
Nemzeti Színház
Elsőként bemutatkozik Bubik Réka!🥰🙌🏻
🎭Réka egy ideje már szervesen része színházunk életének, számos előadásunkban játszik jelenleg is:
🔸Magyar Népmese Háza: Valaha madarak voltunk - Cinka
🔸A mi kis városunk - Emily Webb
🔸Csongor és Tünde - Ledér
🔸Liliom - Mari
🔸István király - Gyöngy
🔸Bánk bán - Bendeleiben Izidora, türingiai lány
🔸Don Juan - Donna Elvira
🔸A kaukázusi krétakör - Natella, a kormányzó felesége
🔸A Mester és Margarita - Hella, Eladónő, Nő
media1.hu
A TISZA frakció iparági nagyágyúval erősít: Ruszkai Nóra, a Sanoma egykori vezérigazgató-helyettese vezető pozíciót kapott

A Media1 megtudta, hogy Ruszkai Nóra, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgató-helyettese, az Amrop nemzetközi fejvadász cég partnere a TISZA országgyűlési frakciójának kommunikációs vezetője lett.
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
🎉 A XVI. Debreceni Népi Kézműves Fesztivál kiemelt témája a szálas anyag! 🧶🧵 Ismerjétek meg és próbáljátok ki a mesterségeket! 🪢
A mesterek között találkozhattok 🪢 Herpácsiné Mester Mária szalmafonó és 🪢 Baji Imre kosárfonó nemzeti parki termék védjegyeseinkkel is!
📆 2026. szeptember 11-12.
📍Debrecen, Dósa Nádor tér
Szeretettel várnak mindenkit a szervezők és a mesterek! 🙋
#debrecen #program #kézműves #népi #fesztivál
ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Találkozzunk Csillaghegyen 2026. szeptember 25-én a Kutatók Éjszakáján!
Mindenkit szeretettel látunk a kicsiktől a nagyokig, a fenntartható mezőgazdaság iránt érdeklődőktől a szakembereken át a hobbikertészekig! Várunk, ha kíváncsi vagy a pelletek párbajára, ha mikroszkópon át figyelnéd a talpunk alatt lakó élőlényeket, ha megtanulnád, hogy tudsz házi biotésztát készíteni vagy ha megnéznéd, hogy vizsgáljuk a virágos növényeket a szőlőültetvényekben!
A programon való részvétel ingyenes, de kérjük, hogy regisztrálj be a téged érdeklő bemutatókra a...
Katona József Színház
Csatlakozz már az évad kezdetén a Katona pártolói köréhez, és legyél részese annak, ami a színpadon és azon túl történik!
A Katona támogatójaként:
➤ elsőbbséget élvezhetsz a jegyvásárláskor
➤ zártkörű eseményeken vehetsz részt
➤ számos kedvezményt vehetsz igénybe
➤ közelebb kerülhetsz a Katona életéhez és alkotóihoz
Négyszintű támogatói rendszerünkben megtalálhatod a neked megfelelő lehetőséget.
Csatlakozz hozzánk pártolóként, és kerülj közelebb a Katonához!
www.police.hu
Egy kerékpár, egy elkövető, több eljárás

Egy kerékpár, egy elkövető, több eljárás Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 14:12 Rendőreink gyorsan cselekedtek, pár napon belül meglett a lopott bicikli.
Centrál Színház
Boldog születésnapot kívánunk Lengyel Tamásnak, sok szeretettel! 🎉
Thália Színház
🎭A hét előadása a Thália Színházban🎭
Már két teljes hete tart a Fordulatok Évada, ezen a hétvégén pedig végre a színpadon is kezdetét veszi az új évad: sorban visszatérnek kedvenc előadásaink!✨
Az évad címéhez méltóan rögtön egy fordulatokban és félreértésekben gazdag klasszikus bohózattal indítunk: az Oscarban egyetlen reggel alatt fenekestül felfordul minden, amikor egymást érik a váratlan bejelentések, szerelmi bonyodalmak és a semmiből felbukkanó családtagok, a kusza eseményekbe pedig még egy igencsak értékes táska is belekeveredik.👜
Várjuk...
ado.hu
DH: A hét legnépszerűbb fővárosi kerület közül hatban visszaesett a vevői érdeklődés

Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben hűlt le leginkább a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
Radnóti Miklós Színház
Köszönjük, hogy velünk Piknikeztetek!
Legközelebb a Radnótiban találkozunk. 🎭
A fotókat Csoszó Gabriella készítette.
Hun-Ren Természettudományi Kutatóközpont
Elindult a visszaszámlálás! Szeptember 25-én (pénteken) 15 programmal várunk az egyik legnagyobb tudományünnepen, a Kutatók Éjszakáján. 🧪🧬🔬
www.filmtekercs.hu
Velence 2026: Elképesztő: ennek a két férfinek a hibája, hogy idáig süllyedt a világ! – Ink

Bár Danny Boyle nem tud újat mondani a szenzációhajhász bulvármédiát kritizáló Ink című filmjében, ezt nehéz felrónunk neki, mivel mindezt olyan lendületesen és látványosan tálalja. A clickbait korában, ahol a tartalmat felcserélik a virális pillanatok, ahol az újságírók helyett influenszerek interjúznak és ahol megélhetési celebek, politikusok, sőt bűnözők álhíreit fogyasztják az olvasók, a bulvár műfaja […]The post Velence 2026: Elképesztő: ennek a két férfinek a hibája, hogy idáig süllyedt a világ! – Ink appeared first on Filmtekercs.hu.
recorder.blog.hu
Francia ének, brit new wave és Moroder-mánia – The San Junipero Experience-klippremier

Giorgio Moroder előtt tiszteleg új számában a 80-as évek lázában égő, retrowave-es The San Junipero Experience, amely a Voyage, Voyage-t is feldolgozta aktuális kislemezére. Dupla klippremier![...] Bővebben!
www.police.hu
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen

Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 13:28 A nyomozók az összehangolt akcióban négy drogdílert vettek őrizetbe.
www.police.hu
Keressük a felvételen látható férfit

Keressük a felvételen látható férfit Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 13:18 A gárdonyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
bitport.hu
Sok a javítás az új Linux-kernelben? Fogjuk az MI-re. Vagy ne

Torvalds először magát hibáztatta, hogy túl sok volt a probléma a 7.3-as kernel fejlesztésével. Aztán talált egy jobb megoldást.
Néprajzi Múzeum
📚 Könyvek, könyvtárak, találkozások – idén is az ELTE-n!
Szeptember 8-án ismét megtelik a Trefort-kert könyvtárakkal, könyvekkel, programokkal, és mi sem maradunk otthon! ❤️
A Néprajzi Múzeum Könyvtára idén is csatlakozik az ELTE Könyvtári Napjához, a Magyar Információtudományi Alapítvány és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár rendezvényéhez. Legyen szó tanulásról, kutatásról, néprajzról, muzeológiáról vagy egyszerűen csak a könyvek szeretetéről, örömmel mesélünk arról, hogy mivel foglalkozunk és milyen kincseket rejt a könyvtárunk.

Mit...
media1.hu
11 év után visszatér a parlamenti közvetítés a köztelevízióra

Több mint egy évtizedes szünet után ismét rendszeresen élőben közvetíti az Országgyűlés üléseit a köztelevízió. Hétfőn több mint öt órán át lesz látható a parlament az M1-en.
www.katasztrofavedelem.hu
Továbbra is aktívak az inváziós szúnyogok

A szeptemberi eleji meleg időjárás kedvez a szúnyogoknak. Az aszály miatt az árvízi szúnyogfajok jelenlétével továbbra sem kell érdemben számolni, azonban a családi házas övezetekben fejlődő inváziós fajok, különösen az ázsiai tigrisszúnyog jelenléte több területen jelentős. Ezen fajok lárvái akár egy pohárnyi vízben is képesek nagy számban fejlődni, így egy eső, vagy akár egy kerti locsolás után is ideális tenyészőhelyek jönnek létre számukra a lakókörnyezetünkben.
arsboni.hu
Teamwork makes the crime work

