A HUN-REN SZTAKI BioAgeAI kutatócsoportja és a Testnevelési Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan függ össze a fizikai fittség a biológiai öregedéssel és a betegségek kockázatával. A Cell-ben közölt eredmények szerint a jobb állapot kedvezőbb molekuláris profillal jár együtt.
A Vajdaságban a magyar–szerb vegyes házasságokban a családi döntések gyakran történelmi és kulturális kérdéseket is felvetnek. Lendák-Kabók Karolina új kutatása azt vizsgálja, hogyan alakul a nyelv, az identitás és az örökség továbbadása a családokon belül, illetve miként hatnak erre az intézményi és történeti körülmények.
Digitalizáció nélkül ma már nehéz létezni, de a túlzott online jelenlét komoly hatással van a pszichénkre és a kapcsolatainkra – mondja Papp Zsuzsanna. A szakember szerint a telefonmentes időszakok, a tudatos „kicsekkolás” és a közösen kialakított szabályok segíthetnek abban, hogy valóban jelen legyünk a saját életünkben.
Az elektronikusan vezetett tűzvédelmi üzemeltetési napló egyre szélesebb körben terjed a hazai vállalatok körében, és a digitális átállás akár 30–50%-os adminisztrációs időmegtakarítást is hozhat. A papíralapú naplóknál magas a hibázás esélye, míg a QR-kódos, felhőalapú rendszerek egyszerűsítik a dokumentálást.
Kedden az Európai Parlament elfogadta azokat az intézkedéseket, amelyek enyhíthetik az emelkedő műtrágyaárak uniós gazdákra gyakorolt hatását. A képviselők sürgősségi eljárásban fogadták el a KAP-módosításokat, hogy a gazdák időben megkapják a támogatást, és akár 80 százalékos likviditási támogatást is kaphassanak.
Az Európai Parlament jóváhagyta a légi utasok jogait erősítő módosításokat. Megmarad a kártalanítás a háromórás késések után, egyszerűsödik a visszatérítés, és átláthatóbb lesz a jegyárképzés. A családok, a fogyatékossággal élők és más rászoruló utasok is nagyobb védelemre számíthatnak.
A Science Robotics címlapjára került az a nemzetközi kutatás, amelyben Nagy Máté, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és az ELTE kutatója is részt vett. A zebrahalak rajmozgását vizsgáló VR-rendszer új megközelítést adhat az autonóm robotok irányításához.
Az EP frissítette az EU szociális biztonsági szabályait a mobil munkavállalók számára. Az új előírások tisztázzák a munkanélküli, családi és tartós ápolási ellátások szabályait, valamint erősítik a tagállamok közti együttműködést a csalások ellen.
A MATE munkatársai elsőként szaporították kontrollált körülmények között és telepítették vissza sikeresen a botos kölöntét, aminek köszönhetően a faj által lakott patakszakaszok hossza néhány év alatt a kilencszeresére nőtt.
Az International Workplace Group Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban végzett legfrissebb kutatása szerint a szülők 69%-ának stresszt okoz a gyermekfelügyelet megszervezése a nyári iskolai szünet idején. A megoldást kereső válaszadók csaknem négyötöde (78%) úgy nyilatkozott, hogy a lakóhelyéhez közeli, rugalmas munkavégzés jelentősen enyhítené ezt a terhet.
Magyar kutatók 11 év adatai alapján vizsgálták, hol okozzák a hőhullámok a legnagyobb többlethalálozást. Az eredmények szerint nem mindig a legforróbb megyékben a legnagyobb a kockázat, így a helyi felkészültség is kulcsfontosságú.
Az ajándékvásárlás egyre több ember számára válik stresszes feladattá a túl sok választási lehetőség, az időhiány és a rossz döntéstől való félelem miatt. A modern online megoldások és szakértői válogatások segítenek csökkenteni a szorongást, visszaadva az ajándékozás eredeti örömét és személyességét.
A passzív befektetések térnyerésére reagálva nyolc új tőzsdén kereskedett befektetési termékkel (ETF és ETP) bővül 2026. július 6-ától a Budapesti Értéktőzsde BÉTa Piaca. Az új instrumentumok révén a hazai befektetők forint alapon, hazai befektetési szolgáltatókon keresztül érhetik el az amerikai részvénypiac egyes szektorait, valamint a Bitcoin, az Ethereum és a Solana árfolyamát követő termékeket, illetve az ezüst- és rézpiaci befektetési lehetőségeket.
A klímaváltozás hatására egy invazív édesvízi rák étrendje az algák felé tolódhat. A kutatók szerint a melegedés nem a mennyiséget, hanem az elfogyasztott táplálék összetételét változtatja meg.
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás hatására enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak, miközben a biztosítói kárkifizetések mértéke 9%-kal nőtt. Az idei kampányban több mint 311 ezer szerződés mozdult meg, javítva az ár-érték arányt és enyhítve az alulbiztosítottságot.
Egy parlagi sas fióka a CR7 jelzést kapta, ami Cristiano Ronaldo világhírű becenevével azonos. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei évente ellenőrzik a sasfészkeket, és gyűrűzéssel követik a fiókák mozgását. Bár 2026-ban átlag alatti volt a költési siker, 122 fiókát sikerült megjelölni az országban.
A Széchenyi István Egyetem, az Oasis Technology Zrt. és a Virtualitica Kft. közösen fejlesztették ki az Oasis-projektet, amely egy intelligens rendszerben ötvözi a villamosenergia-termelést és a mezőgazdasági művelést. A GreenTech Plus projekt keretében bemutatott innováció fenntartható gazdálkodást és megújulóenergia-termelést támogat, miközben növeli a terméshozamot.
Látványosan nő az érdeklődés a rövid idő alatt elvégezhető, gyakorlatorientált képzések iránt Magyarországon. A TanfolyamGURU.hu tanfolyamkereső portál adatai szerint egyre többen választanak olyan tanfolyamokat, amelyek akár 3–4 hónap alatt új szakmát, mellékállási lehetőséget vagy gyorsabb elhelyezkedést biztosíthatnak.
A BME és a Budapesti Közművek közösen vizsgálják, hogyan lehetne a Paksi Atomerőmű hulladékhőjét a fővárosi távfűtésbe integrálni. Ez a megoldás csökkentené a Duna hőterhelését, mérsékelné a szén-dioxid-kibocsátást és csökkentené Magyarország gázimportfüggőségét. A projekt akár 300 millió köbméter földgázt válthatna ki évente.
Pécsi Norbert Sándor közel húsz éve dolgozik a kommunikációs szakmában. Pályafutását a debreceni Alföld Televíziónál kezdte riporterként és szerkesztő-munkatársként, majd az RTL Magyarországnál folytatta, ahol két időszakban összesen több mint három éven át dolgozott sajtóreferensként, később pedig sajtókapcsolati csoportvezetőként.
A klímaválság különböző hatásai a világ országait eltérően érintik, a globális dél országai gyakran a legsúlyosabb következményeket viselik. A klímafinanszírozás így nem csupán külpolitikai kérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és igazságosság kulcsterülete. Magyarország új klímatörvényének előkészítése idején fontos átgondolni, hogyan járulhat hozzá átláthatóan és igazságosan a globális klímavédelemhez.






