Egy ház karbonlábnyoma átlagosan mintegy 2,5 kg szén-dioxid-egyenértékkel csökken ezer forintnyi, fenntartható építőanyagokra fordított befektetéssel – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem és az Université Libre de Bruxelles új kutatásából. A legjelentősebb hatást a fenntartható ablakok és külső falak alkalmazása eredményezi.
Bár a Szantorini szigetén zajló fölrengéssorozat nem áll kapcsolatban a Szantorini vulkán tevékenységével, egyelőre teljes bizonyossággal nem zárható ki, vélik a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetének szakemberei. A kutatók összefoglalták, milyen földtani okok állhatnak a háttérben, amelyek alakíthatják a történéseket, illetve mi várható a következő hetekben.
A farsang idején fontos tudni, hogy az otthon készített sütemények, mint a fánk, bevihetők-e az iskolai rendezvényekre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Oktatási Programja összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segítségével a farsangi finomságok nemcsak ellenálhatatlanok lesznek, de elfogyasztásuk sem rejt kockázatot.
A termékpiaci törvényben január 1-től új rendelkezések léptek életbe a termelők védelme érdekében. Az új termelővédelmi csomag célja a termelők jogainak megerősítése a felvásárlókkal szemben, többek között a késedelmes fizetések szigorúbb szankcionálásával és a kockázatok megosztásának szabályozásával.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy az országban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így nem lazulhat a járványügyi fegyelem.
A január végi eseményen az egyetemi ökoszisztéma előnyei mellett szó esett kompetenciamérésekről, projektalapú modulokról és a hallgatók szocializációját ösztönző kezdeményezésekről is.
Az OTP Bank célja, hogy olyan településeken is elérhetővé tegye a személyes ügyintézés lehetőségét, ahol nem rendelkezik állandó bankfiókkal. A legújabb OTP Mozgó Bankfiók Polgár településen teljesít szolgálatot. Az új Mozgó Bankfiók egy hagyományos, készpénzmentes bankfiókkal azonos szolgáltatási kört kínál az ügyfelek számára.
Bár a technológia folyamatos elérhetőséget biztosít, új kihívásokat is hoz. Egy gyors üzenet vagy reakció elégnek tűnhet, de valóban mélyebb kapcsolódást jelent? A mesterséges intelligencia és a digitalizáció nemcsak az ismerkedést és kapcsolattartást alakítja át, hanem az intimitás, közelség és bizalom megélését is.
Az ELTE Atomfizikai Tanszék és az Asztro- és részecskefizikai Tématerületi Kiválósági Program kutatói, Kincses Dániel, Nagy Márton és Csanád Máté legújabb kutatásukban megmutatták, hogy a nagyenergiás atommag-ütközésekben keletkező részecskék mozgása is leírható Lévy-sétaként, ezzel megerősítették a jelenség interdiszciplináris jellegét.
A Debreceni Egyetem mentorprogramja lehetőséget biztosít élsportolók számára, hogy párhuzamosan végezzenek tanulmányokat és sportoljanak, így segítve a kettős karrier kialakítását. A program személyre szabott támogatást nyújt a hallgatóknak, hogy sikeresen teljesíthessék a sport és a tanulás kihívásait.
A 2024/2025-ös tanévet csaknem ötezer elsőéves hallgató kezdte meg a győri Széchenyi István Egyetemen. A legfrissebb adatok alapján a gólyák közel fele Győr-Moson-Sopron vármegyén és szomszédos vármegyéin kívülről, így Budapestről, a Dél-Dunántúlról, a Duna–Tisza közéről, a Tiszántúlról és Észak-Magyarországról származik.
A BMW M divízió bemutatja új BMW M5 Touring MotoGP™ Safety Car-ját a MotoGP™ thaiföldi szezonnyitó futamán, amely a legkorszerűbb technológiákkal és innovatív megoldásokkal garantálja a versenyzők biztonságát.
A mértékadó JATO közreadta elemzését az EU-28 (az Európai Unió 27 országa plusz az Egyesült Királyság) újautópiacán 2024-ben megfigyelt trendekről, amelyben jónéhány izgalmas megállapítás található. A tanulmány rávilágít például, hogy tavaly a kontinensen a meghajtások tekintetében az öntöltő hibrid elektromos autók képviselték az egyetlen olyan járműszegmenst, ahol az értékesítések száma növekedni tudott az előző évhez képest.
A 10 európai egyetemet tömörítő EELISA szövetség már az 5. pályázatát írja ki közösségek támogatására. A BME alapító tagságával 2020-ban létrejött EELISA az egyetemek közösségi és tudományos összefogására ösztönzi a hallgatókat, oktatókat és kutatókat, és erre ezúttal összesen 140 ezer eurónyi támogatást szán.
A szerelmesek ünnepe tökéletes alkalom arra, hogy a napot egy igazán meghitt és különleges reggelivel kezdjük. A meghitt kávézás támogatójaként, Valentin-napra a Starbucks nem csupán egy karamellás, fehércsokoládés limitált Frappuccino® itallal készül, de öt olyan ötletet is összegyűjtött, amelyekkel felejthetetlenné tehetjük ezt a reggelt.
Új HR vezetőt nevezett ki hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az Ayvens Magyarország. Az ALD Automotive és a LeasePlan egyesülésével immár mintegy 33 000 autóból álló flottát menedzselő vállalat HR igazgatója Somogyi Klára lett.
A hat fejezetből álló Európaiság – kelet-európai perspektívából kiállítás lengyel és magyar fotósok munkáin keresztül az európai identitásra reflektál kifejezetten kelet-európai nézőpontból vizsgálva a kortárs tapasztalatokat. A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Bármely faj idegsejtjeinek azonosítására és teljes RNS-készletének meghatározására alkalmas új eljárást dolgoztak ki a HUN-REN KOKI kutatói. A Journal of Biological Chemistry című folyóiratban publikált módszer segíthet jobban megérteni az idegsejtek működését.
Végtelenül ellentmondásosak a nagyobb segélyszervezetek bizonyos technológiai és adatkezelési módszerei, mutat rá tanulmányában, illetve monográfiájában Paragi Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Általánosan elterjedt, hogy a tárolt személyes adatokat szűrik: leginkább a munkavállalóik, a beszállítóik és a partnereik adatait világítják át, a kedvezményezettekéit kevésbé.
Az Igazságügyi Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem együttműködési megállapodást kötött az áldozatsegítés és a gyakorlati képzés fejlesztése érdekében, amely lehetőséget biztosít a hallgatók számára a szakmai gyakorlatra és a jogi ismeretek bővítésére.
A Valentin-napi ünneplések során keletkező hulladék mennyisége drasztikusan növekszik, a legtöbb egyszer használatos csomagolóanyagokból és rövid élettartamú ajándékokból származik. A Felelős Gasztrohős Alapítvány fenntartható alternatívákat javasol a környezeti terhek csökkentésére.