A bűnszervezetnek, nemcsak mint büntetőjogi fogalomnak, de társadalmi jelenségnek az 1990-es évek óta növekvő jelentősége van. Az olvasó most megtudhatja, hogy évtizedek óta miért ez a büntetőjog egyik legaktuálisabb kérdése, illetve egyáltalán – mi az a bűnszervezet?I. A bűnszervezet globális relevanciájaGlobal Organized Crime IndexA szervezett bűnözés aláássa a demokráciát, az államok szuverenitását, sőt, még a nemzetközi békét és biztonságot is. Az ilyen illegális célokra létrejött „társaságok” szélesebb társadalmi-gazdasági, politikai és...
Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium
A dísznövény- és tájépítész szakma nem csupán esztétikai kérdés, hanem a túlélésünk záloga - hangzott el a HUNGAROGREEN kiállítás és szakmai nap megnyitóján, az ágazat éves rendezvényén.
Nem titok, hogy az ágazat legnagyobb „influenszere” az elmúlt években az aszály volt. A klímaváltozás és a szárazság a mindennapi valóságunkká vált. Ráadásul a nyomás folyamatosan nő: hetente 1 millió ember költözik városba, és 2030-ra az emberiség 75%-a városokban fog élni.
A jövő a kezünkben van – most jött el a dísznövénykertészek és a tájépítészek...
HungaroMet Nonprofit Zrt.
🌎💙 Ma van a Tiszta Levegő a Kék Égboltért nemzetközi nap! 💙🌎
🌬️ Miért fontos a levegőről beszélni?
A légszennyezés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint évente mintegy 7 millió ember idő előtti halálozásáért felel, így komoly környezet-egészségügyi kockázatot jelent. ⚠️
Ráadásul a légszennyezés nem ismer határokat: a szennyező anyagok akár kontinenseken is átjuthatnak. 🌍 Gondoljunk csak a szaharai porepizódokra vagy arra, amikor a kanadai erdőtüzek füstje Európa felett is megjelent. 🌫️🔥
Éppen ezért a levegőminőség...
Budapesti Operettszínház
Dancs Annamari - Viva! ❤️‍🔥
Részlet Frank Wildhorn Carmen c. musicaljéből a Pozsonyi Pikniken. A tüzes előadás - melyben a címszereplő megformálója Annamari - legközelebb október 29–31-én lesz látható a Budapesti Operettszínházban. 🎭
#Operettszínház #PozsonyiPiknik #Carmen #DancsAnnamari #musical
ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont
Vasárus Gábor kollégánk a 32. Kiskőrösi Szüreti Napokhoz kapcsolódó bor- és szőlőágazati szakmai napon tartott előadást "Víz kell az élethez!" címmel. Ebben a klímaváltozás hatásait, a lehetséges mitigációs eszközöket ismertette a hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján. Az előadás a KRTK Regionális Kutatások Intézetének "A Kunsági Borvidék szőlő-bor ágazatának Klímaadaptációs Koncepciója" című projektében elkészült Klímaadaptációs Koncepció eredményeit mutatta be.
www.police.hu
Eltűnt Végh-Bódog Mária Magdaléna

Eltűnt Végh-Bódog Mária Magdaléna Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 12:21 A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.
www.police.hu
Békésben történt

Békésben történt Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 12:10 Kábítószergyanús anyag egy autóban, fenyegetőző, verekedő férfi őrizetben és közlekedési jogsértések miatt történt intézkedések.
Duna-Ipoly Nemzeti Park ( DINPI )
🏡3️⃣6️⃣. Hopp Ferenc Madarásztábor eredményei📜
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei Csoportja, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület harminchatodik alkalommal rendezte meg a Hopp Ferenc Madarásztábort a naszályi Ferencmajori-halastavak területén 7️⃣ hetes időszakban, 2026. július 13. és augusztus 30. között.
✅A madarásztábor fő célja a madárvonulás kutatás, gyakorlati madár- és természetvédelmi munka mellett a megyei fiatalok szemléletformálása, természetvédő...
Ökológiai Kutatóközpont
Már itt vannak – film az inváziós fajokról 🦝🦟🌿
Mit mesélhet egy mosómedve, egy szúnyog, egy akváriumi garnéla vagy egy dísznövény arról, hogyan változik körülöttünk a természet?
Bemutatjuk a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című, közel 30 perces ismeretterjesztő filmjét. 🎬
Az alkotás magyarországi terepi kutatásokon keresztül mutatja be, hogyan érkeznek, terjednek és alakítják át élőhelyeinket az inváziós fajok, milyen módszerekkel vizsgálják őket kutatóink, és miért olyan fontos a megelőzés és a korai felismerés.
...
Játékszín
Hálásan köszönjük, kedves Nézőink, hogy ilyen szeretettel fogadtak bennünket a Pozsonyi Pikniken! 💙 Szinte egy szusszanásnyi időt sem hagytak művészeinknek – és mi ezért csak még hálásabbak vagyunk. 🥰
Köszönjük a találkozásokat, a mosolyokat, a jegyvásárlást és azt a szeretetet, amellyel körülvettek bennünket! 🎭💙
Fotó: Kaszner Nikolett
recorder.blog.hu
Marosi blokkos pop alter, csöppnyi elektronikus hintéssel – itt a SUMÁK első lemeze!

Gitárzenés alter és eletronikus-dobgépes popzene Erdélyből, játékos, abszurd szövegekel – ezt ígéri első albumán a Sumák, akik a Csak egy percig című nagylemezükkel a Magyarradarunkban is bemutatkoznak. Premier![...] Bővebben!
Nemzeti Innovációs Ügynökség
Az egészségünkre akkor figyelünk igazán, amikor már baj van? 🩺
Pedig a prevenció sokkal többről szól, mint egy-egy szűrővizsgálatról. A táplálkozás, a mozgás, a mentális egészség, a közösség és a mindennapi szokásaink is meghatározó szerepet játszanak abban, hogyan élünk – és milyen egészségben töltjük az éveinket.
🎙️ A Tudd jobban! podcast legújabb epizódjában Domján Péter
egészségszociológussal és PhD-kutatóval beszélgetünk többek között:
➡️ az egészségfejlesztési programok szerepéről,
➡️ az időskori egészségmegőrzésről,
...
Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
"Okos enged, szamár szenved.”
Sokunk fülében ismerősen csengő mondat. De mit taníthat ez a gyerekeknek?
Azt üzenheti:
🔸Ha engedsz, nem lesz baj.
🔸Ha alkalmazkodsz, béke lesz.
🔸Ha csendben maradsz, megúszod.
Ebből egy gyerek azt tanulhatja meg, hogy
🔸a saját határai kevésbé fontosak, átléphetőek,
🔸az igényei nem számítanak,
🔸a konfliktus az ő hibája,
🔸a konfliktus elkerülése okos döntés.
Az ilyen, és ehhez hasonló mondatok hosszú távon gyengíthetik az önérvényesítés képességét. Ez különösen veszélyes lehet, mert elhallgattathatja a gyereket, és...
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🚀 Itt az AI Summit 2026 – gyere Te is!
Két napon át ott vagyunk a Magyar Zene Házában, az MKIK Prompt Arénában! 🎉
Néhány téma, amit nem hagyhatsz ki:
🎤 Generatív robotika – meddig mehetünk el? (Óbudai Egyetem)
🤖 AI Hackathon az MKIK-ban – résztvevők szempontjából
💼 Hogyan lesz egy hagyományos cégből AI-first vállalkozás
👨‍💻 Élő vibe coding – kész szoftver 40 perc alatt?! 🔥
🎯 Prompt Battle – a nagy záró csata
Gyakorlati tippek, élő demók, valós sztorik – olyan tudás, amit rögtön haza is vihetsz és bevethetsz a saját cégedben.
Ugorj...
www.police.hu
Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 11:43 A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.
Aggteleki Nemzeti Park
FELSZÍNI ÉS BARLANGTÚRA szeptember 13-án a Barlangok és karsztok világnapja keretében
Változatos karsztjelenségek a felszínen és a Baradla-barlang vörös-tói szakaszának föld alatti csodái várnak minket ezen a túrán. Aggtelekről a Baradla ösvényen keresztül jutunk el a vörös-tói barlangbejáratig, majd onnan a föld alatt folytatjuk tovább utunkat.
Helyszín: Aggtelek és Jósvafő térsége
Időpont: szeptember 13,. 10:00
Találkozó: Aggtelek, Baradla-barlang fogadótérsége, jegypénztár
Hossza, időtartama: kb. 8 km; 3,5-4 óra
A túra előzetes bejelentkezéssel (legkésőbb...
Vígszínház
Fantasztikus napunk volt szombaton a Pozsonyi Pikniken! Nagyon köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek a délutáni zenés műsorunkra, valamint az esti, Víg Szalont bemutató műsorunkra is! Hálásak vagyunk azért is, hogy rengetegen álltatok sorba, hogy jegyet váltsatok a 2026/27-es évad előadásaira és bemutatóira! 😍💫🎭
Reméljük, jól éreztétek magatokat! Legközelebb szeptember 13-án találkozhatunk a VÍGnapon, ahol megnyitja kapuit a Vígszínház, és egész napos programsorozattal várunk titeket! 🥳🫶🎈
📆 A VÍGnap Facebook esemény linkje a kommentben.
📷 Juhász Éva
media1.hu
Változtatna a TISZA a kormányzati sajtótájékoztatók rendszerén – vizsgálják egy vidéki lap javaslatát

