Kiemelkedő sikert ért el a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két tervezőgrafikus hallgatója az ArtHungry grafikai és designversenyen. Különleges, gi x er elnevezésű organikus betűtípusáért Ratkovic Ljubica különdíjat vehetett át, míg Ozvald Mária Trilogie d’Or című ékszerkollekciójával a közönségdíjat nyerte el.

Magas jövedelmezőség és növekedés mellett az MBH Bank kiemelkedően sikeres 2024-es évet tudhat maga mögött. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank robusztus, 12 504,7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2024-es évet, amelyet éves szinten a betétállomány 15,9%-os és a bruttó hitelállomány 18,4%-os bővülése támogatott.

A Lenovo Magyarország felajánlásának köszönhetően összesen 10 millió forint értékben, 150 darab számítástechnikai eszközzel bővül a befejezés előtt álló Super Smart Lab projekt az ELTE Kémiai Intézetében. Az épülő okoslaboratórium a tervek szerint a következő tanévtől segítheti a vegyészek új generációinak digitális oktatásfejlesztéssel összhangban lévő képzését.

Év elején 440 magyarországi munkáltató válasza alapján készítette el elemzését a Profession.hu a cégek 2025-re vonatkozó kilátásairól, terveiről. A munkáltatók többsége vagy a pénzügyi-gazdasági helyzetük javulásával vagy stagnálásával számol, minden második cég pedig létszámbővítést tervez.

Az OTP Bank adatai szerint február közepéig a Prémium Magyar Állampapírban tartott megtakarításoknak csak a töredéke áramlott ki. A tulajdonosok túlnyomó többsége a kamatkifizetések után is megtartotta állampapírját, vagy újra befektette az összeget. Hamarosan újabb állampapírok esetében kell a tulajdonosoknak döntést hozniuk a befektetésük sorsáról.

Az Emirates újabb hét új várost jelentett be, ahová a vadonatúj Airbus A350-es repülőgépeivel repül majd. Az Emirates A350-es repülőgépei három osztályon 312 utas számára biztosítanak helyet, beleértve 32 teljesen síkba dönthető Business Class ülést minibárral és személyre szabható világítással, 21 Prémium Turista osztályú széket, valamint 259 tágas Turista osztályú ülést.

Karbonlábnyom kalkulációra alapozott módszerrel mutatják ki ettől az évtől a Soproni Egyetem rendezvényeinek környezetre gyakorolt hatását az intézmény szakemberei. Kifejlesztettek ugyanis egy rendezvények üvegházgáz leltározására szolgáló szempontrendszert, melynek alapján mostantól kiszámolható az egyetemi programok karbonlábnyoma Sopronban.

Tetemes különbségek alakultak ki az év első hónapjaiban a budapesti és a fővárosi agglomeráció lakáspiacán mind az áremelkedés, mind a kereslet dinamikájában. Az ingatlanpiacok eltérő tempója miatt pedig egyre többen fedezik fel újra az agglomerációs övezetet, ahol egy budapesti eladó lakás árából kertes házat is lehet vásárolni. – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.