Az Animal Cannibals, a magyar hip-hop egyik ikonikus duója, új albummal tér vissza. A ’19’ című lemez első előfutáraként a ‘Mit mondhatnék még?’ dallal ünneplik 35 éves pályafutásukat.
Szerző: Magneoton Music Group
Újabb dal debütált a Linkin Parktól, amely egyedi látványú, animációs videóklippel együtt érkezett és 16 óra leforgása alatt több mint 7,5 milliós megtekintésnél járt.
Az ikonikus banda nemcsak az újjáalakulását jelentette be, hanem novemberben 15-én debütáló, ’From Zero’ címre keresztelt lemezt is, melyről az első dal, a „The Emptiness Machine” máris napvilágot látott. A klippel együtt megjelent visszatérés magában hordozza a Linkin Park DNS-ét.
Az év legforróbb időszaka lassan a végéhez közeledik, azért tartogat még kellemes meglepetéseket, a zene frontján mindenképp! Zséda, miután Ed Sheeran turnéja egyik állomásán adott koncertet hazánkban az idei év nagy visszatérőjével, BariLacival kollaborált most.
A szupersztár, Dua Lipa egy vadiúj, house remix-szel jelentkezik „Illusion” című dalához. Az új verzió Dua hipnotikus énekére és az eredeti számban fellelhető dallamra épít, melyet igazi klubkész fűszerrel bolondított meg a Grammy-jelölt dj-producer, Honey Dijon.
A már egy ideje közösen alkotó duó, Kökény Attila és Rakonczai Viktor gyerekkori vágya teljesült azzal, hogy új dalukat Charlie-val készíthették el. Az „Együtt a bárban” egy hangszeres, nyári örömzene, melyben a főszereplők felidézték első muzikális kalandozásaik élményét.
BariLacinak és Radics Giginek meghatározó ’emlék’ volt Az ének iskolája 2013-as műsora, amikor is egy emblematikus duettet adtak elő. Egy évtizeddel később Laci már felnőtt előadóként, Radics Gigi pedig meghatározó énekesnőként vonult stúdióba, hogy egy fülledt új felvételt készítsenek el.
Az új közös, a „Mehet a tánc” egy merész videóklippel karöltve debütál, amelyben Curtis szó szerint fejest ugrik a fesztiválszezonba és ezt Király Viktor sem hagyja szó nélkül.
Az extravagáns énekesnő, Marót Viki és az egykori Hungária-tag és sztár dalszerző, Novai Gábor vezette Nova Kultúr Zenekar egy év után egy vadiúj, fülbemászó dallal állít görbe tükröt a párkeresés útvesztői elé a kissé neurotikus Helén nézőszögén keresztül.
Május 3-án már teljes egészében hallhatjuk a popcsillag Dua Lipa várva várt, ‘Radical Optimism’ című studióalbumát. Szerencsére addig sem maradunk Dua nélkül, hiszen megérkezett a korongról a harmadik single.
Nemzetközi major lemezkiadó, a Warner Music Group nyerte meg Kállay Saunderst, az előadó szerződött is új dalával.
Két kimagasló pályaív és két csodálatos hang találkozása az „Egy ölelés a világ” című felvétel. Az új szerzemény alapvetően a hűségről szól, amely képes emberi kapcsolatokat megmenteni.
Tones And I nemrég történelmet írt: ő az első és jelenleg egyetlen női előadó, aki Spotifyon elérte a 3 milliárdos streaming mérföldkövet. Most új dallal ünnepel.
Tolvai Reni új albumával ünnepli a nemzetközi nőnapot.
Újabb kiadatlan szám a Linkin Parktól, és egy vadonatúj kiadvány is érkezik.
Szörnyű, randis élmények ihlették Dua Lipa új slágerét, a Training Season-t.
Kortárs, női zeneszerző, vagy egy húszas éveit elemző lány – akárhogy is aposztrofáljuk aZorkát, igazi művészet az, ahogy szavakat hív életre a zene érzéki frekvenciáin keresztül ezzel egyedi univerzumokat teremtve.
Tiësto óriási lendülettel kezdi 2024-et, a hónapban már a második kollabbal forrósítja fel a táncparketteket.
A ma napvilágot látó „Spicy Margarita”, az új korong, a ’Nu King’ utolsó hírnöke, és nem más közreműködött benne, mint Michael Bublé.
Tiësto, a nemzetközi elektronikus zenei szcéna alappillére, összefogott a német FAST BOY duóval, és bemutatták legújabb dance-pop crossoverüket ‘All My Life’ címmel.
Már januárban triplázik Moriones: új album, új klip és Akvárium Klub telt ház.