A TISZA kormányzati kommunikációs stábja vizsgálja, hogyan biztosíthatna kérdezési lehetőséget a vidéki szerkesztőségek újságíróinak a kormányzati sajtótájékoztatókon. Az elképzelést az Ugytudjuk.hu vetette fel, amely online bekapcsolódási lehetőséget javasolt a nem budapesti sajtó számára.
Nemzeti Színház
Új tagokkal bővült társulatunk!😇🎭
Örömmel mutatjuk be a Nemzeti Színház társulatának új tagjait, Bubik Rékát és Holló Patrik Albertet!😎
Mindketten fiatal, tehetséges színművészként csatlakoznak közösségünkhöz, akik a délután folyamán egy-egy bemutatkozó videó formájában osztják meg első gondolataikat arról, milyen érzés csatlakozni a Nemzeti Színházhoz társulatához.🤗
Isten hozott benneteket a Nemzetiben, sok sikert és emlékezetes előadásokat kívánunk!🫶
Veszprémi Állatkert
A Veszprémi Állatkert és a Mozgássérültek Aktív Egyesülete idén is megrendezi a Kerekesszékesek Napját! 🦒🐧🐅
📅 Időpont: 2026. szeptember 13.
Ezen a napon a kerekesszékes látogatók és egy fő kísérőjük Alapítványunk támogatásának köszönhetően díjmentesen látogathatják meg a Veszprémi Állatkertet. 💛
11:00 órától ingyenes szakvezetés indul a Gulya-dombi bejárattól, de természetesen önállóan is felfedezhetitek az Állatkert lakóit. 🦭
Szeretettel várunk mindenkit egy közös, élményekkel teli állatkerti napra! 🌿
További információ:...
Pécsi Tudományegyetem
Kinevezték az ország első fenntartható építészetet képviselő egyetemi tanárát a PTE MIK-en

Dr. Reith András építész, a regeneratív és fenntartható építészet és az energiahatékony épített környezet kérdéseivel foglalkozó kutató, az ABUD – Advanced Building & Urban Design – ügyvezetője egyetemi tanári kinevezést vehetett át a Pécsi Tudományegyetem tanévnyitó szenátusi ülésén, így az országban elsőként kapta meg ezen a területen szakember ezt a címet.
uniside.hu
Mit jelent az interdiszciplináris kutatás – és miért erre tart a világ?

Mi köze van egy informatikusnak a biológiához? Hogyan kerülhet egy pszichológus egy mérnöki kutatócsoportba, és miért dolgozik egyre több tudós olyan projekten, amelyhez önmagában egyikük szakterülete sem lenne elég? A világ legérdekesebb kutatási kérdései egyre gyakrabban lépik át a tudományterületek határait. A klímaváltozás, a mesterséges intelligencia, a járványok, az öregedés vagy akár egy okosváros működése olyan összetett problémák, amelyeket nehéz egyetlen tudományág szemüvegén keresztül
uniside.hu
Promptolás a padsorokban – Így használják az MI-t a magyar egyetemisták

Mennyire és mire használják a mesterséges intelligenciát (MI) az egyetemi hallgatók 2026-ban? Ezt vizsgálta a Siemens Zrt. és az UNIside egy közösen végzett kutatásban, amelyben 717 hallgató, továbbá egyetemi vezetők és oktatók vettek részt. A felmérés lerántja a leplet arról, hogyan használják valójában az MI-t a felsőoktatásban tanulók, és az is kiderül, hogy a fiatalok közül hányan engednének MI-vezérelt robotokat a saját háztartásukba.
uniside.hu
Mi az a bioetika, és miért egyre fontosabb tudományterület?

Lehet-e génszerkesztéssel megelőzni egy súlyos betegséget még születés előtt? Kié egy beteg genetikai adata? Meddig avatkozhatunk be egy ember életébe, ha közben meg akarjuk hosszabbítani azt? Használhatunk-e mesterséges intelligenciát egy diagnózis felállításához, és kié a felelősség, ha hibázik? Ezek már nem pusztán tudományos vagy technológiai kérdések. Mindegyik mögött ott van egy nehezebb kérdés is: mi lenne a helyes döntés?
bitport.hu
Belbiztonsági gondok lehetnek Trump nemzetbiztonsági okokból kivetett drónvámjából

Egy elnöki rendelet alapján múlt csütörtök óta 100 százalékos extra vámot kell fizetni a komolyabb méretű és képességű import dróntechnikára. Kritikusok szerint ez belföldi alternatív megoldások híján több rendőrségi és vészhelyzeti programot lehetetleníthet el.
Fonó Budai Zeneház
💃🕺 Ez lesz az évadkezdés csúcspontja! Most szombaton Táncházak Éjszakája a Fonóban! Délutántól hajnalig tánc, élő népzene, tánctanítás, gyerek- és családi programok – minden, amiért szeretjük ezt az éjszakát. ❤️ 👇
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
❓Miért kulcsfontosságú feladat az országos közúthálózat védelme?
🚛Milyen károkat tudnak okozni a túlsúlyos és túlméretes járművek?
👀Tekintsünk be az Úthálózatvédelem és azon belül is a mobil mérőegységek munkájába.
#MagyarKözút #Úthálózatvédelem
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Van már programjuk MOST VASÁRNAPRA?😉
👇👇👇
🗓️ Ünnepelje velünk 1. alkalommal a Barlangok és Karsztok Nemzetközi Napját egy nem mindennapi földalatti felfedezőúttal! 🪨🦇🥾
Tudta, hogy a Föld szárazföldi területeinek közel egynegyedét karsztvidékek borítják, amelyek több mint egymilliárd ember számára biztosítják a mindennapi ivóvizet? 🌍🪨💦
Szeptember 13-án idén először ünneplik világszerte a Barlangok és Karsztok Nemzetközi Napját, amelyet az UNESCO 2025 novemberében tartott Általános Konferenciáján nyilvánított hivatalosan is jeles nappá....
Trafó House
Gumipisztolyokkal, bokszkesztyűkkel és cumbiával kezdjük az évet!
Tartsatok velünk a hétvégén, és maradjatok egész évre!
Jegyek és a részletes program kommentben
@követő
Marina Otero (AR/ES): Kill Me (Ölj meg)
09.11-12.
Trafó évadnyitó buli // Latin-amerikai cumbia-est
09.11.
Különóra / Babarczy Eszter: A meztelen igazság. Meddig mehetünk el a feltárulkozásban?
09.12.
Gálhidy Gizella & Ferenczy-Nagy Boglárka: Liturgia
09.14.
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Te is formálnád a jövő szakembereit?
Vizsgabizottsági tagként vagy elnökként közvetlenül hozzájárulhatsz a kamarai gyakorlati oktatói vizsgák magas színvonalú és hiteles lebonyolításához.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet a Kamarai Gyakorlati Oktatói Vizsgabizottsági Elnökök és Tagok Országos Névjegyzékébe történő felvételre.
Ha jelentős tréneri tapasztalattal rendelkezel, és szívesen vállalnál szakértői szerepet a szakképzésben, jelentkezz!
📌 Országos szakmai névjegyzék
📌 Szakértői szerepkör
📌 Érdemi hozzájárulás a duális...
WWF Hungary
Online premier!
🎬 Megjelent dokumentumfilm-sorozatunk első része, amelyben szakértők segítségével járjuk körül, hogyan alakult ki az Alföld egyik legsúlyosabb környezeti problémája, és milyen szerepe van benne a klímaváltozásnak, a korábbi táj átalakításának, a homokfásításnak, a belvízelvezetésnek és a növekvő vízhasználatnak.
▶️ Nézd meg a Homokhátság kiszáradásáról szóló dokumentumfilm-sorozat első részét a 24.hu felületén! Link kommentben.
#homokhátság #MosaicLandUse #vízmegtartás #klímaalkalmazkodás #tájhasználatváltás
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Még vannak szabad helyek szombati programunkra!😉
🥾 Tartsanak Velünk!
Részletek:👇
👀 Ismerje meg a talpunk alatt rejtőző világot! ⛰️
Tudta, hogy a barlangok és a karsztos területek a Föld szárazföldi felületének közel egynegyedét borítják, és több mint egymilliárd ember számára biztosítják az ivóvizet? 🪨💧
Ennek a különleges és sérülékeny ökoszisztémának a tiszteletére idén először ünneplik világszerte a Barlangok és Karsztok Nemzetközi Napját. 🌍✨
Ünnepelje velünk ezt a mérföldkövet egy szakvezetéssel kísért, különleges geotúrán a...
recorder.blog.hu
Ilyen volt Pogány Induló első önálló koncertje a Budapest Parkban – fotógaléria

