A budapesti Centrál Színház két Molnár Ferenc darabot mutat be nyáron a Szigliget Várudvarban. Augusztus 5-10. között a Játék a kastélyban, majd 13-20. között A testőr kerül színpadra. Mindkét előadást neves színészek játsszák, és különleges rendezői megközelítéssel várják a közönséget.
Sajtóközlemények: Kultúra
A Soproni Egyetem részt vett a 2025. június 28. és július 6. között zajló „Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok” rendezvénysorozaton, amely az erdő és a zene harmóniájával hirdeti a fenntartható életmód fontosságát. A zárónapon Prof. Dr. Fábián Attila rektor köszöntötte a résztvevőket Salgótarján-Eresztvényben, hangsúlyozva az erdők és az erdész szakma szerepét a klímaváltozás elleni küzdelemben.
A Los Angelesben megjelenő FILMMAKERSLIFE MAGAZIN minden évben kiválasztja a világ legsikeresebb független filmeseit. Az idei, 2025-ös könyvbe Pozsgai Zsolt magyar író és rendező is bekerült. Az utóbbi években kimagaslóan sok díjat elnyert rendező több száz elismerést kapott a világ nemzetközi fesztiváljain a filmjeivel.
Sopronban második alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Színházi Műhelyt, ahol hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház közös programja július 1–9. között zajlik, és tréningek, workshopok, valamint közös alkotófolyamatok révén gazdagítja a résztvevők szakmai tapasztalatait.
A 2025/26-os évadban több előadásban is változások történnek a szereposztásban a Vígszínházban. Számos szerepben új színészek lépnek színpadra, míg mások nem folytatják tovább szerepüket. A változások érintik többek között A diktátor, A nagy Gatsby, A Pál utcai fiúk és A dzsungel könyve előadásokat.
A Játékszín bemutatta a 2025/2026-os évad programját, amelyben friss szereposztások és új bemutatók várják a közönséget. Frissül a Hölgyválasz szereposztása, Járai Máté szeptembertől érkezik a társulathoz, Peller Anna pedig két teljesen eltérő szerepben debütál. Emellett megújul a nézőtér is, hogy a közönség még kényelmesebb és korszerűbb környezetben élvezhesse az előadásokat.
Június 23-29. között rendezik meg a VII. Óbudai Világzenei Hetet a Kobuci Kertben, ahol változatos stílusok és nemzetközi zenekarok lépnek fel. Az eseménysorozat ingyenes kertmozival indul, majd afrikai, finn, grúz és magyar zenekarok koncertjei következnek, köztük a 30 éves Kerekes Band és a 70 éves Dresch Mihály jubileumi fellépései.
A Magyar Táncfesztivál idén ünnepli 20. évfordulóját, amelyhez új logót tervezett Szabó Linda, a Széchenyi István Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatója. A logó dinamikus vonalvezetésével a táncművészet energiáját ragadja meg, és a fesztivál arculatának megújulását jelzi. A projekten a hallgatók valós megbízásként dolgozhattak, így a design és kommunikáció is fontos szerepet kapott.
A Las Vegasban minden évben megrendezésre kerülő Vegas Movie Awards-on a Királytalálkozó /The Riddle Pact/ című új magyar film első jelentős nemzetközi fesztiválján három díjat nyert el június 14-én. A film az 1335-os visegrádi találkozót dolgozza fel újszerű módon, Károly Róbert titkos találkozóját a cseh és a lengyel királlyal.
A Soproni Egyetem hallgatói kiemelkedő sikereket értek el a 2025-ös HUNGAROPACK STUDENT Csomagolástervezési Diákversenyen, ahol 7 intézmény 80 hallgatója mérte össze tudását. A soproni fiatalok több kategóriában is dobogós helyezést szereztek, kreatív és funkcionális csomagolási terveikkel lenyűgözték a zsűrit az Óbudai Egyetemen tartott díjátadón.
Darvas Iván, a 20. századi magyar színház egyik legkarizmatikusabb alakja, születésének 100. évfordulóján emlékeznek rá a Vígszínházban. Egy különleges esten egykori kollégái osztják meg személyes történeteiket, míg a teátrumban fotókiállítás idézi fel pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait.
Június 1. és 8. között tíz időszaki kiállítás nyílik Sopronban a SopronFest keretében, többek között Esther Horvath világhírű fotográfus első önálló tárlatával szülővárosában. A Várkerület pop-up galériává alakul, ahol gigantikus festmények és a boldogsághoz kapcsolódó alkotások is megtekinthetők.
Májer Zoltán, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves klasszikus orgonaművész-hallgatója nemzetközi zeneszerzői versenyt nyert Tetris játék zenéjére épített orgonadarabjával. A rangos Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen több ország tehetségei között bizonyult a legjobbnak.
A győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói két első, két második és egy harmadik helyezést, valamint különdíjat is szereztek a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciójában.
A Széchenyi István Egyetem klasszikus trombita előadó-művészet alapszakos ikerpárja, Erdélyi László és Erdélyi Máté értékes díjakat nyert a 46. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón Debrecenben. László megosztott második, Máté harmadik díjat szerzett.
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton.
Új magyar dráma, Z-generációs átirat, Shakespeare vígjáték, kiber-romkom, korrupciós komédia és egy világhírű regény adaptációja is szerepel a Vígszínház jövő évadának bemutatói között. A @LL3t4rgIA ifj. Vidnyánszky Attila, a Falstaff Valló Péter, a Frankenstein – A modern Prométheusz Hegymegi Máté rendezésében lesz látható.
A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában és a Víg Szalonban vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
A „Tavasz – természet és lélek újjáéledése” elnevezésű rendezvényen több mint 60 fiatal vett részt Magyarországon kívül 26 országból, akik a magyar hagyományok mellett többek között az évszakhoz köthető kolumbiai, vietnámi, pakisztáni és indiai szokásokat ismerhették meg.
A Vígszínház új podcast sorozatában a Víg Társalgó beszélgetéseinek szerkesztett változatát lehet megtekinteni a teátrum YouTube csatornáján. A Víg Szalon estjeinek célja az adott téma körbejárásán túl, hogy olyan elismert színházi alkotókat és szakembereket ültessenek egy asztalhoz, akiket a közönség ritkán láthat együtt.
Vörös Niki két évtizede aktív szereplője a magyar jazzéletnek. Kvartettje élén 17 éven át a jazz örökzöldek egyik legautentikusabb előadói közé tartozott. Két sikeres album, hazai és nemzetközi fellépések hosszú sora után azonban új zenekart alapított, amellyel kizárólag a saját szerzeményeit mutatja be, friss zenei irányokat ötvözve.