Sajtóközlemények: Tudomány

A tűzhányók felszíne alatti magmamozgásokat teszi láthatóvá egy új technika segítségével a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Tokiói Egyetem. A müográfiának köszönhetően közelebb kerülhetünk az olyan vulkánok működésének megértéséhez, mint az Etna vagy épp a legaktívabb japán tűzhányó, a Szakuradzsima.

A gyémántkitermelés költséghatékonyabbá tétele mellett jelentősen csökkenti a környezeti terhelést is az a kutatás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Geológia Tanszékén végeznek. Sahroz Khan, az SZTE Földtudományok Doktori Iskolája PhD-hallgatója kutatásának fókuszában az áll, hogy mi különbözteti meg a meddő és a gyémántban gazdag lelőhelyeket.

A serdülők társas elfogadásának rejtett mozgatórugóit kutatják az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar tudósai. Tanulmányuk arra mutat rá, hogy a nárcizmus nem csupán hátrányos vonás, hanem a népszerűség és a vezetői készség megjelenésében is kulcsszerepet játszhat.

A Széchenyi István Egyetem is részt vett Európa legrangosabb nemzetközi felsőoktatási konferenciáján és kiállításán, amelyet idén a franciaországi Toulouse-ban rendeztek. A győri intézmény munkatársai több mint negyven meglévő és potenciális partnerrel tárgyaltak a jövőbeni együttműködések lehetőségeiről.

Olyan, mesterségesintelligencia-modellekre épülő megoldást fejlesztett ki a győri Széchenyi István Egyetem két hallgatója, Lőrincz Fanni és Szőnyi Balázs, amellyel a felhasználó úgy tud beszélgetni, mint egy élő emberrel. Céljuk elsősorban a társadalmilag elszigetelődött emberek és a pszichés betegségekkel élők segítése, valamint az ilyen betegségek kialakulásának megelőzése volt.