A szokásos crew (Beton.Hofi, VZS, ekhoe, Grasa, Parno Graszt) mellett táncosokat és új dalt is hozott Pogi a Parkba. Kósa Zsolt fotógalériája.[...] Bővebben!
ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont
Az utóbbi nagyjából 10 évben megszilárdult egy kelet-európai mozgalomkutató közösség, amelyik képes volt újragondolni a térség politikai aktivizmusának, nem-konvencionális politikai részvételének jellemzőit és a nyugati modellek érvényességét. Ennek a vállalkozásnak egy fontos állomása a tavaly megjelent "Power and protest in Central and Eastern Europe" c. kötet Claudiu Crăciun és Henry Rammelt szerkesztésében.
A kötetről szóló recenzióm a napokban jelent meg a Social Movement Studies folyóiratban.
A kötetben mások mellett kollégáim, szerzőtársaim, Gerő Márton...
media1.hu
Távozik az RTL-től a bicskei pedofilbotrányt feltáró Moskovics Judit, Beck Nóra is elhagyja a Házon kívült

Egyszerre két meghatározó tényfeltáró riporter távozik az RTL Házon kívül című műsorától. Moskovics Judit több mint 25 év után mondott fel a csatornánál; ő tárta fel a bicskei gyermekotthon szexuális visszaéléseit, amelyek ügye évekkel később a kegyelmi botrány egyik központi szálává vált. Beck Nóra szintén elhagyja az RTL-t. Ketten készítették a Szőlő utcai javítóintézet és más gyermekotthonok súlyos bántalmazási ügyeit bemutató Babák című dokumentumfilmet is.
www.police.hu
Zala vármegyei összefoglaló

Zala vármegyei összefoglaló Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 10:31 A hétvégén történt.
www.police.hu
A tetthelyen kattant a bilincs

A tetthelyen kattant a bilincs Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 10:31 Betörtek egy házba Orosházán. Az épületen vannak kamerák, illetve riasztó, a szomszédok is figyelmesek voltak, és a rendőrök is gyorsan érkezetek. Tetten érték a széfben lévő pénzre pályázó férfit.
www.police.hu
„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!”

„Sokkal több ilyen szemléletű rendőrt az országba!” Készenléti Rendőrség 2026. 09. 07., h - 10:30 Taxiban felejtette egy hölgy a mobiltelefonját. Készenléti rendőrök segítettek neki megtalálni. Köszönőlevelet küldött a rendőrségnek.
Magyar Zene Háza
💿 Szombaton Independent Label Fair a Zene Házában! 💿
10 éves lett a legnagyobb hazai, független lemez-, CD- és kazettakiadókat bemutató vásár, ennek örömére ismét teljes napos programra várnak titeket a Zene Háza tereibe. A vásáron 1000-nél is több kiadványt láthattok, ismét lesz ILF-díjátadó 4+1 kategóriában, szakmai kerekasztalok és előadások, most először borítókészítő és lemezkarcoló műhely, az Első Nagy ILF Zenei Kvíz, és persze DJ szettek és live actek is. Idézzétek fel a tavalyi eseményt Hajdu János fotóival, és gyertek el szeptember 12-én!
Madách Színház
Szombaton a Pozsonyi Pikniken ismét rengetegen találkoztunk, fantasztikus érzés volt ennyi ismerős és új arcot látni! 💛
Köszönjük, hogy újra ilyen sokan velünk tartottatok, a beszélgetéseket, fotókat, közös új élményeket. Reméljük még sok ilyenben lesz részünk. 😊
Centrál Színház
Ilyen volt Veletek a Pozsonyi Piknik🫶🏼
Köszönjük, hogy ennyien kilátogattatok a sátrunkhoz, öröm volt látni a hosszú sorokat, boldog találkozásokat és megélni az inspiráló beszélgetéseket!
Köszönjük művészeinknek, hogy kint töltötték veletek ezt a csodás napot, továbbá köszönjük a szervezést és a részvételi lehetőséget a Pozsonyi Piknik csapatának, jövőre ismét találkozunk!
Addig pedig várunk benneteket szeretettel a Révay utcában!
📸 Palkovics Rika
Nemzeti Színház
Sétáljon be egy előadás díszletei közé.
A Marxtőkéje nagyméretű kellékei között idegenvezetővel járható be az Amfiteátrum. A kiállítás az I. emeleti előcsarnokban regisztráció nélkül is megtekinthető — a vezetett tárlatvezetésre viszont előzetes regisztráció szükséges.
Óránként induló vezetések 14.00 és 17.00 között, alkalmanként legfeljebb 40 fővel. Indulás az Amfiteátrumtól.
Regisztráció: https://nemzetiszinhaz.hu/nyiltnap/
#nemzetiszínház #nyíltnap #marxtőkéje #kiállítás #tárlatvezetés #budapest
József Attila Színház
Színészeink elárulták, melyik a kedvenc mondatuk az Anconai szerelmesek a Balatonon című előadásból. 🎭
Jegyek már kaphatók! 👉 https://jozsefattilaszinhaz.jegy.hu/…/anconai-szerelmesek-a…
Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért - BCSDH
🌍 Érdekel a fenntarthatóság? Megismernéd a fenntartható fejlődés és üzleti világ kapcsolódását? Itt a lehetőség! 🙋Pályázz és nyerj, legyél Te az a hallgató, aki kiérdemli az ingyenes részvételt a 800.000 Ft értékű „A jövő vezetői" programban 2027-ben! 👈
Jelentkezz és pályázz most! Határidő: október 31.
Bővebben: https://bcsdh.hu/szakmai-program…/a-jovo-vezetoi-program/…/…
#fenntarthatosag #jovovezetoje #bcsdh #osztondij #bcsdhvezetőiprogram
Budapesti Operettszínház
Sok szeretettel kívánunk boldog születésnapot Illés Zoltánnak, a Budapesti Operettszínház művészének!🥳🍰
Zolival jelenleg A Notre Dame-i toronyőr musicalünkben Szent Aphrodisiusként, a Rozsda Lovag és Fránya Fridában az 1. matróz szerepében találkozhatnak a nézők, emellett a Musical Együttes tagjaként számos más előadásunk alkalmával is látható.
Fotó: Janus Erika
#Operettszínház #IllésZoltán #születésnap
Magyar Művészeti Akadémia
SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉS
"Sok számos esztendőket...", boldog születésnapot kívánunk Vetró Mihály népművész, tanárnak, az MMA Debreceni Regionális Műhelye vezetőjének!
"Meggyőződésem, hogy ha az iskolák a művészeten keresztül próbálnák megszólítani a problémás, nehezen beilleszkedő gyerekeket, akkor sokkal nagyobb sikereket érnének el, sokkal több kiegyensúlyozott fiatal lenne…" - erősítette meg az alkotó pályaképében, amelyet elolvashatnak itt:
https://azopus.hu/alkoto/AL0000489/palyakep
Fotó: Walter Péter / MMA
savariamuseum.blog.hu
Több mint kézműves foglalkozás – Mi is az a múzeumpedagógia?

