Sajtóközlemények: európai parlament

Az EP-képviselők 47,39 milliárd eurós Erasmus+ költségvetést szorgalmaznak a Bizottság 40,8 milliárdos javaslata helyett. A cél, hogy a program a különböző gazdasági, társadalmi és földrajzi hátterű fiatalok számára is hozzáférhetőbbé váljon, a támogatások pedig igazodjanak a megélhetési és lakhatási költségekhez. A Parlament elfogadta álláspontját a 2028-2034-es programról.

Az Európai Parlament 2026-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságnak és tisztviselőinek ítélte a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat. Roberta Metsola elnök szerint az elismerés a Bíróság nemzetközi jog és igazságosság érvényesítésében végzett meghatározó munkáját méltatja. Az NBB a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények ügyeit vizsgálja.

Az Olaszország és Albánia közötti migrációs alku részleteit feltáró Giacomo Zandonini és Maite Vermeulen vehette át a 2026-os Daphne Caruana Galizia-díjat. Az oknyomozók az olasz vezetésű albániai fogdák és menedékjogi központok működését, az alku körülményeit és az azt övező emberi jogi aggályokat vizsgálták.

Kedden a Parlament jóváhagyta az EU nagy sebességű vasúti hálózatának gyorsabb fejlesztésére és a területi kohézió erősítésére vonatkozó ajánlásait. A jelentés valódi európai hálózat létrehozását sürgeti, amely összeköti a városokat és régiókat, megfelelő uniós finanszírozásra épül, és megfizethető, átlátható jegyekkel segíti az utasokat.

Az Európai Parlament jóváhagyta az utasok jogainak megerősítését célzó uniós szabályokat. A módosítások egyértelműbb visszatérítési szabályokat vezetnek be a közvetítőkön keresztül vásárolt repülőjegyeknél, egységes uniós formanyomtatványt biztosítanak, és javítják a kiszolgáltatott utasok védelmét. A rendeletet 652 szavazattal fogadták el.

Az EP elfogadta a Bizottság készülő korrupcióellenes stratégiájával kapcsolatos prioritásait, és a megelőzés, a szabályok érvényesítése, valamint az integritás erősítését tartja kulcsfontosságúnak. A képviselők szigorúbb szabályokat kérnek az összeférhetetlenségre, a finanszírozásra és a átláthatóságra.

Az idén hatodik alkalommal kiosztandó Daphne Caruana Galizia újságírói díj zsűrije tíz pályázatra szűkítette az elismerés várományosait. Az Európai Parlament 2026. október 21-én, szerdán este jelenti majd be a győztest, a díjátadást megelőzően pedig sajtószemináriumot szervez, amelyen elemzik az újságírók szerepét a mai világban, illetve az őket fenyegető veszélyeket.

Az EP vitájában Ursula von der Leyen és a képviselőcsoportok vezetői az EU legfontosabb kihívásairól beszéltek: gazdasági versenyképességről, biztonságról, klímaválságról, mesterséges intelligenciáról és a közösségi média gyermekvédelmi szabályozásáról. A felszólalók éles vitát folytattak az Unió jövőjéről.

Kedden az Európai Parlament elfogadta azokat az intézkedéseket, amelyek enyhíthetik az emelkedő műtrágyaárak uniós gazdákra gyakorolt hatását. A képviselők sürgősségi eljárásban fogadták el a KAP-módosításokat, hogy a gazdák időben megkapják a támogatást, és akár 80 százalékos likviditási támogatást is kaphassanak.

Az Európai Parlament jóváhagyta az EU és az USA közötti vámkötelezettségeket szabályozó két rendeletjavaslatot, amelyek 2029 végéig biztosítják a vámkedvezményeket, és védelmi mechanizmust építenek be az uniós ipar és mezőgazdaság védelmére. Az intézkedések stabilizálják a transzatlanti kereskedelmet, különös tekintettel az acél- és alumíniumszármazékokra.

Az Európai Parlament jóváhagyta a mesterséges intelligenciáról szóló uniós jogszabály módosításait, amelyek halasztják egyes kötelezettségek alkalmazását és betiltják a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló MI-alapú tartalmak létrehozását. A cél a jogbiztonság növelése és a vállalatok támogatása a megfelelésben.

Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el a bűncselekmények áldozatainak jobb jogi védelme és támogatása érdekében. Az intézkedések között szerepel egy uniós segélyvonal, digitális bejelentési lehetőség, valamint speciális támogatás a szexuális erőszak túlélőinek és gyermekáldozatoknak. A cél a jogok megerősítése és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.

Az Európai Parlament határozottabb fellépést sürget az online megfélemlítés ellen, különösen a serdülők körében tapasztalható internetes zaklatás miatt. A képviselők az uniós jogszabályok szigorúbb végrehajtását, a platformok felelősségének növelését és az internetes zaklatás uniós bűncselekményként való elismerését követelik.

Az Európai Parlament figyelmeztet a tartós jogállamisági hiányosságokra, amelyek gyengítik a demokratikus biztosítékokat az EU-ban. A bíróságok, a sajtó szabadsága és a civil társadalmi tér továbbra is nyomás alatt áll, miközben a képviselők határozottabb fellépést követelnek a korrupció és az újságírók elleni támadások ellen.

Az Európai Parlament képviselői egységes uniós jogszabályt sürgetnek, amely a nemi erőszakot kizárólag a beleegyezés hiánya alapján határozza meg. A hallgatás vagy korábbi kapcsolat nem jelent beleegyezést, és áldozatközpontú támogatást, valamint kötelező szakmai képzéseket javasolnak a túlélők védelmében.