A tihanyi Kenderföldeken újabb társasházak építését tervezik a védett területen, ami veszélyezteti a Balaton partjának utolsó nagy zöldfelületét. A beruházó tagadja a negatív hatásokat, pedig a Magyar Tudományos Akadémia szerint a klímaváltozás már így is súlyosan érinti a Balatont – fogalmaz a Magyar Természetvédők Szövetségének felhívása.

2025 júliusára megállt a használt panellakások drágulása, sőt Kelet-Magyarországon csökkenés is tapasztalható. Az átlagos négyzetméterár országosan 665 ezer forint körül alakul, a fővárosban pedig jelentős árkülönbségek vannak. A 3%-os hitel új lendületet adhat a szegmensnek, különösen a fiatal vásárlók körében – áll a Duna House közleményében.

A Kúria 2025. július 14-én hozott jogegységi döntése szerint az Európai Unió Bíróságának áprilisi ítélete nem vonatkozik általánosan a devizaalapú kölcsönszerződésekre. Csak azokban az esetekben érvényes, ahol a pénzügyi intézmény nem megfelelően tájékoztatta az ügyfelet az árfolyamkockázatról, így a bíróság megállapíthatja a szerződés érvénytelenségét.

A napokban véget ért a 49. EFOTT, melynek házigazdája a Széchenyi István Egyetem volt. A Velencei-tó partján, Sukorón megtartott fesztiválon a győri intézmény utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal és aktivitással hozta közel a fiatalokhoz képzési portfólióját, a hallgatók számára nyújtott lehetőségeket, és adott ízelítőt a széchenyis életérzésből.

A Magyar Nemzeti Bank idei érmekibocsátási programjának új elemeként a HUNOR Magyar Űrhajós Program sikerét örökíti meg. A magyar űrkutatás meghatározó eredményét elismerve, a jegybank 45 év után másodszor bocsát ki emlékérmét magyar űrhajós tiszteletére. Az emlékérmék 20 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém változatai várhatóan 2025 őszén jelennek meg.

Szeptembertől Magyarországon is elindulhatnak a társasházi energiaközösségek. A sikeres, igazságos és társadalmilag elfogadott működés érdekében kulcsfontosságú, hogy a  társasházi energiaközösségben részt vevő társasházi lakások számára az okosmérők automatikusan és ingyenesen járjanak, valamint a társasházon belül termelt és helyben, azonnal elfogyasztott villamos energia mentesüljön a rendszerhasználati díj alól.

A kedden visszatérő magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor új nyomkövetési módszert vizsgált a Nemzetközi Űrállomáson, egy új magyar matematikai felfedezés látványos demonstrációját mutatta be, és a magyar űrmisszió során a Föld éjszakai féltekéjén zajló aktív zivatartevékenységéről is készültek fotók az űrben.

Magyarországon a lakóépületek jelentős része energiapazarló, ami magas rezsiköltséget és klímaterhelést okoz. Az Otthon Start hitel nem ír elő zöld követelményeket, de a zöld hitelek kedvezőbb feltételekkel, alacsonyabb kamattal és támogatással segítik az energiahatékony otthonvásárlást vagy korszerűsítést.

A lakhatási támogatásnak azért lehet komolyabb szerepe a munkaerőpiacon, mert az adómentesség miatt a munkáltató úgy tud 10%-kal nagyobb fizetésemelést biztosítani a fiataloknak, hogy közben a bérköltségei 25 százalékkal csökkennek. A lakhatási támogatás elérhetősége és vonzereje, ezért munkaerőpiaci mozgásokat is beindíthat a fiatalok részéről – mondja az ingatlan.com szakértője.

A Debreceni Egyetem az idei Campus Fesztiválon is szeretne minél többet megmutatni abból a sokszínűségből, amit az intézmény képvisel. A Nagyerdei Stadion szomszédságában már felállították faházakat, ahol a karok és a különböző szervezeti egységek mutatkoznak be látványos szórakoztató programokkal.

A juh- és kecskehimlő rendszeresen megjelenik egyes európai országokban. Júniusban a román állategészségügyi hatóság több kitörést is megerősített. Magyarországon nincs jelen a betegség. A magyar juh- és kecskeállomány védelme érdekében dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte az élő kiskérődző szállítmányok fokozott ellenőrzését.

2025 első felében nőtt az ingatlanadások és a hitelezés volumene Magyarországon. Budapesten különösen a budai és pesti téglaépítésű lakások ára emelkedett jelentősen, miközben a hitelpiacon a hosszabb futamidejű és fix kamatozású konstrukciók iránt nőtt a kereslet. A XIII. kerület kínálja a legtöbb új építésű otthont – áll a Duna House közleményében.