Múzeumba járni lehet egyedül vagy társaságban, kiállítás megtekintése vagy valamilyen kulturális programon való részvétel céljából. Akár önállóan, akár csoportosan érkezik a látogató, a kiállítás élménye és az azt kísérő interpretáció révén személyes tapasztalatokkal gazdagodva tér haza. A gyermek, ifjúsági, felnőtt és idős korosztály tagjai általában csoportos látogatás keretében találkoznak először a múzeumi környezettel. Gondoljunk csak bele: amikor a közoktatási intézmények kirándulásokat szerveznek, a programok között gyakran szerepel egy...
Matics Tamás
Itt egy gyönyörű - és valós - videó az Anak Krakatau lávaszökőkút kitöréséről. 😊
hold.hu
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!

Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen...The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk! appeared first on HOLDBLOG.
ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék
Mendöl Tibor nyomában – az ELTE geográfusai Szarvason
Az ELTE geográfusa hallgatóival terepgyakorlaton Szarvason jártunk, ahol a Tessedik Sámuel Múzeumban Mendöl Tibor hagyatékának, a Mendöl-gyűjteménynek egy részét is megtekinthettük. Különleges élmény volt mindezt éppen abban a városban látni, amely Mendöl tudományos pályájának egyik kiindulópontja volt: 1928-ban "Szarvas földrajza" címmel írta doktori értekezését, amely a magyar településföldrajz egyik korai alapművévé vált.
Mendöl később a budapesti egyetem – a mai ELTE – professzoraként és...
www.azenpenzem.hu
Nagyon alacsony szintre esett a nyugdíjpénztári költség

Tovább csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztáraknak a vagyonra, illetve a tagok hosszútávú feltételezett megtakarításaira vetített díjterhelési mutatói tavaly – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A pénztári szektor 1 százalék alatti költségmutatóival változatlanul a legkedvezőbb nyugdíj-előtakarékossági formát kínálja a tagoknak.
hold.hu
A kínaiak már nem tudják hová tenni a pénzüket, Peking szeretné, ha gyerekekre költenék

Kína egyik problémája, hogy túl sokat termel, de még talán ennél is nagyobb, hogy túl keveset költ. A nemzeti jövedelem 42 százalékát félreteszik, és ennek...The post A kínaiak már nem tudják hová tenni a pénzüket, Peking szeretné, ha gyerekekre költenék appeared first on HOLDBLOG.
Duna-Ipoly Nemzeti Park ( DINPI )
Egy újabb inspiráló példája az összefogás erejének 🤝💚
Örülünk, hogy részt vehettünk az akcióban, köszönjük a szervezőknek! 💪💧
ÖT CIVIL SZERVEZET, ÖT HELYSZÍN, TÖBB MINT SZÁZ EMBER – EGY KÖZÖS ÜGY: A VELENCEI-TÓ 🍀
Tegnap, szeptember 5-én valami igazán különleges történt a Velencei-tónál.
Az elmúlt időszak aszálya és az alacsony vízállás olyan területeket tett hozzáférhetővé, amelyek máskor víz alatt vannak. Miközben fájdalmas látni a tó jelenlegi állapotát, úgy gondoltuk: ha már a természet megmutatta, mi rejtőzik a mederben, akkor...
www.police.hu
Közlekedési összefoglaló Tolnából

Közlekedési összefoglaló Tolnából Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 09:17 Az elmúlt hétvégén 12 közlekedési balesetről érkezett bejelentés, öt esetben személyi sérülés is történt.
www.police.hu
Eltűnt Tóth Dorottya Hanna a XVII. kerületből

Eltűnt Tóth Dorottya Hanna a XVII. kerületből Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 09:09 A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium
🐴 🐎 Magyar és német győzelem a nemzetközi hétvége első napján!
Hazai sikerrel indult szombaton a nemzetközi lóversenyhétvége a Kincsem Parkban. A nagy múltú V-Sport Lovi – 112. Hungária Díjban a hétéves El Valle Sagrado nagyszerű hajrával utasította maga mögé a tehetséges hároméveseket, Hidalgo TIM-et és a német Indianajones Treb-et. A győztes ló idomárhajtója Budai Attila, a tulajdonosok Bazsonyi Zsolt és Gyolai Zoltán.
A tiszteletdíjak átadásában Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár úr is részt vett, aki a Kincsemről szóló film...
HungaroMet Nonprofit Zrt.
Hidegfront mögött, átlag felett⬆
Szinte teljesen eseménytelen időnk volt vasárnap, ugyanakkor nagy területen kísérték élénk, időnként erős, egy-egy helyen viharos lökések az északnyugati szelet, de a maximum még így is a sokéves átlag felett - általában 24 és 30 fok között - alakult.🍃
A front mögött érkező száraz levegő, és az éjszaka leálló szél megtette a hatását: rég nem volt már ilyen, de közel kerültünk a 0⃣ fokhoz, a leghidegebb Nyírtasson volt.🔵
Thália Színház
Casanova nevét mindenki ismeri. De vajon az embert is a legenda mögött?
Évszázadok óta a csábítás, a kaland és a hódítás szimbóluma. Most azonban egy egészen más Casanova lép színpadra a Thália Télikertben.
A Casanova, avagy álmaim nyugtalanok nem egyszerűen egy történet a legendás nőcsábászról. Szécsi Bence vadonatúj romantikus vígjátékában két korszak, két világ és megannyi váratlan helyzet találkozik: egyik pillanatban még a 18. század eleganciája vesz körül bennünket, a következőben már a 21. században járunk.
A címszerepben Dóra Béla, mellette...
jogaszvilag.hu
Jogszabályfigyelő 2026 – 36. hét

Alábbi cikkünkben a 2026/121-126. számú Magyar Közlönyökben megjelent újdonságok közül válogattunk.
bitport.hu
Megszálltak egy inaktív wiki-oldalt, és titokban szervezkedtek az OpenAI ágensei

Megint megtalálták a módját, hogy kilépjenek a tesztkörnyezetből az internetre, és arról egyeztettek a többiekkel, hogy hogyan játszhatják ki a korlátozásokat, hogyan kerülhetik el a felfedezést, és hogyan tudnak csalni a tesztfeladatok során.
jogaszvilag.hu
Bóna Szabolcs: hozzá kell nyúlni a föld- és a vadászati törvényhez

A földtörvény és a földszabályozás, a vadászati törvény és a vadászati szabályozás megváltoztatását ígérte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Hektár Magágy agrárszakmai podcast vasárnapi adásában.
ado.hu
Kapitány István: elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
Fonó Budai Zeneház
🚨 Újra várunk benneteket heti menüvel a Fonóban! 🍽️
🍲 11:30 és 15:00 között minden hétköznap készülünk levessel és kétféle főétellel, hetente változó kínálattal. Helyben is elfogyaszthatod, de el is viheted – ahogy neked kényelmes.
🍰 És persze az édesség sem marad el: finom desszertekkel és jégkrémekkel is várunk!
🎁 Gyűjts pecséteket: 10 menü után egy leves vagy desszert a mi ajándékunk. Ha pedig hétfőn előre kifizeted az egész heti menüt, 5% kedvezményt kapsz.
👉 A részletekről a pultnál érdeklődhetsz.
...
www.police.hu
Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből

Hírek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 08:38 Az elmúlt 24 órában történt.
www.police.hu
Szeptemberben is folytatódik a toborzás Tolnában

Szeptemberben is folytatódik a toborzás Tolnában Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 08:30 Az egyenruhások folyamatosan toborozzák a rendőröket és a határvadászokat.
ELTE TK Politikatudományi Kutatóintézet
📖ÚJ PUBLIKÁCIÓ📖
📚Megjelent Kopasz Marianna, Herke Boglárka és Balogh Karolina új tanulmánya a Children and Youth Services Review Q1-es besorolású folyóiratban. A kutatók 270 magyar általános iskolai pedagógus döntéseit vizsgálták hipotetikus gyermekvédelmi helyzetek (vignetták) segítségével.
🔎Eredményeik szerint nemcsak az számít, hogy milyen problémával szembesül a gyerek: a család jövedelmi helyzete és a gyerek etnikai háttere is összefüggött azzal, hogy a pedagógusok mennyire tartották veszélyeztetettnek a gyereket, illetve jelezték volna-e az esetet az...
recorder.blog.hu
Futhatsz bárhová, saját magadat úgysem tudod hátrahagyni – új dallal tért vissza BÖBE

