Kína vezető felsőoktatási intézményével, a Tsinghua Egyetemmel kötött kutatási, innovációs és technológiai együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem. A két intézmény partnersége többek között az orvostudomány, a terápiás eljárások, a gyógyszer- és élelmiszerfejlesztés, valamint a mesterséges intelligencia alapú kutatás-fejlesztés területeire terjed ki.
Sajtóközlemények: Tudomány
A közlemény szerint a jogszabály megfelelő kereteket biztosít ahhoz, hogy a HUN-REN a kihívásokra jobban reagáló, együttműködő, teljesítményelvű és hatékony hálózattá váljon, amely biztosítja a tudományos kutatás szabadságát, és a felfedező kutatások folytatásának lehetőségét.
Dosztányi Zsuzsanna IDP2Biomed kutatócsoportja a neurodegeneratív betegségekben résztvevő eredendően rendezetlen fehérjéket vizsgálja a következő években. A kutatók Budapesten tartották első stratégiai megbeszélésüket.
Először rendezte meg az „Államok szerepe a 21. században” elnevezésű konferenciáját a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. Az államok új világrenden belüli feladatainak, felelősségeinek kérdéseiről közel 50, többek között amerikai, cseh, német, szlovák és lengyel kutató tartott előadást az eseményen.
A Moculus nevű eszköz élethűen szimulálja a természetes látást a kísérleti állatok számára, és akár százszorosára gyorsíthatja a tanulási folyamatokat.
Az ELTE Atomfizikai Tanszék adjunktusa 2024. december 1-től látja el új feladatkörét a nemzetközi részecskefizikai kutatási együttműködésben. Yoshikazu Nagai helyettes szóvivőként egy új kutatási projekt irányításában vesz majd részt.
A Cluster program, az Európai Űrügynökség első űrkutatási projektje, amelyben magyar kutatók is részt vettek, 40 évnyi sikeres munka után zárult le. A program jelentős hozzájárulást nyújtott az űridőjárás megértéséhez, befolyásolva ezzel a modern technológiát és a kommunikációs rendszereket.
A Széchenyi István Egyetem és a Jiaxingi Egyetem közötti együttműködés keretében 15 kínai hallgató vett részt egyhetes építőmérnöki képzésen Győrben, ahol a szakma alapjait és a fenntarthatóság fontosságát tanulmányozták.
A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja és Győri Innovációs Parkja „Kiváló kutatási infrastruktúra” címet, míg Zalaegerszegi Innovációs Parkja az Intelligens Járművek Kutatási Hálózat részeként „Ígéretesen fejlődő kutatási infrastruktúra-hálózat” minősítést kapott.
A Széchenyi István Egyetem fenntarthatósági eredményeit ismeri el a QS legújabb rangsora, amelyben a 889. helyen szerepel, előrelépve az előző évi 901–920. helyről. Az intézmény célja a fenntarthatóság előmozdítása az oktatás és kutatás terén.
A Magyar Tudományos Akadémia 198., rendkívüli közgyűlése 182 igen szavazattal, 141 ellenében elfogadta az MTA Elnökségének előterjesztését arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia eladja a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit a magyar államnak 80 milliárd forint ellentételezésért azzal a céllal, hogy ezen ingatlanok maradéktalanul az azokat jelenleg is használó kutatóhálózat tulajdonába kerüljenek.
A Miskolci Egyetem új logisztikai szimulációs laborokat adott át az EWG csoport támogatásával, amelyek célja a logisztikai szakemberek korszerű képzése és a mesterséges intelligencia alapú kutatások elősegítése.
A poláros fényszennyezés, azaz a sima és sötét felületekről visszaverődő vízszintesen poláros fény vízutánzó hatása megtévesztheti, így károsíthatja a vízirovarok populációit. Az ELTE kutatóinak legújabb vizsgálatai szerint a felületek érdesítésével, világosításával vagy fehér rácsmintázattal való ellátásával ezek az ártalmak csökkenthetők.
Több mint 300 térképen, csaknem 40 ezer településre vetítve mutatja be hazánk és nemzetünk múltját és jelenét Magyarország Nemzeti Atlaszának (MNA) legújabb kiadása. A friss kötet bárki számára elérhető online változatban is.
Javította eredményeit a QS fenntarthatósági rangsorán a Debreceni Egyetem. A neves angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds által vizsgált intézmények között a DE a 372. helyről a 313. pozícióra lépett előre, amely eredménnyel a legjobb hazai egyetemnek bizonyult.
Magyar kvantumszimulációs szoftert használ a legújabb gyorsító kártyáihoz egy techóriás cég. A rendkívüli eredmény utat nyithat az új technológia alkalmazáshoz a szuperszámítógépek világában, például klímamodellezésnél és mérnöki tervezéseknél biztosíthat az eddigieknél sokkal megbízhatóbb számításokat.
A Sajó jelenlegi állapotát és a folyó vízgyűjtő területén felhagyott bányák és meddőhányók potenciális szennyező hatását vizsgáló projektet indított a Kassai Műszaki Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság.
Kaposi Ambrus típuselméleti kutatása 2024-ben Magyarországról egyedüliként részesült ERC Consolidator Grant támogatásban a legrangosabb európai tudományos kiválósági pályázaton. A kutatás a homotópia-típuselmélet új változatának kidolgozására fókuszál, amely forradalmasíthatja a számítógépes bizonyítórendszerek használatát.
Az új módszer lehetővé teszi a sérült fehérjehálózatok helyreállítását, potenciális gyógyszercélpontok azonosítását és új gyógyszerek fejlesztését.
A Budapesti Corvinus Egyetem kutatása szerint a részegség növeli a bizalmat mások iránt, különösen közös élmények során, mint például zenei fesztiválokon. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy az alkoholfogyasztás csoportos viselkedésként is értelmezhető, ami a résztvevők közötti bizalom növekedéséhez vezet.
A Moholy-Nagy-díjat idén Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor társadalomtudósok kapták, elismerve több évtizedes kutatói munkásságukat és a MOME közösséghez való hozzájárulásukat.


