Honnan és hogyan kerül tiszta ivóvíz a budapesti háztartásokba? A kérdésre a HUN-REN több intézetének kutatói és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Fővárosi Vízművek Zrt. összefogásával született kutatás válaszolhat.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével, de több HUN-REN-es intézet kutatóinak – köztük Czuppon György, a HUN-REN CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének (FGI) főmunkatársának – közreműködésével készült multidiszciplináris összegzés elsődleges célja az volt, hogy ismereteket szerezzenek arról, hogy mennyi idő alatt jut el a Duna vize a nagy vízhozamot biztosító csáposkútig, valamint mennyi a háttérvíz – azaz a felszín alatti víz – a Duna vizéhez képest az ivóvíz, ipari vagy mezőgazdasági vízellátást biztosító termelő kútban.
A kutatók leszögezik, a folyóparti természetes szűrésnek nagyon fontos szerepe van a globális ivóvízellátásban. A parti szűrésnek nevezett természetes folyamat során a Duna vize a folyóparti rétegeken átszivárogva megtisztul, mielőtt elérné az ivóvízellátásra használt kutakat. A Journal of Hydrology folyóiratban megjelent kutatás szerint ez a természetes tisztulás a part menti kavicsos-sóderes rétegeken keresztül történik – egy olyan folyamat, amely azonban rendkívül sérülékeny a szennyezésekkel szemben. A rendszer hatékonyságát befolyásolhatják az árvizek vagy a folyó szennyeződései, ezért a kutatók a Szentendrei- és a Csepel-szigeten egy éven át rendszeresen mérték a kutak és a Duna vizének fizikai és kémiai jellemzőit.
A kutatók a vizsgálat során egyebek mellett megállapították, hogy a Duna vize 2-7 hét alatt ér el a kutakhoz, attól függően, milyen messze vannak a folyótól, és milyen a talaj felépítése. Viszont előfordul, hogy a folyamatok felgyorsulnak: az árvizek idején a folyóvíz ugyanis akár néhány nap alatt eljuthat a kutakig.
Az is kiderült, hogy a vizsgált kutakban a víz több mint 80%-a közvetlenül a Dunából származik, és csupán kisebb részben helyi csapadékból.
Ez a Duna már nem az, ami Bécsben folyik, de ezzel nincs semmi baj
A csapat húszévnyi adatsor elemzése alapján kimutatta, hogy Budapestnél a Duna izotópos összetétele kissé eltér a bécsi szakaszhoz képest — ez főként a helyi talajvíz-befolyásnak és kisebb mértékű párolgásnak köszönhető.
„A bécsi és a budapesti hidrogénizotóp-arány és az oxigénizotóp-arány értékei között szisztematikus eltérés van, azaz a budapesti Dunában több a nehezebb stabil izotóp, mint a bécsiben. Ennek alapján következtetünk arra, hogy amíg ideér a Duna, egyrészt kismértékű párolgáson mehetett keresztül, másrészt a két város közötti kisebb-nagyobb patakok, folyók, valamint a talajvíz hozzájárulása kissé eltolja az izotóp-összetételt. Hangsúlyozom, hogy ez önmagában se nem rossz, se nem jó az ivóvíz minősége szempontjából” – magyarázta Czuppon György.
Összeségében megállapítható, hogy az ilyen típusú kutatások létfontosságúak, hogy Budapest továbbra is biztonságos, természetes eredetű ivóvízzel láthassa el lakóit. A szakemberek azt is javasolják, hogy hasonló vizsgálatokat végezzenek el más kutak esetében is, különösen a legnagyobb vízhozamúaknál.
Az eredmények világszerte segíthetik azon városok munkáját, amelyek folyóparti szűréssel biztosítják ivóvíz-ellátásukat.
Forrás: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.Letölthető fotók
A Duna stabilizotóp idősorai a Surány (ES1-3: a folyó közepe, EP1-3: a folyó partjához közel) és a Ráckeve (DS1-3: a folyó közepe, DP1-3: a folyóparthoz közel) (A); valamint a Surány területről származó megfigyelő (EM1-3) és termelő (EK1-3) kutak (B), valamint a megfigyelő (DM1- 3) és termelő (DK1-3) kutak a Ráckeve területéről (C).
A mintavételi helyek elhelyezkedése a Dunán (A). A Duna Budapest területén mért oxigénizotóp-összetétele (B) (kék: 1998-2002; piros: 2010-2011; zöld: 2014-2017; lila: 2019-2020; világoskék: 2020 óta). A narancssárga görbe a Duna bécsi δ18O értékeit mutatja (IAEA, GNIR adatbázis; Rank et al., 2012, 2018). A Budapesten 1998 és 2021 között mért vízszint (C).