A KAPJ EL kétéves szünet lezárásaként érkezik: ez idő alatt BÖBE megküzdött az alkotói válsággal és újrahuzalozta az életét. Ezt a folyamatot újabb konceptalbum formájában dolgozza fel – a novemberben érkező anyag első előfutára a melankolikus, house-os KAPJ EL. [...] Bővebben!
www.police.hu
Ideiglenes forgalomkorlátozás Erzsébetvárosban

Ideiglenes forgalomkorlátozás Erzsébetvárosban Budapesti Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 07., h - 08:05 Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. szeptember 9-én Budapest VII. kerületében.
Budapesti Operettszínház
Sok szeretettel kívánunk boldog születésnapot Lendvai Zsoltnak, a Budapesti Operettszínház művészének!🕺🎂
Zsolt számos terület munkáját segíti a színházban táncművészi feladati mellett. Jelenleg balettkari titkárként és koreográfus-asszisztensként dolgozik, ezeken felül pedig továbbra is látható táncosként a Diótörőben.
Fotó: Pitrolffy Zoltán
#Operettszínház #LendvaiZsolt #születésnap
Cirko Film
Ezekkel a filmjeinkkel találkozhatsz a jelenleg zajló Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál programjában, amik később a magyar mozikba is megérkeznek - és persze a Földszinttel, ami már októbertől látható!
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Te vagy a következő?
A kibertámadások már rég nem csak a nagyvállalatokat érintik. De vajon mennyire lenne felkészülve a céged, ha holnap megtörténne a baj?
Szeptember 15-én az MKIK ingyenes online workshopján szakértők mutatják be, hol vannak a kisvállalkozások legnagyobb kiberbiztonsági kockázatai, hogyan csökkentheted ezeket érdemben, és milyen új uniós elvárásokra kell felkészülnöd. A fejlesztésekhez elérhető pályázati forrásokról is szó lesz.
📅 2026. szeptember 15. | Online
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
👉 Részletes program...
jogaszvilag.hu
Platformalapú együttműködés az ügyfél és az ügyvéd között

Az e-mail szép lassan elavul. Hogyan biztosítja a valós idejű hozzáférés az ügyek állásához az ügyvéd–ügyfél transzparenciát, és hogyan csökkenti a felesleges adminisztratív köröket?
Játékszín
🎂✨ Boldog születésnapot kívánunk Bacsa Ildikónak, aki A vád tanúja előadásunkban Greta szerepében varázsolja el a közönséget! ❤️
Kívánjuk, hogy a színpadon és azon kívül is mindig kísérje sok öröm, nevetés, szeretet és siker! 🌷🎭
Isten éltessen sokáig Ildi!🥂🎉
www.police.hu
Hétvégi országos összesítő

Hétvégi országos összesítő ORFK Kommunikációs Szolgálat 2026. 09. 07., h - 07:13 Az elmúlt három nap eseményei számokban.
Nyíregyházi Állatpark
Bébik, minden mennyiségben
fotó: MNP Visions
masfelfok.hu
A Tiszta levegő nemzetközi napja: Európa városlakóinak 94 százaléka még ma is az egészségére káros levegőt lélegez be

A légszennyezés világszerte évente közel 7 millió idő előtti halálesethez járul hozzá, miközben tízből kilenc ember a WHO ajánlásainál szennyezettebb levegőt lélegzik. A szeptember 7-i Tiszta levegő a kék égboltért nemzetközi nap alkalmából Varga Judit, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. levegőminőség-védelemmel foglalkozó munkatársa mutatja be, hol tart Európa és Magyarország a légszennyezés visszaszorításában. Bár a helyzet javult, a legtöbb magyar város továbbra is Európa szennyezettebb feléhez tartozik.The post A Tiszta levegő...
Néprajzi Múzeum
Gong meditáció a Néprajzi Múzeumban😍
Szeptember 16-án gongok hangjával és rezgéseivel töltjük meg a Néprajzi Múzeumot. A gong meditáció egy órára kiszakít a hétköznapok ritmusából, és teret ad az elcsendesedésnek, a befelé figyelésnek és a feltöltődésnek.
A hangutazást Bujáki Gabriella gongmester, meditáció- és hangrezgés-terapeuta vezeti.
📅 2026. szeptember 16. 17:30–18:30
Érkezz kényelmes ruhában, és hozz magaddal jógaszőnyeget és plédet!
❗A programjeggyel A szépség rítusai – Tolldísz és testfestés Amazóniában című kiállítást is...
5percado.hu
Hétindító – 37. hét – Elindult a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás, közeleg a helyi adóelőleg fizetési határidő – Suller Kriszta

Habos kávés jó reggelt kívánok mindenkinek, immár szeptember közepén! Most sem tétlenkedhetünk, hiszen elindult a nyugtaadat-szolgáltatás, határidős a járulékbevallás, fel kell készülnünk a helyi adóelőlegek befizetésére, valamint a civil szervezetek is külön figyelmet érdemelnek. Emellett ez a hét remek lehetőséget biztosít, hogy átnézzük a saját adminisztrációs kötelezettségeinket is. Csapjunk is bele a közepébe! Elindul a […]A Hétindító – 37. hét – Elindult a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás, közeleg a helyi adóelőleg fizetési határidő –...
fintechzone.hu
Egy délutánra kiesett a Claude, a ChatGPT és a Grok – a bankok kritikus szolgáltatói között egyikük sincs nyilvántartva

ado.hu
Az Európai Bizottság éves jelentése az unió adózási helyzetéről (37. rész)

Az Európai Unió Bizottsága minden évben jelentést tesz közzé a tagállamok adózásáról. Sorozatunkban a közelmúltban kiadott 2025-ös jelentés legfontosabb megállapításait ismertetjük. A következő részekben a legutóbbi adóreformokat ismertetjük.
ado.hu
Ingyenes ügyletek áfája (XLVIII. rész)

Az EUB álláspontja szerint bizonyos körülmények között akár lízingelt gépjármű térítésmentes használatba adása esetén is alkalmazható lehet a héairányelv 26. cikke (1) bekezdése.
HungaroMet Nonprofit Zrt.
Jó reggelt! ☕️
Ma napos idő várható időszakosan fátyolfelhőkkel 🌤️, illetve délutántól helyenként északon gomolyok is képződhetnek, de csapadék nem alakul ki belőlük. Estétől északnyugat felől ↘ átmenetileg megnövekszik, helyenként megvastagszik a felhőzet. ☁️
A déli szél a Dunántúl nyugati, északnyugati részein napközben megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás. 🍃
A maximum hőmérséklet 25 és 32 fok között alakul, az északkeleti megyékben lesz kevésbé meleg.
igenyesferfi.hu
Nem a kényelem épít karriert: miért érdemes abba az irányba indulni, amitől egy kicsit tartunk?

A kényelem nem épít karriert. Majsai Richárd, a The Palm Group alapítója rávilágít, miért érdemes a félelmeink felé indulni, és hogyan hozhatunk ki többet a karrierünkből.
Magyar Sclerosis Multiplexes Betegek Szövetsége
Láthatatlan tünetek, amelyek a munkát és a családot is próbára tehetik

Az Országos SM Napon elhangzottak szerint a sclerosis multiplex gyakran láthatatlan tünetekkel jár, amelyek a munkát, a családi életet és az önállóságot is megterhelhetik. A szakértők a korai diagnózis, a személyre szabott terápia, valamint az életmód és a rehabilitáció szerepét hangsúlyozták.
index.hu
Oktatási palotát tervezett az MCC a Gellért-hegyre, most bizonytalanná vált a sorsa

A munkásőrség egykori központja helyén most építési gödör tátong.
www.police.hu
Országos határrendészeti összesítő

Országos határrendészeti összesítő ORFK Kommunikációs Szolgálat 2026. 09. 07., h - 05:56 Az elmúlt nap eseményei számokban.
Gábor Bóka
🌋 ANAK KRAKATAU ERUPTSStunning images from Indonesia capture Anak Krakatau’s eruption, sending a massive ash plume soaring 50,000 feet into the sky and disrupting air travel, including the shutdown of Jakarta Airport. ✈️
funzine.hu
Idén is a világ legfontosabb történetei elevenednek meg a World Press Photo kiállításon

A Biodóm különleges kiállítása bolygónk legfontosabb és legégetőbb történeteibe enged bepillantást.
www.azenpenzem.hu
Fékez az építőipar: a mélybe rántotta a tavasz a beruházásokat

