A nagy hőmérséklet- és magasságkülönbség megzavarhatja vérnyomásunkat, ami hányingert, szédülést vagy fejfájást is okozhat. Az egészséges szervezet gyorsan alkalmazkodik, de a magas vérnyomással élőknek vérnyomásmérő használata javasolt a nyaralás alatt, hogy a gyógyszeradagolást igazítani tudják – mondja a Semmelweis Egyetem főorvosa.
Szerző: Semmelweis Egyetem
A Semmelweis Egyetem nemzetközi kutatása szerint a méhnyaki HPV-fertőzött nők több mint kétszer nagyobb eséllyel hordozzák a vírust a szájüregben is, ami növeli a szájüregi daganatok kockázatát. A vizsgálat rámutat, hogy a méhnyaki HPV-pozitív nők 13%-ánál orális fertőzés is kimutatható, szemben a HPV-negatív nők 4%-ával.
Az utazással és közlekedéssel járó stresszhelyzetek gyakran okoznak szorongást és frusztrációt. Dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem szakértője szerint légzéstechnikák, tudatos jelenlét és relaxációs gyakorlatok segíthetnek ezek enyhítésében. Fontos, hogy előre felkészüljünk a váratlan helyzetekre, hogy nyugodtan kezelhessük azokat.
A Semmelweis Egyetem két űrbeli kutatásban vesz részt a Nemzetközi Űrállomáson, Kapu Tibor magyar űrhajós kéthetes küldetéséhez kapcsolódóan. Az egyik projekt az űrutazás egészségügyi hatásait vizsgálja telemedicinás módszerekkel, a másik pedig nanoszálas szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazását teszteli mikrogravitációs környezetben.
A Semmelweis Egyetem kutatása szerint a napi 7 óránál kevesebb vagy 9 óránál több alvás jelentősen növeli a halálozás és a stroke kockázatát. Több mint 2,1 millió felnőtt adatait elemezve a tanulmány nemi különbségeket is feltárt, és hangsúlyozza az alvásidő fontosságát a népegészségügyben.
A Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjében a nagy igénybevétel miatt négy liftet cserélnek le, hogy biztosítsák a folyamatos és biztonságos betegellátást. A felújítás júniusban kezdődik, és év végéig tart, mely alatt liftkezelők segítik a betegirányítást. A legnagyobb lift 33 személy szállítására lesz alkalmas.
A Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző applikációja, a Semmelweis HELP nyerte el a digitális termékek szakmai Smash the Legacy App versenyén a Pocket Buddy díjat. Az alkalmazást, mely már több mint 253 ezer felhasználó számára nyújt valós segítséget, könnyű használhatósága és megbízhatósága miatt díjazták.
Európában és Magyarországon is folyamatosan nő a szexuális úton terjedő fertőzések száma, különösen a szifilisz esetei duplázódtak meg az elmúlt tíz évben. A nyári időszak és a lazább életmód kedvez a fertőzések terjedésének, ezért kiemelten fontos a korai felismerés és kezelés – hívja fel a figyelmet dr. Tóth Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának adjunktusa.
A legújabb gyógyszerfejlesztéseknek köszönhetően az örökletes angioödéma, ez a nem egyszer életveszélyes állapottal járó ritka betegség akár már a közeljövőben génszerkesztési technológiával is kezelhetővé válik – mondja dr. Farkas Henriette, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászai és Hematológiai Klinika egyetemi tanára, az Országos Angioödéma Referencia és Kiválósági Központ vezetője.
A vizsgák előtti szorongás és stressz természetes jelenség, amely jelentősen befolyásolhatja a tanulók teljesítményét és jóllétét. A megfelelő alvás, rendszeres testmozgás, relaxációs gyakorlatok és tudatos felkészülés segíthetnek enyhíteni a feszültséget. Fontos a stressz testi és lelki jeleinek felismerése és kezelése a hatékony felkészülés érdekében.
