A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően tartottak szarvasmarhákat, mely során az állategészségügyi, a járványvédelmi, valamint az állatjóléti követelményeket sem teljesítették.
Sajtóközlemények: Közélet
A nyaralási szezon előtt itt a Yettel friss hálózati előrejelzése.
A BMW Motorrad fennállásának 100. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő, nagyszabású kiállítás 2023. május 12-én nyitotta meg kapuit a BMW Múzeumban. A BMW Motorrad 100 éves történetét feldolgozó tárlat nagyjából egy esztendőn át csábítja intenzív, izgalmas szellemi utazásra látogatóit.
Átvette újabb öt évre szóló rektori megbízatását dr. Merkely Béla Novák Katalin köztársasági elnöktől május 9-én a Sándor-palotában.
Az e-permetezési naplóval kapcsolatos felhasználói visszajelzések alapján „gyakran ismételt kérdések” gyűjteményt állított össze a Nébih.
Az Európai Parlament május 3-án, a sajtószabadság világnapján hirdette ki a pályázatot a harmadik alkalommal odaítélendő Daphne Caruana Galizia újságírói díjra.
Mit csinál egy karbantartásirányító mérnök? Hogyan készülnek a tabletták egészen az alapanyagbeméréstől a bevonásig? Milyen szakmai fejlődési lehetőségek vannak a Richternél? Ezekre és még sok más hasonló kérdésre kaphattak választ azok az általános és középiskolás lányok, akik részt vettek a Richter első Lányok Napja programján.
A MOL Limo a 2023-as Tesla Model 3-mal indítja új szolgáltatását, az ún. állomásalapú közösségi autómegosztást Limo FIX néven. Az új megoldás lényege, hogy egy kijelölt állomásról kell felvenni és ugyanott kell leadni is az autót.
A Nébih szakemberei a tavalyi évben is számos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy visszaszorítsák az illegális fakitermelést és kereskedelmet. A 2022-es vizsgálatok összefoglalója alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye extrém magas kockázatúvá vált, de több további vármegye esetében is történt változás.
Ismét itt a Nemzetközi Női Motoros Nap, amit május 6-án már 17. alkalommal ünnepelünk együtt.
A budapesti szakképző iskolák végzősei 13 arany, 11 ezüst és 12 bronzérmet hoztak el az 54 szakma versenyéről.
Vegyes eredményekkel zárult a 2023-as tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: a tavalyi évvel összehasonlítva a higiéniai hiányosságok száma csökkent, ugyanakkor több terméket kellett kivonni a forgalomból.
A IX. kerületben adta át legújabb Digitális Tantermét a Vodafone Magyarország, amely 600 diák digitális képzéséhez fog hozzájárulni. Ezzel a IX. kerületben összesen öt, országosan pedig huszonnyolc, az online és offline oktatást egyaránt lehetővé tevő Digitális Tanterem segíti mintegy 31 ezer diák és pedagógus digitális oktatásban való részvételét.
Idén a május 7-én, vasárnap megrendezendő Európa-napi fesztiválon hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból ingyenes családi és EU-s programokkal várják az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren.
Egy új okostelefon beszerzéséhez sokan kérnek tanácsot a családtagoktól, barátoktól, de a vásárlás után a készülék beállításához is jól jöhet a segítség.
Új funkciókkal bővítette a Nébih az elektronikus gazdálkodási naplót (e-GN). A hivatal célja, hogy a folyamatos fejlesztés révén minél inkább felhasználóbarát rendszer álljon az ügyfelek rendelkezésére. A most élesített fejlesztések e törekvés legújabb elemei.
Iskolák és diákok versenyezhetnek a használt mobil- és elemgyűjtő bajnokságon a Fenntarthatósági Témahét keretében.
A Tervezz okosan! című kisokos konkrét, hasznos tippeket ad az élelmiszerek helyes tárolására, az eltarthatósági idő megnövelésére, a környezeti szempontokat figyelembe vevő vásárlásra, vagy éppen a szelektív hulladékgyűjtés helyes módjára.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tisztázza az e-GN-nel kapcsolatban felmerült kérdéseket.
A szervezet várja iskolák, osztályok és érdeklődő fiatalok jelentkezését.
Így ünnepelte a piacon egyedülálló görgethető adatkeret bevezetését a szolgáltató.