A hagyományos cigaretta, az e-cigaretta, a vízipipa és a füstmentes dohánytermékek közül az e-cigaretta károsítja a legkisebb mértékben a beültetett fogakat körülvevő szöveteket – derül ki a Semmelweis Egyetem legújabb tanulmányából.
Sajtóközlemények: Tudomány
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai a Duna vízében jelenlévő kovaalgákat vizsgálták, az eredményekről szóló tanulmány az Ecological Indicators című szaklapban jelent meg.
A baktériumokat éppúgy támadják különféle vírusok, mint az embert, ám szerencsére ezek az úgynevezett bakteriofág vírusok ránk teljesen ártalmatlanok, és csak a baktériumokban szaporodnak. Különleges tulajdonságuk azonban, hogy képesek elpusztítani azokat a szuperbaktériumokat, amelyek ellen az elmúlt évtizedekben kifejlesztett antibiotikumok már hatástalanok.
Az acetilkolin (ACh) eddig kevésbé ismert szerepét tárták fel a HUN-REN KOKI kutatói. Liposits Zsolt és munkatársai igazolták, hogy az ACh a reprodukció élettani folyamatainak központi idegrendszeri szabályozásában is meghatározó.
Az ELTE doktoranduszai új módszerükkel megnyerték a Nightingale Open Science egészségügyi adatelemző versenyt, amelyen saját fejlesztésű algoritmusokkal kellett elemezni egy több mint 75.000 mikroszkópos képet tartalmazó, Ázsiában gyűjtött légúti mintákból álló adathalmazt, és megállapítani, hogy van-e bennük bacilus vagy sem.
A HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport olyan matematikai módszer alapjait fektette le, amely fehérjék háromdimenziós szerkezetének számítógépes összehasonlítását teszi lehetővé. A technika az atomok helyzete mellett már az atomok kémiai információját is figyelembe veszi.
Az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsöve által gyűjtött óriási mennyiségű adat átvizsgálása során váratlanul egy hatalmas, 33 naptömegű fekete lyuk nyomaira bukkantak a kutatók a Sas csillagképben, kevesebb mint kétezer fényévre a Földtől.
BME X JLR TechDay rendezvény során a Műegyetem rektora és kancellárja együttműködési megállapodást írtak alá a Jaguar Land Rover ügyvezető igazgatójával.
Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Magyar kutatók tanulmánya szerint a tüdőscsigák – az ajtóscsigákhoz képest – könnyebben „változtathatták” a házuk alakját az evolúció során, aminek szerepe lehetett abban, hogy a tüdőscsigák evolúciós léptékben sikeresebbek az ajtósoknál.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói a biológiai invázió terjedéssel kapcsolatos hipotéziseit igyekeztek cáfolni vagy bizonyítani halakon és növényeken végzett két kísérletük során.
A kutatók olyan új keretelméletet alkottak, amely összeköti a hangforrások szétválasztásának mechanizmusait a mindennapi történések feldolgozásának, emlékeink létrehozásának és előhívásának folyamataival.
A MATE és a Delaval Kft. együttműködésnek köszönhetően országosan is egyedülálló módon elindulhat egy fejőrobot-kezelő felnőttképzési tanfolyam Kaposváron.
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatásai szerint a kiszáradás hatására lecsökken a fajok és az egyedek száma, de az először tapasztalt rövid idejű kiszáradások után megnő azon fajok aránya a közösségben, amelyek helyben ki tudják várni, amíg visszatér a víz.
A ferroelektromos nematikus folyadékkristályokban a molekulák sokasága folyadékszerű mozgékonysággal rendelkezik, ugyanakkor a kristályos anyagokra jellemző különleges irányrendezettséggel is bír.
A csalogató hatású anyagok segíthetnek egy biológiai védekezési módszer kidolgozásában is. A kutatás eredményeit a rangos Journal of Applied Entomology folyóiratban közölték.
Az ELTE etológusai idős, átlagosan tízéves kutyákon vizsgálták a kognitív és a fizioterápia, valamint ezek kombinációjának hatását. Az eredmények az emberek időskori problémáinak enyhítéséhez is hozzájárulhatnak.
Számos magyar macskatartó ismeri, ennek ellenére mégsem gyakorolja a felelős macskatartás elveit, további veszélybe sodorva ezzel a fokozottan védett vadmacskákat – derült ki egy hazai kutatásból.
A kutatók arra keresték a választ, hogy az édesvízi halak pikkelyeinek alakja és mérete használható-e a faj meghatározására, illetve a vizsgált fajok ökológiai igényeinek megismerésére. A tanulmány a Fish and Fisheries című tudományos szaklapban jelent meg.
Több éves kutató és nemesítői munka eredményeként CPVO oltalom alá került a MATE Rudbeckia hirta fajtajelöltje, amely így hivatalos fajtává vált. A fajta zömök termetének és intenzív, sötétbarna virágszíneinek köszönhetően a ’Shady Girl’ nevet kapta.
A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták.











