A kihalt Deinosuchus, Észak-Amerika vizes élőhelyeinek egykori csúcsragadozója még a nagy dinoszauruszokra is veszélyt jelentett. Rabi Márton kutatócsoportja a Communication Biology-ban fejti ki, mi lehetett e „szörnyűséges” lény sikerének titka 82-75 millió évvel ezelőtt. A kutatók szerint rokonai, a ma élő fajok óriás példányai főként az élőhelyek sorvadása miatt tűntek el a 19. században.
A Deinosuchus nemzetség fajai a valaha élt legnagyobb krokodilok közé tartoztak, több mint tízmillió évvel a jól ismert dinoszaurusz, a Tyrannosaurus rex megjelenése előtt éltek. Széles körben elterjedtek az Atlanti-óceán nyugati részének vizes élőhelyein és part menti területein, valamint az észak-amerikai kontinenst északról délre átszelő kiterjedt sekély tenger mindkét oldalán (Western Interior Seaway) a középső és késő kréta időszakban. Korábbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy étlapjukon még dinoszauruszok is szerepeltek, erre utalnak a csontjaikon lévő harapásnyomok.
A Tübingeni Egyetem és az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársa, Rabi Márton és nemzetközi kutatócsoportja legújabb tanulmányukban e félelmetes ragadozót vizsgálták, és megállapították, hogy sikerének kulcsa sósvíztűrő képessége és hatalmas mérete lehetett, utóbbinak kedvezett az ökoszisztémák kimagasló produktivitása.
Ez idáig a „szörnyűséges krokodilokat” (e lények tudományos neve) az édesvízi aligátorok és kajmánok rokonának tekintették, és tisztázatlan volt, hogyan tudtak az Észak-Amerikát kettészelő tenger ellenére széles körben elterjedni.
„Mivel a tenger már a legkorábbi Deinosuchus-kövületek előtt is létezett, valószínűtlen, hogy az okozta volna a populációk különválását” – mondja Rabi Márton.
A Deinosuchus leszármazási vonalának meghatározására a kutatók rekonstruálták a krokodilfajok átfogó családfáját. Ehhez korábban részletesen nem vizsgált, kihalt fajok koponyáinak és csontvázainak adatait, valamint a ma is élő krokodilfajokból származó genetikai információkat is felhasználták.
„Elemzésünk meglepő módon kimutatta, hogy a Deinosuchus nem állt szoros rokonságban az aligátorokkal és a kajmánokkal, és egyetlen élő krokodilfajjal sem. A Deinosuchus fajok a ma élő krokodilok, alligátorok, kajmánok és gaviálok csoportjától korábban elvált oldalágat képviseltek – részletezi az eredményeket a kutató. – Az újraértelmezett rokonsági kapcsolatok tükrében legvalószínűbb, hogy ezek a krokodilok jól tűrték a sót, ez a képesség pedig az alligátor- és kajmánfélékből később elveszett. És bár nem voltak kifejezetten sósvíziek, a tenger átszelése nem okozott nekik problémát, így terjedhettek el széles körben Észak-Amerikában. A kréta időszak végén azonban a tengerszint drasztikusan csökkent, ez pedig a vizes élőhelyek elvesztésével a faj kipusztulásához vezethetett.”
A Deinosuchus riograndensis faj egyedeinek testhosszát a kutatók korábban nyolc és tizenkét méterre tették. A kutatócsoport most új testhossz-becslést is végzett, és a koponya szélességét alapul vevő módszerrel 7,7 méter teljes hosszúságot állapított meg. A töredékes maradványok azt mutatják, hogy ennél lehettek valamivel nagyobb példányok is.
A vizsgálatok során a kutatók azt találták, hogy óriáskrokodilfajok egymástól függetlenül legalább tizenkét alkalommal fejlődtek ki az elmúlt 120 millió év során. Megjelenésük minden esetben kimagasló produktivitású vizes élőhelyekhez vagy tengeri ökoszisztémákhoz kötődött.
Forrás: Eötvös Loránd Tudományegyetem, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.„Meglepett minket, hogy a ma élő fajok óriás példányai, hét méter hosszú, a Deinosuchus riograndensis becsült méretét megközelítő hatalmas krokodilok egészen a 19. századig léteztek – mondja Rabi Márton. – Egyedül a túlvadászat és az élőhelyek pusztulása miatt nincsenek már valószínűleg ekkora egyedek.”
Letölthető fotók
Késő kréta interakció Észak-Amerika beltengeréhez kapcsolódó vizes élőhelyén: balra a Deinosuchus riograndensis, jobbra pedig egy korai alligator-féle.
A tanulmány szerzői közül ketten, Jules D. Walter (balra) és Dr. Rabi Márton (jobbra) ma élő krokodilok koponyáit tanulmányozzák, köztük rekordméretű egyedekét a Tübingeni Egyetem Zoológiai Gyűjteményében.
