Sajtóközlemények: légszennyezés

A Magyar Természetvédők Szövetsége fellebbezést nyújtott be a Pest Vármegyei Kormányhivatal Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezethasználati engedélye ellen. Álláspontjuk szerint a határozat több ponton szakmailag hiányos, jogszerűsége vitatható, és nem nyújt megfelelő garanciákat a repülőtér környezetében élők egészsége és az éghajlatvédelmi célok védelmére.

A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont egyik friss kutatása szerint – melyben 2013 és 2020 között Európa 657 régióját vizsgálták – összefüggés van a levegőszennyezés és a csökkenő termékenységi ráta között, ennek pedig az egészségügyi mellett jelentős politikai következményei is vannak.

Hogyan változott a légszennyezettség Európában és Ázsiában a koronavírus-járvány kitörése miatt hozott kormányzati szankciók hatására? Mennyire függött a korlátozások szigorúságától a levegő minőségének javulása? Egyebek mellett ezeket vizsgálták a Magyar Tudományos Akadémia által indított „Poszt-COVID-jelenségek kutatása” című program keretében.