- A képviselők sürgetik az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy jogszabályra, amely Unió-szerte a beleegyezés szempontjából definiálja a nemi erőszakot
- A hallgatás, az ellenállás hiánya vagy a korábbi kapcsolat nem jelenthet beleegyezést
- A képviselők áldozatközpontú megközelítést szorgalmaznak szakértői támogatással, képzésekkel és megelőző intézkedésekkel
- Kötelezővé tennék a a túlélőkkel kapcsolatba kerülő szakembereknek tartott képzéseket is
A Parlament szeretné, ha a Bizottság javaslatot tenne a nemi erőszak önkéntes, tájékozott és visszavonható beleegyezésen alapuló egységes meghatározását létrehozó jogszabályra.
A kedden 447 szavazattal, 160 ellenében és 43 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben az EP-képviselők felszólítják azokat a tagállamokat, amelyek továbbra is a nemi erőszak kényszerítésen vagy erőszakon alapuló fogalommeghatározását alkalmazzák, hogy jogszabályaikat hangolják össze a nemzetközi normákkal (többek között az EU által 2023-ban ratifikált isztambuli egyezménnyel), illetve szorgalmazzák a megfelelő támogatást és védelmet az áldozatok és a túlélők számára Unió-szerte. A Parlament szerint a hallgatás, az ellenállás hiánya, a nemleges válasz hiánya, a korábbi beleegyezés, a korábbi szexuális magatartás, illetve bármely jelenlegi vagy korábbi kapcsolat nem értelmezhető beleegyezésként.
Új jogi keret
Az EP-képviselők szerint a beleegyezést a körülmények figyelembevételével kell vizsgálni, beleértve az erőszakot, a fenyegetést, a hatalommal való visszaélést, a félelmet, a megfélemlítést, az eszméletlenséget, a tudatmódosult állapotot, az elkábítást, az alvást, a betegséget, a fogyatékosságot vagy a kiszolgáltatottságot. Hangsúlyozzák, hogy a traumára adott reakcióknak (például a lefagyás vagy az engedékenység) tükröződniük kell a jogszabályokban és a bírósági gyakorlatban, és megismétlik azon kérésüket, hogy minősüljön az uniós jogban bűncselekménynek a nemi alapon elkövetett erőszak.
Áldozatközpontú megközelítés
Csak az olyan jogszabályok biztosíthatják az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, amelyek a beleegyezés alapján határozzák meg a nemi erőszakot – mondja ki a jelentés. Az EP-képviselők szerint az Uniónak interszekcionális és áldozatközpontú megközelítésre van szüksége, beleértve az azonnali orvosi ellátás, a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátás, a biztonságos és legális abortusz, a traumakezelés, a pszichológiai támogatás és a jogi segítségnyújtás biztosítását. Emellett ingyenes szakértői támogató szolgáltatásokat is szeretnének, beleértve az egészségügyi, pszichológiai és jogi támogatást nyújtó 24 órás krízisközpontokat.
Képzés, oktatás és figyelemfelhívás
A jelentés rendszeres és személyre szabott kötelező képzéseket szorgalmaz a nemi erőszak áldozataival kapcsolatba kerülő szakemberek, köztük a bűnüldöző szervek tagjai, a bírók, az ügyészek, az ügyvédek, az egészségügyi szakemberek és a frontvonalban dolgozók számára.
Az EP-képviselők szorgalmazzák, hogy az Európai Bizottság 2026-ban terjesszen elő uniós iránymutatásokat az átfogó szexuális és párkapcsolati oktatásról, a beleegyezésről, a kapcsolatokról, a szexuális önrendelkezésről és a testi autonómiáról szóló uniós figyelemfelkeltő kampányokról, illetve a nemi erőszakkal kapcsolatos mítoszok, a nemek közötti egyenlőség elleni tartalmak és az incel propaganda elleni online fellépésről.
A jelentéstevők szerint
Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentéstevője Evin Incir (S&D, Svédország) szerint: „Erkölcsileg és jogilag egyaránt elfogadhatatlan, hogy a nők nem részesülnek a „csak az igen jelent igent” elven alapuló jogszabályok védelmében az Unióban. Évek óta szorgalmazzuk a nemi erőszak közös európai definícióját, és bár a Tanács megakadályozta annak felvételét a nők elleni erőszak elleni küzdelemről szóló irányelvbe, egyre több kormány ismeri fel ennek a megközelítésnek a szükségességét – 2023 óta Franciaország, Finnország, Luxemburg és Hollandia is bevezette a beleegyezésen alapuló jogszabályokat. A lendület mellettünk áll: itt az ideje, hogy létrehozzunk egy közös európai erőszak-definíciót, amely a szabadon adott és visszavonható beleegyezés hiányán alapul.”
A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentéstevője Joanna Scheuring-Wielgus (S&D, Lengyelország) elmondta: „Az EU-ban minden harmadik nő tapasztalt már nemi alapú erőszakot. Minden huszadik nőt megerőszakoltak. Olyan bátor nőknek köszönhetően, mint Gisèle Pelicot, egyre hangosabbak a cselekvésre ösztönző felhívások. De tudjuk, hogy közösségeinkben számtalan áldozat él, akik közül sokan soha nem fognak igazságban részesülni. A Parlament az igazságosság mellett áll ki azzal, hogy felszólítja a Bizottságot jogszabály-javaslatok előterjesztésére, hogy aktívan javíthassunk a nők helyzetén, túllépve az elavult törvényeken, és az egész EU-ban azonos szintű védelmet biztosítsunk számukra.”
Április 28-án 17:00 órakor a két jelentéstevő ide kattintva online is követhető sajtótájékoztatót tart Strasbourgban.
REF: 20260423IPR41832
Forrás: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.

