2023 I–III. negyedévében 10 808 új lakás épült, 21%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Stabilan növelte árbevételét az első kilenc hónapban a Waberer’s Csoport, miközben EBIT eredménye már az első háromnegyed évben elérte a tavalyi teljes évi nyereséget.
A Semmelweis Egyetem új tanulmányából kiderül pontosan mely vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok szedésével lassítható az elsősorban dohányosokat érintő krónikus obstruktív tüdőbetegség romlása.
A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása.
Így zajlott a MOME őszi kurzushete.
Mesterséges intelligencia bevonásával fejlesztenek módszertant a talaj nedvességtartalmának előrejelzésére a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói.
A városi farm új kezdeményezés a városi terjeszkedés megelőzésére, a fenntartható városi élet, az egészséges élelmiszerek helyi elérését biztosító lánc kialakítása, a közösségépítés, a rekreáció és természetesen a környezeti szemléletformálás területén.
A BASF csoport árbevétele 15,7 milliárd euró volt 2023. III. negyedévében, ami 6,2 milliárd euróval maradt az előző év azonos negyedévi szint alatt.
A darabot 1983 novemberében mutatták be a Vígszínházban. Kern András november 7-én, a 40 éves jubileumi előadáson már 523. alkalommal látható a szerelmet kereső filmkritikusként.
A VOSZ Női Vállalkozói Szekció és a SEED Alapítvány közös rendezvénysorozatának soron következő eseményén az innováció és a digitalizáció kérdése kerül a fókuszba.
Dr. Varga György vezetésével hazai, izlandi és finn kutatók az 1980‒2022 között a Finnország légterébe nagy távolságokról eljutó porviharos eseményeket elemezték.
Október utolsó hétvégjén került sor a 2023-2024. évi Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntőjére, melynek témája idén a Fenntartható közétkeztetés – húsmentes menü volt.
A figyelemfelkeltő Moriones videói a TikTokon futótűzként terjednek. November 3-án, élete első koncertjén teltház előtt fog játszani a Turbina nagytermében.
A Magyar Telekomnál idén is nagyszerű ajánlatokkal érkezik a Cyber November, így az egész hónapban extra kedvezmények várják mindazokat, akik új eszközt szeretnének vásárolni.
Sikerülhet-e Elon Musk terve, hogy 2029-ig embert juttasson a Marsra? Erre a kérdésre is kereste a választ a Széchenyi István Egyetem őszi első Spinoff Klub rendezvénye.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kar kutatója olyan algoritmust dolgozott ki, mely segít megfejteni a következetlen vagy éppen kevésbé hatékony döntési értékelések mögött rejlő anomáliákat.
November 13-17. között rendezik meg idén a Fiatal Vállalkozók Hete Üzleti és Karrier Show-t a FIVOSZ szervezésében.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatói három, a tudomány számára új állatfajt neveztek el Petőfi Sándorról a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.
A Hello Szülő egy sokoldalú, folyamatosan bővülő digitális tudástár, ahol számtalan családi kérdés, dilemma, tabu kerül terítékre.
A döntés az Európai Unió valamennyi tagállamára érvényes.
A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 56 ezer pont felett, 56 035,15 ponton fejezte be az októberi hónapot, amely 0,4 százalékos növekedést jelent szeptemberhez képest.










