A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat nemzetközi pályázatot hirdet kutatási intézményei főigazgatói pozícióira. A HUN-REN tizenhárom kutatási intézményének élén a vezetők megbízatása – a korábbi kinevezések és a rotációs rend szerint – 2026 végén lejár. A következő ciklusra a főigazgatók kiválasztása nemzetközi pályázati eljárás keretében történik, amely a HUN-REN megújulási stratégiájának kiemelt mérföldköve. A folyamat célja, hogy a kutatási intézményeket a jövőben is kiemelkedő tudományos és intézményvezetői teljesítményt nyújtó szakemberek irányítsák, akik a HUN-REN küldetésével összhangban tovább erősítik a tudományos kiválóságot, az innovációs teljesítményt és a nemzetközi beágyazottságot.
A főigazgatói pályázati felhívások három egymást követő körben jelennek meg. A 2026. április 7-én elindult első kör négy kutatási intézmény vezetésére vonatkozik: a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont; a HUN-REN Atommagkutató Intézet (Debrecen); a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (Budapest); valamint a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (Sopron). A jelentkezési határidő 2026. május vége. A következő pályázati köröket a HUN-REN 2026 májusában, illetve júniusában hirdeti meg.
A HUN-REN a pályázatokra nemzetközi szintű magyar és külföldi kutatók jelentkezését várja, akik jelentős tudományos eredményekkel, széles körű intézményvezetői és kutatásmenedzsment-tapasztalattal rendelkeznek, és a kiválóság legmagasabb szintjét képviselik. A kinevezett főigazgatók legkésőbb 2027. január 1-jéig veszik majd át az intézmények vezetését. A pályázati kiírások a HUN-REN honlapján érhetők el (hun-ren.hu/dg_positions). A főigazgatói pályázati felhívásokat a HUN-REN közzéteszi a tekintélyes Nature és Science nemzetközi tudományos szaklapokban is.
„A főigazgatói pályázatok nemzetközi meghirdetésével a globális tudományos közösség kiemelkedő magyar és nemzetközi szereplőit kívánjuk megszólítani. Meggyőződésünk, hogy a nyílt, nemzetközi kiválasztási eljárás szélesebb merítést tesz lehetővé, és hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezők közül a legkiválóbbak kerüljenek a HUN-REN kutatási intézményeinek élére. Célunk egyértelmű: olyan főigazgatókat választani, akik képesek tovább erősíteni intézményeink tudományos teljesítményét és globális versenyképességét, lendületet adnak a folyamatoknak és erősítik a HUN-REN, így a magyar tudomány hírnevét” – mondta Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke.
„A HUN-REN jövője szempontjából kulcsfontosságú az is, hogy mennyire tudjuk a tudományos eredményeket innovációvá, gazdasági és társadalmi értékké alakítani. Olyan nyitott és inspiráló kutatási környezetet kívánunk építeni, amely egyszerre erősíti az innovációt, a partnerségeket, valamint a tudomány iránti érdeklődést és elköteleződést, és ebben minden főigazgatónak kulcsszerepe van.” – hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója.
A HUN-REN várja a tudományos közösség legkiválóbb magyar és nemzetközi szereplőinek jelentkezését, akik elkötelezettek a tudományos felfedezés, az intézményi kiválóság és a nemzetközi együttműködés iránt.
A főigazgatói pályázatok részletei a HUN-REN honlapján érhetők el (hun-ren.hu/dg_positions).
Háttér a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kutatási intézményei főigazgatói pozícióinak betöltésére kiírt nemzetközi pályázatokhoz
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Magyarország meghatározó nemzeti kutatási intézménye, valamint a hazai kutatási és innovációs ökoszisztéma központi pillére. A HUN-REN országszerte működő 15 kutatási intézményében mintegy 3400 kutató – összesen közel 5000 munkatárs – végez tudományos és innovációs tevékenységet, elsősorban a természettudományok, az élettudományok és a határterületi kutatások terén. A magyar tudományos kiválóság hagyományaira és nemzetközileg elismert eredményeire építve a HUN-REN stratégiai célja, hogy a világ vezető kutatási szervezetei közé emelkedjen, és tovább erősítse Magyarország szerepét a nemzetközi együttműködésen alapuló tudományos folyamatok és innovációk meghatározó központjaként. E megújulási folyamat részeként a kutatási intézmények megnyíló főigazgatói pozícióira első alkalommal nemzetközi pályázati eljárás keretében választanak vezetőket.