A jól induló évkezdet után csúnya pofont kapott a hazai építőipar a második negyedévben. Bár a paksi gigaberuházás és a tél végi lakásépítési roham még szépített a féléves statisztikákon, április és június között drasztikusan megcsappant a beruházási kedv. A friss adatok szerint ráadásul a kormányzati felülvizsgálatok miatt 17 ezer lakás sorsa vált bizonytalanná.
funzine.hu
Kávéremekek és matcha-csodák pezsdítik fel idén szeptemberben Budapestet

Szeptemberben a főváros megtelik kávéillatú élményekkel: érkezik a Budapest Coffee Week!
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
⚖️ A Cstv. 33/A. § nem éppen könnyű esti olvasmány… de fontos, hogy képben legyél vele.
Mikortól beszélünk fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetről? Mit jelent a hitelezői érdekek figyelembevétele? Mikor merülhet fel a vezető tisztségviselő felelőssége? 🧐
Ha gazdasági joggal, felszámolási ügyekkel vagy vezetői felelősséggel foglalkozol, ezt az előadást érdemes beírnod a naptáradba. Akkor is neked szól, ha már napi szinten találkozol a Cstv. 33/A. §-ával, és akkor is, ha most szeretnél jobban képbe kerülni a témával.
Az MKIK Kereskedelmi Jogi Platform...
Kamasz Melinda
Harmincöt éve úton Kína és Magyarország között – A festőművész-üzletember, Wei Xiang

The post Harmincöt éve úton Kína és Magyarország között – A festőművész-üzletember, Wei Xiang appeared first on Tudás.hu.
Budapesti Operettszínház
Szomor György - Félkarú óriás (részlet) 🎵
A Pozsonyi Pikniken egy kis ízelítőt adott a művész úr közelgő nagy bemutatónkból, a Mindig itt leszünk… Mohács 500 c. rockmusicalből. 🎭
Premier: 2026. szeptember 11-21.
#Operettszínház #PozsonyiPiknik #Mindigittleszünk #Mohács500 #SzomorGyörgy
Veszprémi Állatkert
Így telt nálunk a hét… 💛
Hoztunk egy kis válogatást a hét legjobb pillanataiból, hogy együtt zárjuk le ezt a hetet. ✨
Köszönjük, hogy ezen a héten is velünk tartottatok! Jövő héten újabb élményekkel várunk benneteket! 🌞
Néprajzi Múzeum
Arcok, tekintetek, történetek egyetlen falon, mégis mindegyik másképp mesél
Fedezd fel őket közelebbről a ZOOM – Perspektívaváltás kiállításban, és nézd meg, mi minden rejtőzik egy-egy portré mögött!
📍 Várunk a Néprajzi Múzeumban!
Videó: Bernát Máté
Trafó House
Jövő héten végre újra találkozunk, ráadásul korábban, mint gondolnátok! Ugyanis a megszokott 20:00 órás kezdés helyett számos előadásunkat 1 órával előrébb hoztuk.
Fontos kiemelnünk, hogy ez nem érvényes minden programunkra, de annak, aki megszokásból járt nyolcra a Trafóba, érdemes lehet ránéznie a jegyén az időpontra!
Szóval szeptember 11-én pénteken, Marina Otero (AR/ES): Kill Me című előadásán 19:00-kor találkozunk!
Részletes programok és jegyek kommentben!
@követő
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
🌅🪶 Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye Hortobágyon a daruvonulás. A darvak naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember végétől november elejéig szervezünk túrákat.
🧍🔭 Túratípusok, időpontok és regisztráció elérhető honlapunkon.
Link a kommenteknél. 🔗⬇
Magyar Nemzeti Múzeum
Augusztus közepén ismét találkozhattak a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársaival a Bor, mámor, Bénye! fesztivál vendégei. Idén négy napon keresztül várták régészeink és közösségi régészeti programunk önkéntesei interaktív gyermekprogramokkal, régész homokozóval, antropológiai bemutatóval, fémkereső műszeres "kincskereséssel" a család legkisebb tagjait. Esténként pedig az izgalmas régészeti előadások hallgatóságával telt meg az udvar.
Erdőbénye térségben több éve végez topográfiai kutatásokat az intézmény csapata és...
Thália Színház
Tegnap a Pozsonyi Pikniken újra megtapasztalhattuk, milyen jó érzés, amikor a színház kilép a falai közül – és Önökkel találkozik. ❤️
Több ezren fordultak meg a Thália Színház sátránál, és számunkra ez a nap sokkal többet jelentett egy fesztiváli kitelepülésnél: beszélgettünk, nevettünk, közös fotók készültek, régi ismerősökkel találkoztunk, és újakat is szerezhettünk.
11:45-kor zenés műsorral vártuk Önöket a Nagyszínpadon, majd 12:30-tól egészen 16:45-ig művészeink dedikáltak a Thália sátránál. Közben pörgött a szerencsekerék, gazdára...
Magyar Napelem Napkollektor Szövetség
2026. szeptember 4-én a szászországi rendőrség két helyszínen összesen négy robbanószerkezetet biztosított Bautzentől északra, egy villamosenergia-alállomás térségében. A lelet egy néhány napja tartó, több szövetségi tartományra kiterjedő, szabotázsgyanús eseménysor része: szeptember 1. óta Brandenburgban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Szászországban is támadás érte vagy támadás célpontjává vált a nagyfeszültségű hálózat és a hozzá kapcsolódó erőművi infrastruktúra. Általános áramszünet egyik esetben sem következett be, egyes erőművi blokkok...
Magyar Napelem Napkollektor Szövetség
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint most kell hozzányúlni az energetikához – az elhangzottak szabályozási háttere, adatai és a szektorra gyakorolt hatása
Magyar Napelem Napkollektor Szövetség
2026.szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhető az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági felhasználók számára az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. dinamikus tarifaként ismert D árszabása. Az árszabás alkalmazása legkorábban 2027. január 1-jén kezdődhet meg. A konstrukció a kedvezményes sávhatárig változatlanul hagyja a fix, rezsivédett A1 egységárat, a sávhatár feletti mennyiséget viszont a HUPX másnapi piac (DAM) negyedórás áraihoz kötve, kereskedői díjjal kiegészítve számolja el.
Magyar Művészeti Akadémia
BELEKOMPONÁLNI MAGUNKAT A KRISZTUSI TANÍTÁSBA – PETRÁS MÁRIA, PETRÁS ALINA ÉS MÁGER ÁGNES SZAKRÁLIS TÁRLATA MISKOLCON
Az Ars Sacra Fesztivál 20. jubileumát ünnepli Magyarországon. A IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál kilenc nap alatt több mint 50 programmal, mintegy 600 közreműködővel várja az érdeklődőket. Petrás Mária, Petrás Alina és Máger Ágnes közös kiállítása 2026. szeptember 27-ig látogatható a Herman Ottó Múzeumban.
A Kossuth-díjas alkotó művészi koncepciójáról, samott kerámiáinak színhatásairól így gondolkodik: „Sokszor és sokan kérdezték,...
www.magyarmuzeumok.hu
Egy soproni polgár utolsó tánca – két kiállítási tárgy margójára

Magyar Napelem Napkollektor Szövetség
A 2020-as évek elején a zöld hidrogénre még univerzális csodafegyvereként tekintettek, amely megoldhatóvá teszi az időjárásfüggő megújuló energia évszakokon átívelő, hosszú távú tárolását is, de az újabb elemzések szerint ez a várható jövőbeli szerep jelentősen szűkült és jóval specifikusabbá vált.
Madách Színház
A Macskák bemutatójával kezdődött, és az Evitával újabb fejezetéhez érkezett egy több mint negyvenéves alkotói kapcsolat.
🎶 Szirtes Tamás személyes történetei és Andrew Lloyd Webber felejthetetlen zenéinek titka az ötödik részben.
Szépművészeti Múzeum
„A sírok és a templomok hieroglifái, reliefei nem a mulandó jelennek szóltak, hanem az emlékezet terének felépítését szolgálták. Az egyiptomi kultúrában az ábrázolás a létezés folytatása volt más eszközökkel: ami formát kapott a kőben, az elnyerte a maga helyét a megsemmisülés fenyegetésével szemben megvédett örökkévalóságban.” -írta Jan Assmann: A kulturális emlékezetről szóló munkájában.
"Az örökkévalóság megörökítése - Hogyan alkottak az ókori egyiptomi művészek?" című egyedülálló tárlat e védett örökkévalóságba kínál...
Magyar Zene Háza
Amaro Freitas: Samba de Cesar!
Megjelent Live Session sorozatunk új epizódja - nézzétek meg a Zene Háza csatornáján!
fintechzone.hu
Elindult Magyarországon a Revolut AI-asszisztense

