Sajtóközlemények: Debrecen

A Debreceni Egyetem és a Béres Gyógyszergyár Zrt., valamint a Béres Alapítvány a Teljes Életért Közhasznú Szervezet együttműködési megállapodást kötött, amely ösztöndíjprogrammal és kutatási együttműködéssel támogatja a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatóit. A partnerség célja a magyar kutatóintézetek és piaci szereplők közös sikereinek elősegítése.

Az ökológiai gazdaságokban előállított termékek csaknem 90 százaléka alapanyagként elhagyja az országot és feldolgozott formában, magas áron kerül vissza a hazai boltok polcaira – hangzott el a VI. Öko Expo megnyitóján. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kétnapos szakmai rendezvényének idén a Debreceni Egyetem Innovációs Központja ad helyet.

Új, innovatív pénzügyi terméket dolgozott ki a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakembere egyetemi együttműködés keretében. Becsky-Nagy Patrícia, a Pénzügyi Tanszék vezetője és a Budapesti Corvinus Egyetemhez kötődő kutatótársainak innovációja egyebek mellett a vételi opciók cseréjének területén teremt újítást egy új pénzügyi termék elméleti megalapozása által.

A Debreceni Egyetem kutatócsoportja elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját a polyomavírusok vizsgálatáról szóló tudományos cikkével. A kutatók hazánkban is kimutatták két új polyomavírus jelenlétét, és vizsgálták azok terjedését, fertőzési életkorát, valamint légúti hatásait.

A Debreceni Egyetem szeptember 17-én egyedülálló tanévnyitó stadionshow-val, a yoUDay-jel ünnepel, ahol Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa is színpadra lép. Az esemény a tudomány, kultúra és közösség ünnepe, amely több generációt szólít meg, és számos ismert magyar előadót vonultat fel.

Korábbi kutatások bizonyították, hogy a nyomtatókból, bútorokból, szőnyegekből származó beltéri légszennyezők kockázatot jelentenek az egészségre, növelhetik például a daganatos megbetegedések gyakoriságát. A Debreceni Egyetem szakemberei vizsgálatukban áttekintették és elemezték az illékony szerves szennyezők beltéri koncentrációjára vonatkozó legfrissebb adatokat és számszerűsítették a kockázatokat.

A gének működését meghatározó, új szabályozási módot azonosítottak a Debreceni Egyetem kutatói. A felfedezés hosszú távon a kóros állapotok – például gyulladások vagy daganatok – célzottabb kezelését is megalapozhatja. Az áttörést jelentő eredményeket egy rangos nemzetközi tudományos folyóirat közölte.

Bernard L. Feringa Nobel-díjas kémikus nyitotta meg a 20th International Conference on Chiroptical Spectroscopy rendezvényt, amelyet huszonkét év után ismét Magyarországon, a Debreceni Egyetemen szerveztek meg. A négynapos konferencián a szerves molekulák térszerkezetével foglalkozó legújabb kiroptikai technikákat és azok alkalmazását mutatták be a világ minden tájáról érkező neves kutatók.

Miskolc városának kezdeményezésére a Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI, valamint több hazai és határon túli önkormányzat és szakmai partner részvételével hivatalosan megalakult az UrbanTech Platform, ami a városi innováció, a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és az adatvezérelt közszolgáltatások terén kínál új együttműködési keretet.

A 34. Farmer Expo augusztus 28-30. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán kerül megrendezésre, fókuszában a járványvédelem, klímaváltozás és a megújuló juhágazat áll. A szakkiállítás a hazai mezőgazdaság egyik központi eseménye, ahol a legújabb tudományos eredmények és gyakorlati megoldások is bemutatkoznak.

Mintegy hatszáz fellépő, a háttérben pedig csaknem ezer közreműködő vett részt a 2024-es yoUDay műsorában. A Debreceni Egyetem egyedülálló tanévnyitójára a hazai könnyűzenei élet krémje hozta el legnagyobb slágereit a Nagyerdei Stadionba.

A Debreceni Egyetem kutatóinak felfedezése új utakat nyit a sejtek működésének befolyásolásában DNS-módosítás nélkül. A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmányuk a H2A.Z hiszton variáns fehérje szerepét vizsgálja, amely kulcsfontosságú a génátírás és a DNS javításában, és jelentős hatással lehet a daganatellenes terápiák fejlesztésére.

Több mint 2,6 millió állatkerti születés adatait elemezték magyar és külföldi kutatók, hogy kiderítsék: valóban véletlenszerű-e, hogy az emlősök és madarak között melyik nem képviselői születnek gyakrabban. Az eredmények meglepő torzulásokat mutatnak, amelyek hosszú távon veszélyeztethetik a fajmegőrzési programok sikerét. A kutatás a rangos Scientific Reports folyóiratban jelent meg.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán kifejlesztett aerogél vákuum-hőszigetelő lapok jelentősen javíthatják az épületek, járművek és hűtődobozok hőszigetelését. A kutatók eredményeikért, illetve az azokat összegző tanulmányért elnyerték a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Publikációs Díját.

A porckopás során megváltozó csontszerkezettel kapcsolatos publikációkat gyűjtötte össze, elemezte és értékelte egy kutatócsoport a Debreceni Egyetem adjunktusa, Oláh Tamás részvételével. Tudományos megállapításaik segíthetik a témával kapcsolatos jövőbeni kutatásokat és a gyógyításban is hasznosulhatnak.

A Debreceni Egyetem kutatóinak eredményei új terápiás lehetőségeket nyithatnak a retina kóros érképződésének kezelésében, amely számos súlyos szembetegség kialakulásáért felelős. A kutatás kimutatta, hogy bizonyos hatóanyagokkal gátolható ez a folyamat, ami jelentős előrelépést jelenthet a látásromlás és vakság megelőzésében.

A 2025/26-os tanév legnagyobb egyetemi bulija, a kilencedik yoUDay stadionshow jegyei már megvásárolhatók az esemény megújult honlapján. Az új felületen mesterséges intelligencia segíti a látogatókat, akik magyar és angol nyelven is tájékozódhatnak a programokról és extrákról.

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzett kutatás jelentős előrelépést hozott az ALS, egy jelenleg gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség megértésében. Az ALS az izmok fokozatos gyengüléséhez vezet, diagnosztizálása pedig komoly kihívást jelent. A kutatók integratív epigenomikai vizsgálattal térképezték fel a betegség genetikai és epigenetikai hátterét.