Március 14-én ünnepélyes keretek között átadták a HUN-REN székházát. Az Alkotmány utca 29. a hazai és nemzetközi kutatói közösség, világhírű, jövőbe tekintő kutatói kiválóságok, szakértők, gazdasági szereplők és döntéshozók találkozási pontjává válik.
A díjat 2025-ben dr. Grad-Gyenge Anikó jogász és egyetemi docens, dr. Soós Tibor okleveles vegyész, dr. Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, akadémikus, dr. Zábori Zoltán, gépészmérnök és dr. Zsiborács Henrik környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési agrármérnök vehette át.
300 induló próbálhatja ki az idei Telekom Vivicittán, mekkora teljesítmény lefutni annyit, amennyit Szoboszlai Dominik fut egy átlagos mérkőzésen. A 10,5 km-es hosszúságú exkluzív futam a futóverseny második napján, április 13-án 13 órakor indul.
Az egyhetes képzés témája idén a digitális gyermekvédelem volt, elvégzéséről a teljes kurzust végigkövető hallgatók mikrotanúsítványt is kaptak. Az amerikai Joseph Squillace professzor az online kortárs megfélemlítés veszélyeiről tartott előadást.
A blokklánc-technológia átalakítja a pénzügyi szektort, gyorsabbá, biztonságosabbá és költséghatékonyabbá téve a tranzakciókat – derült ki a Mosaic Galaxy által szervezett budapesti Bankchain.hu konferencián. A rendezvény záróakkordjaként globális kripto-kereskedési versenyt jelentettek be, melynek összdíjazása 30 ezer dollár.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Hera űrszondája március 12-én mintegy 5000 kilométerre megközelítette a Marsot és hintamanővert hajtott végre. A fő cél az űrszonda felgyorsítása volt, de az ESA csapata kihasználta a bolygó közelségét az optikai kamerák tesztelésére és pár fotó készítésére is.
A melengető napsugarak még csak óvatosan kukucskálnak a felhők mögül, de a Starbucks már most elhozta a nyár hangulatát. Az új szezonális kínálat merész levendulás ízei és jeges variációi épp olyanok, mint egy sellő kacér kacsintása a hullámok között – csábítóak, különlegesek és tele vannak varázslattal.
36 díjat nyert az LG Electronics a világ egyik legismertebb dizájnversenyén, a 2025-ös International Forum Design Award díjátadón. A vállalat számtalan elismerése közül kiemelkedik a legjobb formatervezésért járó Arany Díj, amelyet az az LG új átlátszó tévéje, az LG SIGNATURE OLED T készülék érdemelt ki.
A társadalomtudományok és menedzsment képzési területen – több kategóriában is javítva – a Corvinus továbbra is magasan első az itthoni egyetemek között a QS világranglistában. A politikatudományi rangsorban idén először hazai résztvevők is szerepelnek, a Corvinus itt is az élen áll magyar viszonylatban.
Az 55 szűkebb szakterület közül 8-ban kizárólag az ELTE került be hazánkból a világ legjobbjai közé a QS 2025-ös listáján, ezek közül a nyelvészet és a régészet a kimagasló 151-200. helyen végzett.
Folyamatosan új programokkal bővül a Víg Szalon kínálata, alkalmat teremtve arra, hogy a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhasson. A Víg Beavató során, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás tantermi változatában az iskolások maguk is az események részeseivé válhatnak, így ismerhetik meg Arany János élettörténetét. A másik újdonság a Szalon Impro Novák Péter vezetésével.
A győri Széchenyi István Egyetem és a portugál Leiriai Egyetem rövid képzések megvalósításával kezdte együttműködését, amely az évek során sokrétű partnerséggé erősödött. A két intézmény ma már konferenciákon és publikációkon keresztül is támogatja egymás tudományos tevékenységét.
A HUN-REN KOKI kutatói fontos sejtcsoportokat határoztak meg az emberi hippokampusz különböző rétegeiben. Eredményeik olyan betegségek kutatásában bírhatnak nagy jelentőséggel, mint a skizofrénia, az epilepszia és az Alzheimer-kór. Tanulmányuk a Journal of Neuroscience márciusi számának címlapjára került.
A szakemberek 41 önkéntest vontak be a ZalaZone Járműipari Tesztpályán zajló vizsgálatokba. A mintegy háromperces, két kilométeres utat minden önkéntes kétszer tette meg, egyszer egy hivatásos sofőr vezetett, másik alkalommal pedig önvezető üzemmódban haladt a jármű.
Sikeresen lezárult a STRABAG Vasútépítő Kft., a Széchenyi István Egyetem és a V-Híd Vagyonkezelő Kft. projektje, amelynek célja olyan innovatív szolgáltatások létrehozása volt, melyek a hazai építőipari sajátosságaira épülnek, és megteremtik az interdiszciplináris interoperabilitiást az egyes projekteken belül.
Az angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds a most nyilvánosságra hozott ranglistán négy új tudományterületen is rangsorolta a Debreceni Egyetemet, a gyógyszerészet és farmakológia mellett a kémiai, a matematikai, valamint a számítástechnikai és informatikai ranglistára került fel az intézmény.
Az Emirates légitársaság a Parsys Telemedicine vállalattal együttműködve új, innovatív fedélzeti egészségügyi megoldást vezet be, amely lehetővé teszi az utasok gyors és magas színvonalú orvosi ellátását repülés közben.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása megkezdődött és a járványügyi nyomozás is folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy hazánkban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így nem lazulhat a járványügyi fegyelem.
Az employer branding, azaz a munkáltatói márkaépítés egyre nagyobb szerepet játszik a tehetségek bevonzásában és megtartásában. A DLX MEDIA szakértői szerint a tudatos és hiteles márkaépítés nemcsak a fluktuáció csökkentésében segít, hanem a vállalat hosszú távú sikeréhez is hozzájárul.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont egy nagyszabású országos felméréssel szeretné feltérképezni a rovarölő hatóanyagok használatának szokásait. A cél, hogy megértsük, milyen vegyszereket alkalmaznak a gazdálkodók és a hobbikertészek, milyen tényezők befolyásolják a döntéseiket, és milyen hatással van mindez a környezetre.
A Magyar Innovációs Szövetség 30 hazai alapító tagszervezettel létrehozta az Űr-, Védelmi- és Légiinnovációs Munkacsoportot, amelynek célja, hogy e területek hangsúlyosabban megjelenjenek a hazai oktatásban, tudományos kutatásban, fejlesztésben és innovációban, és ezáltal olyan innovációs ökoszisztéma jöjjön létre, amely elősegíti a technológiai fejlődést és a nemzetközi versenyképességet.













