Az ELTE és a HUN-REN kutatói tizenegy év budapesti mérési adatait elemezve vizsgálták, honnan származnak a belélegzett apró részecskék, és milyen arányban, illetve hol ülepednek ki a légzőrendszerben. Eredményeik szerint a részecskék eredete és a fizikai aktivitás egyaránt számít.
Sajtóközlemények: hun-ren
Az afrikai sertéspestis vírusának változatai genetikai szakaszokat cserélhetnek, ha ugyanazt a sejtet fertőzik meg. A HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet kutatói sertésből származó sejttenyészetekben vizsgálták a rekombinációt. Kísérleti körülmények között három-négy szaporodási ciklus után a vírusutódok mintegy ötöde új genetikai kombinációt hordozott.
A HUN-REN kutatói új módszert dolgoztak ki, amellyel megőrzött emberi agyszövetben is feltérképezhető, mely gének aktívak egy-egy idegsejttípusban. Az eljárással az étvágyat és az energiafelhasználást szabályozó neuronokat, valamint több, a jövőbeni elhízás elleni gyógyszerkutatás szempontjából ígéretes receptort vizsgáltak.
A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói argentin partnereikkel olyan módszert dolgoztak ki, amely javítja a mélytanuló rendszerek bizonytalanságkezelését. Az új megközelítés megbízhatóbbá teheti a képfeldolgozó mesterséges intelligenciát, különösen az orvosi képalkotásban, és az emberi látás működésének megértéséhez is közelebb vihet.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete október 12-i ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét.
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatói új eljárást dolgoztak ki fehérjék szelektív, tartós kémiai módosítására. A módszer egy eddig figyelmen kívül hagyott reakcióköztiterméket hasznosít, és élő sejtekben is működik. A felfedezés új távlatokat nyithat a kémiai biológiában és a gyógyszerkutatásban.
Nyugdíjas svájci orvosé volt, csak vasárnap használta, mindig garázsban tartotta, rendszeresen szervizeltette – a HUN-REN EK BNC munkatársai most egy hasonlóan jó előéletű, 15 millió eurós neutronspektrométert szereztek meg Berlinből. A NEAT-et Csillebércre szállítják, ahol 2028 végén kezdhet működni.
Budapesten október 12. és 16. között rendezik meg az Academia Europaea Building Bridges 2026 konferenciáját, amely a vezető európai kutatókat hozza össze. A HUN-REN és az MTA által szervezett ötnapos esemény a tudományterületek közötti együttműködést, az új kapcsolatok építését és a nemzetközi párbeszédet állítja középpontba.
A magas sókoncentráció jelentős környezeti stresszt jelent a növények számára, és komoly mezőgazdasági problémát okoz. Az ELTE és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont kutatói az Mv Béres búzafajtán vizsgálták a rövid idejű sóstressz hatásait, többféle fejlődési állapotú növényi szöveten.
Az „Amerikából jöttem – mosómedve gondok” című kisfilm az Észak-Amerikából származó mosómedve európai és magyarországi terjedését mutatja be. Ismerteti a faj megjelenésének történetét, a hazai állomány növekedését, valamint azokat a természetvédelmi és járványügyi kockázatokat, amelyek miatt a terjedése figyelmet érdemel.
HUN-REN-kutatók és német kollégáik szerint az idegsejtek közötti jelátvitel erejét nemcsak a szinapszisok száma, hanem a készenléti állapotba került vezikulák aránya is meghatározza. A Munc13-1 fehérje fokozása a hippokampuszban erősebb kommunikációt eredményezett.
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói egéragyban azonosítottak egy idegpályát, amely összekapcsolja az emlékek felidézését a félelemérzettel. Az eredmények szerint ez a rendszer nem magát az emléket tárolja, hanem azt segíti, hogy a hozzá társult negatív érzelem is újra aktiválódjon, ami a szorongás és a depresszió megértésében is fontos lehet.
Budapesten szeptember 24–25-én rendezik meg a Molecular Frontiers Symposiumot, amelyre Nobel-díjas tudósok és a molekuláris tudomány világhírű kutatói érkeznek. A program az élet eredetétől az antibiotikum-rezisztenciáig sokféle tudományos kérdést érint, a fiatal kutatók számára pedig személyes találkozási lehetőséget is kínál.
A NeurON új tudományos podcastsorozatként az agykutatástól a csillagászatig és a repülés jövőjéig vezet végig a HUN-REN kutatói világán. Az első epizódok már elérhetők, szeptember végéig pedig valamennyi beszélgetés felkerül a különböző platformokra és a HUN-REN honlapjára is.
A hőhullámok és szennyező anyagok hatására egyes genetikailag nőstény állatok hímként fejlődhetnek, ám ennek hosszú távú következményei eddig kevéssé voltak ismertek. HUN-REN-kutatók erdei békákon vizsgálták az ivarváltás szaporodási és túlélési hatásait, és arra jutottak, hogy a jelenség bár nem akadályozza a szaporodást, a populációk fennmaradását mégis veszélyeztetheti.
Hogyan változtatják meg Magyarország élőhelyeit azok a fajok, amelyeket sokszor észre sem veszünk? A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című ismeretterjesztő filmje terepi és laboratóriumi kutatásokon keresztül mutatja be, hogyan érkeznek, terjednek és alakítják át környezetünket az inváziós fajok.
A tönkölybúza nem csupán egy ősi gabonaféle: genetikai sokfélesége értékes kiindulópont lehet a jövő búzafajtáinak nemesítéséhez is. A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete kutatóinak közreműködésével készült új vizsgálat feltérképezte a tönköly és a kenyérbúza rostösszetételének genetikai hátterét, és olyan genetikai jelölőket is azonosított, amelyek segítségével a két gabona megbízhatóan megkülönböztethető egymástól.
Mi történik egy kutya agyában, amikor azt mondjuk neki, „nem”, és ő ellenáll a kísértésnek? Magyar kutatók új eredményei arra utalnak, hogy a kutyák nem automatikusan reagálnak: amikor visszafogják a viselkedésüket, agyi aktivitásuk az emberi önkontroll idegrendszeri jellegzetességéhez hasonló mintázatot mutat.
Mi történik, ha egy immunsejt egyszerre két, hagyományosan ellentétes hatású jelzést kap? A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatói azt vizsgálták, hogyan reagálnak a makrofágok az IFNγ és az IL-4 citokinek egyidejű jelenlétére.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakításának szándékát a Kormány bejelentette, a törvénymódosítás azonban még készül. A HUN-REN vezetése az MTA augusztus 5-i közleményének 11 pontjára ad választ, és azt állítja, hogy az elvek többsége már ma is érvényesül a hálózat működésében.
A HUN-REN kutatói nemzetközi partnerekkel elsőként mutatták meg atomi részletességgel, hogyan kapcsolódik a kariprazin a dopamin D3 receptorhoz. Az eredmények a gyógyszer működését is érthetőbbé teszik, és új, célzottabb pszichiátriai gyógyszerek fejlesztését segíthetik.