Hazánkban egyre gyakoribb az önsértés a gyerekek körében, már kiskamasz korban is. Dr. Várnai Nikoletta, a Semmelweis Egyetem gyermekpszichiátere szerint az önsértés egy segélykiáltás, amely mögött szorongás, depresszió vagy más pszichiátriai problémák állhatnak, ezért komoly figyelmet és szakmai segítséget igényel.
A rendszeres testmozgás nemcsak a betegségek megelőzésében, hanem a krónikus betegségek kezelésében is hatékony. Dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem professzora kiemeli, hogy a fizikai aktivitás javítja az életkilátásokat, csökkenti a vérnyomást, a koleszterinszintet, és segít lassítani az öregedést. Az ajánlott heti 150 perc közepes intenzitású mozgás jelentős egészségügyi előnyökkel jár.
Minden ezredik újszülöttet érinthet valamilyen ritka betegség, és ezek között csaknem 30 olyan van, amelynek korai felismerésére Magyarországon már 1975 óta működik országos szűrőprogram. Az elmúlt fél évszázadban a szűrőközpontokban több mint 5,6 millió újszülött vérmintáját elemezték, és 3289 olyan gyermeket szűrtek ki, akiknél már az előtt megkezdhették a kezelést, hogy a betegség tünetet okozott volna.
A betegnek pitvari lebegés miatt volt szüksége a beavatkozásra. A jobb képalkotást lehetővé tevő és a hagyományos, röntgenes ablációhoz képest sugárzással sem járó eljárást európai szinten is az elsők között végezték el a Semmelweis Egyetemen, a katétereket gyártó cég legújabb térképezési szoftverét pedig a régióban először alkalmazták a műtét során.
Növeli-e egy súlyos terhességi komplikáció, a preeclampsia megelőzésének hatékonyságát, ha a kismamák a szokásosnál nagyobb dózisú aszpirin hatóanyagú készítményt szednek? A Semmelweis Egyetem kutatói nem találtak ilyen összefüggést, de megerősítették, hogy a korán elkezdett aszpirinkezelés hatékonyan csökkenti a betegség kockázatát.
Komoly egészségügyi kockázatokat jelenthetnek az arra érzékenyeknél az olyan, egyre népszerűbb szépségápolási eljárások, mint a műszempilla-felhelyezés vagy az úgynevezett szempillalifting. Leggyakrabban akut szemfelszíni irritáció, szemhéjszéli gyulladás, valamint allergiás reakciók léphetnek fel, amelyeket a műszempilla-ragasztóban található vegyi anyagok okozhatnak.
A változókorban lévő nőknél az ösztrogénszint csökkenése növeli a fogágybetegség kockázatát, különösen azoknál, akiknél genetikai vagy egyéb hajlamosító tényezők, például csontritkulás áll fenn – hívja fel a figyelmet dr. Dobos Andrea, a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának tanársegédje.
A címet azok az intézmények kaphatták (egy országos intézet vagy klinikai központ, egy vármegyei irányító kórház, egy városi kórház vagy szakkórház), amelyek 2024. július és 2025. március között a legkiemelkedőbb és legszélesebb körű egészségfejlesztési tevékenységet valósították meg a munkahelyi egészségfejlesztés, az egészséget támogató kórházi környezet és az egészségkommunikáció terén.
A fertőzést aranysakálok, rókák, illetve kutyák terjesztik, és komoly betegség kockázatát hordozza – mondja dr. Kardics Kinga. A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Infektológiai Osztályának szakorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a velünk élő, gondozott és az élősködők ellen rendszeres védelemben részesített kutyák, macskák alapvetően ritkán terjesztői emberekre veszélyes fertőző betegségnek.
A betegség megelőzhető az időben elvégzett vastagbéltükrözéssel, és a daganatos elfajulásra hajlamos polipok eltávolításával. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója azt mutatja be, hogyan kell a vizsgálatra felkészülni, mi történik a vastagbéltükrözés során, és mire kell számítani azt követően.
Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából.