A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói a hippokampusz szerepét vizsgálták a tanulásban és a környezeti változásokhoz való alkalmazkodásban. Egerek virtuális környezetben tanultak meg jutalomhoz vezető útvonalakat, miközben az agyi aktivitásukat két-foton mikroszkóppal követték. Az eredmények segíthetnek a kognitív hanyatlás jobb megértésében.
Sajtóközlemények: tanulás
Felnőttként tanulni komoly döntés. Sokan azért vágnak bele, mert váltani szeretnének, mások egy biztosabb, jobban fizető szakmát keresnek, vagy egyszerűen régóta dédelgetett álmaikat szeretnék valóra váltani. A mai világban egyre több olyan mellékállás létezik, amit akár teljesen pályakezdőként is el lehet kezdeni, rugalmas időbeosztással, online.
Magyar kutatók mesterséges intelligencia alapú matematikai modellekkel vizsgálták az emberi memória működését. Felfedezték, hogy a meglepő élmények különösen fontosak az agy tanulási folyamataiban, mert segítik a világ folyamatos megértését. A tanulmány rámutat arra is, hogy a memóriahibák mögött rejlő elvek megértése új tanulási stratégiákat kínálhat.
A vizsgák előtti szorongás és stressz természetes jelenség, amely jelentősen befolyásolhatja a tanulók teljesítményét és jóllétét. A megfelelő alvás, rendszeres testmozgás, relaxációs gyakorlatok és tudatos felkészülés segíthetnek enyhíteni a feszültséget. Fontos a stressz testi és lelki jeleinek felismerése és kezelése a hatékony felkészülés érdekében.
A gyerekek többféleképpen ismerhetik meg a körülöttük lévő világot. Segíthetik őket felnőttek a tudásuk „pedagógiai” átadásával, vagy önállóan is felfedezhetik a környezetüket, saját tapasztalatokat szerezve. Magyar kutatók azt vizsgálták, hogy a két tanulási folyamat milyen kapcsolatban van egymással.