A HUN-REN küldetése, hogy világszínvonalú tudományos kiválóságot hozzon létre, amely kiterjeszti a tudás határait, globális hatású tudományos áttöréseket eredményez, és hozzájárul az innováció-vezérelt gazdasági növekedéshez. A tudományos célok és felfedezések természetüknél fogva túlmutatnak a földrajzi határokon, és különösen akkor bontakoznak ki, amikor nemzetközi együttműködések is erősítik a közös törekvéseket. A HUN-REN elkötelezett az emberiség javát szolgáló tudás gyarapítása mellett és határozott törekvése, hogy erősítse Magyarország szerepét a globális kutatási ökoszisztéma dinamikus szereplőjeként. A HUN-REN tevékenységének középpontjában a kutatás és az innováció áll, amelynek elsődleges szereplői a kutatók. Tudományos kiválóságuk, szakmai elkötelezettségük és együttműködésük révén a HUN-REN kutatási intézményei olyan eredményeket hoznak létre, amelyek az elméleti felismeréseket a társadalom és a gazdaság számára értéket teremtő megoldásokká alakítják. E célok megvalósításában kulcsszerepet töltenek be a főigazgatók, akik irányítják a kutatási intézmények tudományos munkáját és teljes működését.
A főigazgatók kiválasztási folyamatában alapkövetelmény, hogy a jelentkezők nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítménnyel rendelkező kutatók legyenek, valamint jelentős tapasztalattal bírjanak a stratégiai tervezés, a kutatásszervezés, a szervezet- és intézményvezetés, továbbá az innováció területén.
A HUN-REN kutatási intézményeinek tudományos profiljára és sokrétű közfeladataira tekintettel előnyt jelent az innovációban való jártasság, a nemzetközi partnerségek építésében szerzett tapasztalat, valamint a sikeres kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati tevékenység. Fontos elvárás továbbá, hogy a pályázók az adott intézmény tudományterületeihez illeszkedő, innovatív és jövőorientált kutatási stratégiával rendelkezzenek, és elkötelezettek legyenek a tudományos kiválóság támogatása és erősítése iránt.
A HUN-REN kutatási intézmények élén a főigazgatók feladata, hogy a globális tudományos élvonalhoz illeszkedő, ambiciózus, új kutatási irányokat határozzanak meg, és vezető szerepet vállaljanak az intézmények szervezeti megújulásában, valamint hatékony működésük irányításában. Kiemelkedő, hogy erős, nemzetközileg is versenyképes kutatócsoportokat építsenek és támogassanak, bevonzzák a hazai és nemzetközi tehetségeket, és elősegítsék a pályakezdő kutatók fejlődését. Feladataik közé tartozik az eredményes pályázati tevékenység, valamint az akadémiai, illetve ipari partnerekkel való együttműködések fejlesztése, a nemzetközi kapcsolatrendszer bővítése, valamint a korszerű kutatási infrastruktúra és képességek folyamatos fejlesztése. Mindezek révén olyan mérhető tudományos és innovációs eredmények elérése a cél, amelyek hozzájárulnak az új felfedezésekhez, a technológiai fejlődéshez és a társadalmi hasznosuláshoz. A főigazgatók tevékenységükkel a HUN-REN közösséget erősítik és annak alakításában aktívan részt vesznek. A HUN-REN meggyőződése, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező magyar kutatási ökoszisztémában a kutatási intézményeinek élén kivételes lehetőség van a tudomány jövőjének alakítására.
A HUN-REN kutatási intézmények főigazgatói pályázati felhívásai vezető hazai és nemzetközi felületeken jelennek meg, többek között olyan rangos tudományos folyóiratok oldalain, mint a Nature és a Science, illetve a HUN-REN nemzetközi partnerintézményeinek oldalai. A kiválasztási folyamat során a pályázókat a tudomány és az innováció képviselőiből álló bizottságok értékelik nemzetközi eljárás keretében, illetve a legjobbak több körös meghallgatáson vesznek részt. A HUN-REN tv. értelmében a főigazgató személyére a kiválasztási eljárás végén a HUN-REN elnöke tesz javaslatot a HUN-REN Irányító Testületének, amely véleményezési jogkörrel rendelkezik. A jogszabályoknak megfelelően a főigazgatókat a HUN-REN elnöke nevezi ki, a pályázati kiírás szerint 4+2 éves megbízatási időre.
A HUN-REN kutatási intézmények főigazgatói pályázati felhívásai az alábbi ütemezésben jelennek meg:
2026. április 7.
- HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (Szeged)
- HUN-REN Atommagkutató Intézet (Debrecen)
- HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (Budapest)
- HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (Sopron)
2026. május
- HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet (Budapest)
- HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (Budapest)
- HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (Budapest)
- HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (Budapest)
2026. június
- HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (Martonvásár)
- HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Tihany)
- HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (Budapest)
- HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (Budapest)
- HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (Budapest)