A Revolut AIR már nemcsak válaszol: kártyát fagyaszt, fizetést szüneteltet, és ügyet intéz. A lényegi kérdés az, hol marad az ügyfélnél a döntés.The post Elindult Magyarországon a Revolut AI-asszisztense first appeared on FinTechZone.
reklaminvazio.blog.hu
Bekeményít az M1, hétfőtől jönnek a parlamenti közvetítések

Ez ám a tartalom.[...] Bővebben!
HungaroMet Nonprofit Zrt.
Mérsékelt mennyiségű csapadékra van esély a hét közepén
Ahogy arról már tegnapi posztunkban és korábbi, illetve mai videónkban is említettük, a hét közepén markáns hidegfront érkezik északnyugat, nyugat felől. A hőmérséklet mindenképpen jelentősen visszaesik a hét második felére (https://www.facebook.com/HungaroMet/posts/pfbid02sRbz8AxMn2Sde7SoTCDEzz6jBBTh9Be9BSgg5biEC7JzQ3nnmSzwgE6ber9kga3sl), de ebben a posztban most nem erről lesz szó, hanem a csapadék várható mennyiségéről.
Nos, a legfrissebb előrejelzések alapján az ország nagyobb részén 10 mm alatti...
Endre Bóka
Fokozódott a helyzet a Mont Pelée vulkánon. Az utóbbi héten annyi vulkanotelktonikus rengés pattant ki a vulkán alatt, mit az azt megelőző két héten, összesen 185 rengés volt, ami talán az utóbbi hetekben a legtöbb is. Minimálisan a deformáció is folytatódott.
Zoo Debrecen
Egy kis vízzel a munka is jobban megy! 💧☀️
Kollégáink vízszünetet tartottak a melegben, amikor egy érdeklődő is benézett hozzájuk. 👀🦒
A 383-The Kopjary Water felajánlásának köszönhetően a legmelegebb napokon is gondoskodhattunk munkatársaink megfelelő folyadékpótlásáról.
József Attila Színház
Köszönjük, hogy tegnap velünk voltatok a Pozsonyi Pikniken! 🎭
Nagyon jó volt találkozni veletek, beszélgetni és közös fotókat készíteni!
Ha készült közös képetek színészeinkkel, osszátok meg velünk kommentben! 📸
Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközpont
Horváth Dezső: Mit, miért, mivel mérünk?
A mérés szórakoztató és tanulságos története az ókortól napjainkig
Könyvbemutató és vásárlás: szeptember 15. 13:00 KFKI 1-es épület
További részletek: https://wigner.hu/hu/konyvbemutato-mit-miert-mivel-merunk
Thália Színház
🍽️Ősszel újra asztalhoz ülünk – visszatér Az utolsó vacsora!🍽️
Nem kell sokáig várni a Fordulatok Évada egyik első nagy visszatérőjére: már szeptemberben újra a Nagyszínpadon láthatják Az utolsó vacsorát, amely az előző évadban hamar belopta magát közönségünk szívébe.🎭
Egy baráti vacsora, egy váratlan vendég, és egy este, amely pillanatok alatt egészen más irányt vesz, mint azt bárki tervezte. A bravúrosan építkező cselekményben újabb és újabb helyzetek borítják fel az erőviszonyokat, miközben titkok, konfliktusok és meglepetések kerülnek...
Magyar Művészeti Akadémia
SZEMADÁM GYÖRGY ÉS BENDA GÁBOR: EMBERKERT - FILMVETÍTÉS ÉS KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS
Az est során Szemadám György és Benda Gábor kétfelvonásos tragikomédiája látható (néhai Bély Zoltán, Huszár Sándor és Keresztúri Ferenc emlékére), a vetítést követően Szemadám György kerekasztal-beszélgetésre hívja a film szereplőit.
Helyszín: Pesti Vigadó, Sinkovits Imre Kamaraszínpad (Budapest, Vigadó tér 2.)
időpont: 2026. szeptember 11. (péntek), 18:00
Egy teveharapás, ami halált okoz – meghökkentő, de valós esemény adja Benda Gábor és Szemadám György Emberkert...
HungaroMet Nonprofit Zrt.
A hét elején száraz és egyre melegebb idő várható, majd markáns hidegfront érkezik jelentős lehűléssel és bizonytalan csapadékmennyiséggel:
recorder.blog.hu
Ilyen volt a Carson Coma rendszerváltó nagykoncertje a Budapest Parkban – fotógaléria

Telt ház előtt ünnepelt a Carson Coma pénteken a Parkban, a koncertet Kósa Zsolt örökítette meg fotókon.[...] Bővebben!
Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium
A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több kedvezőtlen tényező érintette: emelkedtek a termelési költségek, csökkentek a felvásárlási árak, miközben az állategészségügyi kockázatok és az időjárási szélsőségek is növelték a gazdálkodók terheit.
A kormány ezért lehetővé teszi, hogy a sertéstartók előleget igényeljenek a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra.
➡Az előlegigénylések 2026. szeptember 7. és 21. között nyújthatók be a Magyar Államkincstár elektronikus felületén. A támogatások...
www.police.hu
Jelentkezzen, ha látja Szavjolov Andrást!

Jelentkezzen, ha látja Szavjolov Andrást! Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. 09. 06., v - 14:33 Az 50 éves férfi tegnap este egy buliból elindult Szőny felé, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
Budapesti Operettszínház
„Csoda volt” – 500 év után színpadra került Mohács története | Papageno
500 évvel a mohácsi csata után, augusztus 29-én szólalt meg először a Mindig itt leszünk… Mohács500 rockmusical a Budapesti Operettszínház előadásában, a Széchényi téren. A közel 4500 néző előtt megtartott ősbemutató nemcsak rendhagyó színházi esemény volt, hanem a produkció alkotói és szereplői számára is kivételes szakmai és személyes élményt jelentett.
„Csoda volt” – így foglalta össze az ősbemutatót a Habsburg Máriát alakító Nagy Alma Virág. „Bajai...
József Attila Színház
Meghosszabbítottuk a kedvezményt!
💛 KÖSZÖNJÜK, POZSONYI PIKNIK 💛
❤️ Köszönjük a tegnapi fantasztikus napot, a sok találkozást, a szeretetet és azt a hihetetlen energiát, amit együtt létre tudunk hozni! ❤️
És az ünneplés folytatódik!
🎭 MA ÉS HOLNAP – SZEPTEMBER 6–7. – 20% KEDVEZMÉNY a Pozsonyi Piknik alkalmából!
🎟️ A 20% kedvezmény személyesen, a József Attila Színház pénztárában váltható be szeptemberi és októberi előadásainkra.
70 éves színházunkkal egy célunk van: fejlődni, s a legjobbá válni. A színpadon, az előadásainkban és a...
Vígszínház
125 éve született Bilicsi Tivadar színművész, Érdemes és Kiváló Művész.
1901. szeptember 6-án Grawátsch Tivadar Károly néven látta meg a napvilágot Budapesten. Alig 18 évesen állt először színpadra: kardalosként dolgozott a Budapesti Színházban, statisztált az Operaházban, miközben Rákosi Szidi színiiskolájában tanult, és csatlakozott Füzy Barnabás színtársulatához. 1925-ben elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját, ezt követően már színészként szerződött Szegedre, majd Miskolcra. 1926-tól főleg Budapesten játszott, többek...
Sznhz.ajnl
Új évad, új bemutatók, rengeteg izgalom! Megkérdeztük, hogy a József Attila Színház pár művészét, hogy melyik közelgő bemutatót várják a legjobban és hogy miért pont azt.
A videóból kiderül, ki melyik előadást várja a legjobban, és talán te is kapsz egy kis kedvet ahhoz, hogy már most elkezdd tervezni a következő színházi előadást amit megnézel. Neked melyik új bemutató van már most a bakancslistádon? Írd meg kommentben!
2026/27-es évad bemutatói:
•HONOLULU STAR – avagy Jó éjszakát
•Fülig Jimmy!, 56 csepp vér
•Az ördög ügyvédje
•Ghost, a musical
...