A mindenkori júniusi rekordot megdöntve az év hatodik hónapjában több mint 1,5 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7,9 milliót, közel 7%-kal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét.
Sajtóközlemények: Gazdaság
A jogszabályt fokozatosan, több lépcsőben kell majd alkalmazni, 2026 közepétől válik majd kötelezővé. A rendelet célja, hogy a mesterséges intelligencia működését érthetőbbé és transzparensebbé tegyék az üzemeltetők, a szabályozás ugyanakkor számos további kérdést is felvet.
Egyelőre nem kell átírni a magyar kamatpályát, az alapkamat az év végére várhatóan 6,25 százalékra csökken, és még így is maradhat mozgástere a jegybanknak. A forint jövőre egy lépcsővel gyengébb tartományba kerülhet – a K&H vezető elemzője szerint.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége számításai szerint éttermi fogyasztáskor és apartman bérlésekor is többet kell fizetni az adriai-tengerparton, mint a Balatonon. A 3 és 4 csillagos szállodáknál lehet a Balaton kissé drágább
A Magyar Nemzeti Bank ötödik alkalommal teszi közzé a globális és a magyar FinTech ökoszisztémáról, valamint a hazai banki, biztosítói és újdonságként a befektetési szektor aktuális digitalizációs szintjéről szóló FinTech és Digitalizációs jelentését.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy kémiai molekulákból kiindulva hat év alatt életet teremtenek a laboratóriumban.
A GVH gyanúja szerint az ALDI Magyarország Bt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származású termékekkel kapcsolatban.
Az Állategészségügyi Világszervezet vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal.
Az aktuális fejlesztéseknek köszönhetően többek között egyszerűbbé vált a tábla keresése a termőhely örökítés során, ismét felvehetőek a korábban lezárt jogosultságok, valamint a továbbiakban jelölhető lesz az őszi növénykultúra a hasznosítás űrlapon.
A BÉT-UniCredit Lounge névre keresztelt kezdeményezés keretében a két intézmény egyesíti erőforrásait és szakértelmét, hogy támogassa a középvállalatokat a szükséges tudás, pénzügyi forrás és szakértői hálózat elérésében, ezáltal erősítve a cégek tőkepiaci jelenlétét és fenntartható növekedését.
MBH Termőföldindex: a termőföldek drágulásának nominális mértéke 2,6 százalékra lassult 2023-ban, reálértéken azonban 22 százalékos korrekció követte az árak 2022-ben bekövetkezett több mint 25 százalékos csökkenését.
Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nébih munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. A szakemberek nem saját termesztésből származó, valamint a nyilvántartásba nem bejelentett terméket forgalmazó őstermelőkkel szemben is intézkedtek.
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a VOSZ üzletihangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking – ezt állapította meg a most lezárult utóvizsgálatában a GVH. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást.
Műanyagok kémiai újrahasznosítása területén jelentett be együttműködést a MOL-csoport és a globális folyamattechnológiával és értékorientált energetikai megoldásokkal foglalkozó Lummus Technology. A partnerség részeként megkezdődött az első Lummus Advanced Waste Plastic Recycling üzem tervezési szakasza.
Európai Vállalkozásfejlesztési Díjjal ismerték el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vállalkozástámogató alkalmazását. A VOSZPortnak digitális átállás kategóriában ítélték oda a díjat.
A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos vagy okosórás fizetést, mint a hagyományos bankkártyás tranzakciókat – derült ki a legfrissebb K&H ifjúsági index eredményei alapján.
A Futball EB első két hetében 133 vendéglátó egységet és több mint 500 alkoholos italt ellenőriztek a szurkolói rendezvényeken az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek. Az ellenőrzések döntő többsége pozitív eredménnyel zárult.
Az MNB 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP Bank Nyrt.-re annak rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének megsértése miatt. A kibocsátó a hivatalos közzétételi rendszer mellőzésével számolt be – az osztalék mértékét is befolyásoló – bankvásárlási tervének részleteiről.
Sikeres volt az első ízben idén márciusban lezajlott lakásbiztosítási kampány, amely során a lakásbiztosítási állomány 20 százaléka megmozdult, élénkült a verseny. Egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal nőtt.
A Nébih szakembereinek tapasztalatai kedvezően alakultak: a higiénia és az élelmiszerek kezelése területén is javuló tendenciát észleltek a felügyelők. A vizsgálatok során mindössze 51 kg terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást.


