A MATE és a Delaval Kft. együttműködésnek köszönhetően országosan is egyedülálló módon elindulhat egy fejőrobot-kezelő felnőttképzési tanfolyam Kaposváron.
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatásai szerint a kiszáradás hatására lecsökken a fajok és az egyedek száma, de az először tapasztalt rövid idejű kiszáradások után megnő azon fajok aránya a közösségben, amelyek helyben ki tudják várni, amíg visszatér a víz.
A legutóbbi 1 millió darab új autó elkészítéséhez mindössze 15 hónapra volt szükség, hiszen a senjangi üzem tavaly februárban ünnepelte a sorozatgyártásban legyártott ötmilliomodik autót.
Közép-Európában mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
A Copilot kétféle módon is beépült a Microsoft 365-be. Egyfelől az irodai alkalmazásokon belül könnyíti meg tartalmak létrehozását. Másfelől az alkalmazások között teremti meg a lehetőségét az adatok és tartalmak megosztásának.
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a GVH döntésével szemben.
A nettó nulla kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.
Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak.
Habár az elmúlt évek során az adóbevallással kapcsolatos tájékoztatás széleskörűbb lett, hasznos lehet a bevalláskészítés során a bevallási tervezettel, az igénybevehető adókedvezményekkel vagy épp a nem munkaviszonyból származó jövedelmek adózásával kapcsolatban tájékozódni.
A negyedik Honda Adventure Roads az agadiri Atlantic kikötőből rajtol május 10-én. A 11 országból összesereglő 30 szerencsés pilóta páratlan élményekre számíthat, ugyanis a 9 napos, Nadorig vezető túra útvonala Marokkó legszebb tájain, tengerparttól tengerpartig kanyarog.
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az Okos Doboz nagysikerű oktatóprogramját, az Etesd az Eszedet, amely így már nemcsak a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjainak elsajátításában segíti a gyerekeket, hanem a környezettudatos szokások kialakításában is.
Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
A Nébih ÁHSZ az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán.
Idén számos jelentős változás történt a munkavédelem területén. A KPMG szakértői összefoglalóban mutatja be a legfontosabb változásokat, amelyekre minden munkáltatónak figyelemmel kell lennie.
A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése.
A május 7-én megtartott sajtótájékoztatón Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház igazgatója és művészeti vezetője ismertette a színház 2024. évi nyári programját. Emellett a hazai legkiválóbb művészek és alkotók adtak ízelítőt a szezon műsoraiból.
Az MNB 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki egy tőzsdei részvény kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek.
Lakásprojekt-fejlesztések finanszírozása iránti kereslet élénkülését a bankok 53 százaléka tapasztalata az első negyedévben, ennél is nagyobb arányban számítanak további keresletélénkülésre ezen szegmensben.
Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A kialakítás jelentősége, hogy merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága és súlya.
A ferroelektromos nematikus folyadékkristályokban a molekulák sokasága folyadékszerű mozgékonysággal rendelkezik, ugyanakkor a kristályos anyagokra jellemző különleges irányrendezettséggel is bír.
A Semmelweis Egyetem adjunktusa kiemeli a napi ötszöri étkezés szükségességét és hozzáteszi, hogy az egész napos tanulás során hangsúlyos szerepet kap a reggeli, hiszen az optimális esetben elegendő energiát biztosít a szervezetnek a napindításhoz.