Sajtóközlemények: Tudomány

Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, a két állapot valójában nem zárja ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, és ez a lokális alvásnak nevezett jelenség, úgy látszik összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az ELTE PPK kutatói nemzetközi kollaborációban vizsgálták az elmerengés és az információfeldolgozás kapcsolatát.

Május 6-án, kedden következik a Jövőtervező.BME sorozat 7. állomása, ezúttal a Természettudományi Kar kutatóival. A Gépi neuron és kvantumagy: tudományos ötletek és megoldások az újrahálózott információtechnológiában című esemény moderátora Asbóth János, az Elméleti Fizika Tanszék docense lesz – az ő segítségével tekintjük át, mire számíthatunk az ismeretterjesztő előadásokon.

Ha egy ér, akár szervátültetés, szívinfarktus vagy stroke esetében elzáródik, az érintett szerv oxigénhiányt szenved, és a sejtek vészjeleket juttatnak a felszínükre. Az ELTE Természettudományi Kar és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont közös cégében dolgozó kutatók egy olyan egyedülálló hatóanyagot alkottak meg, amely megvédi a szervezetet az oxigénhiányt követő károsodástól.

A Széchenyi István Egyetem közel harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid képzési programon, amelynek keretében bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedtek. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott csehországi tanulmányút a nemzetközi vállalati partnerek körében is nagy sikert aratott.

A világ mesterséges intelligencia legkiválóbb kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.

Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalat által adott feladatra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen.

Újabb tudományos bizonyíték erősíti meg, hogy a maszkviselés a hétköznapi, normál beszélgetések során is hatékony eszköz a légúti fertőzések terjedésének visszaszorításában. A HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Semmelweis Egyetem közös kutatásának eredményei egy rangos nemzetközi tudományos folyóiratban jelentek meg.

A projekt történeti, politológiai és szociológiai szempontból elemzi az Európai Unió és a Keleti Partnerség országainak demokráciáit, a polgárok politikai részvételét. E vizsgált országok között találjuk Spanyolországot, Ukrajnát, Portugáliát, Georgiát, Lengyelországot, Moldovát, Romániát, Németországot, Olaszországot és Svédországot.

A Miskolci Egyetem kutatói megvizsgálták, mi befolyásolja a háztartási napelemek telepítését, és meglepő eredményekre jutottak. Szokásainkról, preferenciáinkról árulkodik a vizsgálat, egyúttal felfedi azt is, hogy hol terhelik a lakossági betáplálások legjobban az elektromos hálózatot, és hol vannak “hideg foltok”, ahol még biztosan elférne jó pár napelem.

Ismét eléri hazánkat egy nagyobb szaharai porvihar, az internetet pedig ezzel egy időben elöntötték a jelenséggel kapcsolatos szélsőségekbe hajló összeesküvés-elméletek és álhírek is. A HUN-REN CSFK munkatársai erkölcsi kötelességüknek tartják, hogy a kutatásaik fókuszában álló kérdéskört érintő hamis információk ellen felszólaljanak.

Tavasszal az ültetések időszakában fontos odafigyelni arra, hogy ne telepítsünk invazív fajokat a kertünkbe és környezetünkbe. Ezek ugyanis komoly veszélyt jelentenek a helyi ökoszisztémákra, mivel gyors terjedésükkel kiszorítják az őshonos növény- és állatfajokat. Európában jelenleg 1677 veszélyeztetett faj áll védelem alatt, miközben az invazív fajok egyre nagyobb területet hódítanak meg.

Március 31-én jelentették be a 2025-ös Webby Awards döntőseit, és az „internet Oscarjaként” is emlegetett elismerésre idén a “Weboldal és mobiloldal – Tudomány” kategóriában a szakmai zsűri egy magyar honlapot is jelölt a legjobb öt esélyes közé. A Corvinus Egyetemen, a César Hidalgo vezette Kollektív Tanulás Központ által fejlesztett Rankless felület rangos jelöltekkel került egy listára.