A konferencia előadásait és panelbeszélgetéseit az adat – piac – innováció témaköreire fűzték fel, kiemelve az orvostechnológia területén zajló fejlődést.
Sajtóközlemények: Budapest
Március 23-án már 15 órakor elkezdődnek a kapcsolódó vígszínházi programok.
Az azonnali részvénypiac forgalma januárban 273 milliárd forintot tett ki, amely 12,4 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg.
Ennek során hő segítségével roncsolták a kórosan megnagyobbodott szervet. A kezelést követően néhány napon belül mindhárom beteg elhagyhatta a klinikát.
A magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház első alkalommal szervezi meg a világ közös nyelvét játszó műfaj hétvégéjét.
Ennek célja – többek között – közös hallgatói, gyakornoki program kialakítása, továbbképzési-, valamint kutatási programok megvalósítása.
A legendás Gerentsér László vívómesterről nevezték el a felújított Egyetemi Vívótermet és Vívómúzeumot, amelynek névadó ünnepségére a napokban került sor.
A világszínvonalú produkciók mellett idén sem hagy minket moziélmény nélkül a Margitszigeti Színház.
Idén is az Óbudai Egyetem ad otthont az egészségipari, orvostechnikai terület legnagyobb találkozóhelyének, a Lehetőségek és Kihívások Konferenciának február 1-jén.
A Gloster Infokommunikációs Nyrt. újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsdén: a vállalat részvényei a BÉT Xtend után immár a Standard kategóriában forognak.
A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárának igazgatói posztját 2024. január 1-től Dapsy Zoltán vette át, aki korábban a Continental veszprémi gyárát vezette.
A Pesti Színház Közeli Juhász Annával című sorozatának legújabb témája: a szerelem.
A dalszínház ugyancsak ismertette digitális programját, amiben elérhetővé vált Ránki György Az ember tragédiája című operája.
A Vígszínház társulata zenés időutazásra hívja közönségét.
Az OTP Bank, a Budapest Accessibility és az UX Budapest örömmel jelentik be közös kezdeményezésüket, mely a hazai design közösség számára kínál egyedülálló lehetőséget.
Az esemény célja az volt, hogy egyedülálló fórumot teremtsen a nonprofit és forprofit szektor képviselőinek, segítve ezzel a civil szervezetek hatékonyabb működését és társadalmi misszióik hatásosabb elérését.
2023. augusztus 24-én folytatódott a kánikula. Egész éjjel 20 fok fölötti meleget mértünk, még a nap leghűvösebb, hajnali óráiban is csak 22,8 fokig csökkent a hőmérséklet.
A UX Budapest Magyarország legnagyobb design közössége, amely a hazai felhasználó élmény és terméktervezés szakma és a téma iránti érdeklődők számára biztosít állandó lehetőséget a tudásmegosztásra.
Nyílt vízi úszópremier egy világváros, Budapest szívében.
A BKIK a fogyasztók által preferált működési modellt javasolja a vendéglátóknak.
A IX. kerületben adta át legújabb Digitális Tantermét a Vodafone Magyarország, amely 600 diák digitális képzéséhez fog hozzájárulni. Ezzel a IX. kerületben összesen öt, országosan pedig huszonnyolc, az online és offline oktatást egyaránt lehetővé tevő Digitális Tanterem segíti mintegy 31 ezer diák és pedagógus digitális oktatásban való részvételét.

















