Az erdőgazdálkodási tevékenység védett természeti területeket is érint, emiatt nagyon fontos, hogy olyan gazdálkodási tervek szülessenek, amely a természetvédelmi szempontoknak is maximálisan megfelelnek.
MBH Index: országos szinten 4-8 százalékos áremelkedés várható a lakóingatlanok piacán 2024-ben.
A megoldás jelentőségét és egyediségét az adja, hogy sem Európában, sem Japánban hasonló megoldást, nagyobb kiterjedésű városi területen még nem teszteltek élesben.
A növényi populációk működésének pontosabb megértéséhez vitt közelebb a sokunk által csak gyógy- vagy gyomnövényként ismert lándzsás útifűhöz kapcsolódó nemzetközi kutatás.
A BPA és egyéb biszfenolok élelmiszerekkel érintkező anyagokban való betiltására vonatkozóan az Európai Bizottság véleménynyilvánítási időszakot indít február 9-től kezdődően. A rendelettervezet március 8-ig kommentálható online formában.
A párkapcsolatban élők több mint kétharmada közösen kezeli pénzügyeit – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából, amely a párok pénzügyi szokásait vizsgálta.
A kísérletbe bevont 300 kolléga a vállalat egészét lefedte, ügyfélszolgálati-, műszaki hibaelhárítással, technológiai értékesítés támogatással, és SAP rendszerekkel foglalkozó területeken dolgoztak az új munkarend szerint.
Az előző negyedévihez és a 2022. IV. negyedévihez képest sem változott.
Az előző hónaphoz képest 5,1%-kal nőtt az építőipari termelés volumene.
Idén a vörösnyakú ludak egy népesebb csapata időzik a szegedi Fehér-tavon, a hétvégén már 21 vörösnyakú lúd húzott be a megszokott déli pihenőre a Szeged melletti tórendszer egyik szélső tavára.
A konferencia célja, hogy a részvevők első kézből kapjanak tájékoztatást a munkaerőpiac hazai forrásairól a legújabb tanulmányok és kutatások tükrében.
A gyárban már több mint kétszáz digitalizációs megoldás működik, az egyszerű adatvizualizációktól kezdve, a több gyártósorra kiterjedő komplex AI-megoldásokon át, egészen a generatív mesterséges intelligenciáig, amelyet például az alkatrészek AI-alapú minőségellenőrzése terén használnak.
A magasvérnyomás-betegség minden harmadik felnőttet és minden negyedik elhízott gyermeket érinti Magyarországon. Miért fontos a vérnyomás rendszeres ellenőrzése?
Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál.
A Nébih tájékoztatja az eGN használatában érintetteket, hogy a rendszer legújabb verziója február 13-án élesedett.
A veszettség Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kialakult magas kockázata miatt 2024. február 24-25. között soron kívüli rókavakcinázásra kerül sor a vármegye teljes területén.
A szoftver a korábbi megoldásoknál lényegesen pontosabban azonosítja be és távolítja el a genomi adatokban megbúvó szennyeződéseket, miközben a horizontálisan géntranszfer révén szerzett géneket érintetlenül hagyja.
A legtöbb fogyasztói panasz továbbra is a szolgáltatásokkal kapcsolatos.
Magyarország baromfihúsimportja 7 százalékkal 80 ezer tonnára nőtt a megfigyelt időszakban. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (32 ezer tonna) és Romániából (20 ezer tonna) érkezett.
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2023-ban a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve csaknem 10 százalékkal csökkent az előző évihez képest.
A Nébih hatósági felügyelői több hónapos megfigyelést követően csaptak le a nyugat-dunántúli, nyolc főből álló hálózatra. A csalók nagyrészt eredetigazolás nélküli fatermékeket forgalmaztak.




