Állami ösztöndíjas képzéseire 4328 hallgatót tud felvenni a Miskolci Egyetem a 2025/2026-os tanévben. Az évek óta stabil hallgatói létszámmal működő intézmény minőségi oktatási környezetet és magas szintű tudományos munka lehetőségét biztosítja nyolc egyetemi karán.
Sajtóközlemények: Közélet
Az egyetem az ágazatirányító Kulturális és Innovációs Minisztériummal közösen, a korábban megkötött közfeladat-finanszírozási szerződés alapján az elmúlt évekhez képest szinte minden képzési területen növekvő számban határozta meg az állami ösztöndíjas férőhelyek tervezett létszámát.
Ha még sohasem használtál airfryert, van néhány dolog, amely elsőre fejtörést okozhat, vagy a különböző források mind mást javasolnak. Itt az ideje tehát, hogy eloszlassuk a forrólevegős technológiával kapcsolatos tévhiteket, és belevágjunk az idei sütés-főzésbe, amely így egyszerűbb lesz, mint gondolnánk.
Kávés, birsalmás és olasz fűszerezésű, valamint szőlős ízvilágú sört magában foglaló termékcsaládot fejleszt a Széchenyi István Egyetem és a győri bencés perjelség közös tulajdonában lévő Apátúr sörház. Ennek egyedi arculatát az intézmény tervezőgrafika szakos hallgatói dolgozták ki.
Világszerte folyamatosan növekszik a vegán konyhát kedvelő utasok száma. Az Emirates minden évben több mint 400 ezer vegán főételt és desszertet szolgál fel, tavaly a vegán ételek iránti igény több régióban is meghaladta az utasforgalom-növekedést.
Még lehet regisztrálni a Semmelweis Egyetem ötödik online nyílt napjára, amely január 23-án és 24-én várja az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődő középiskolásokat, tanáraikat, valamint szüleiket.
A Corvinus Egyetemen nem állami ösztöndíjat, hanem a Corvinus Ösztöndíj egyedülálló alapítványi támogatását kínálják a térítésmentes tanuláshoz. Az ösztöndíj szigorúan a teljesítményhez kötődik, szabályzata rugalmasabb az államinál, és a hallgatók több mint háromnegyede megkapja.
Az Emirates bemutatta új egyenruháját, amely az exkluzivitást és a légitársaság luxus színvonalát tükrözi. Az új viselet kifejezetten a Dubaji Nemzetközi Repülőtéren dolgozó elit csapat számára készült, amely a VIP és prémium utasok gördülékeny és személyre szabott utazási élményéért felelős.
Tekintettel arra, hogy a dél-alföldi területen december eleje óta nem fordult elő újabb madárinfluenza kitörés és az előírt intézkedések is megtörténtek, a Nébih feloldotta a madárinfluenza miatt felállított megfigyelési körzetek nagy részét.
Az Év Tájépítésze Díj az aktív szakmagyakorlók egy rövidebb szakmai periódusának kiemelkedő – maximum 10 évre kiterjedő – teljesítményét és a szakmai innováció elismerését célozza. Az idei díjra február 21-ig lehet jelölést leadni és jelentkezni.
Március 9-ig lehet nevezni a 2026-os Brick Award-ra, mely az építészeti szakma egyik legrangosabb nemzetközi elismerése. Idén is öt kategóriában várják építészek és ingatlanfejlesztők pályaműveit. A nevezés ingyenes, a kategóriagyőztesek fejenként 5-5000 eurót nyernek, a fődíj 7000 euró.
Tudatos tervezéssel, okos fűtési és világítási megoldásokkal nemcsak kényelmesebbé tehetjük a mindennapjainkat, hanem kiadásainkból is jócskán lefaraghatunk. A Praktiker szakértői most megmutatják, milyen alternatívákkal és lépésekkel csökkenthetjük rezsiszámlánkat akár közel a harmadával is.
A téli hónapokban sokan döntenek úgy, hogy a környező országokba utaznak síelni, snowboardozni, szánkózni vagy túrázni. A Yettel szakértője most megoszt néhány tippet, hogy gondtalanul használhassuk a telefonunkat a téli sportolás alatt is.
A mindfulness a kávézás rítusán keresztül is gyakorolható. Ebben segítenek a Starbucks tippjei, amelyekkel könnyedén átszínezhetjük a szürkének tűnő januárt.
A téli túrázás népszerűsége növekszik, de alapos felkészülést és megfelelő felszerelést igényel. Ézsiás Tamás és a Fjällräven tanácsai segítenek a komfortos és biztonságos outdoor élmény megteremtésében.
A toxikus vezetők jelenléte sok szervezetben problémát jelent, amelynek felismerésére és kezelésére a Budapesti Corvinus Egyetem és a Debreceni Egyetem kutatói friss tanulmányt készítettek. A kutatás bemutatja a toxikus vezetés jellemzőit, hatásait és a lehetséges megoldásokat.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. Az érintett tömőlúd állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van.
Az ELTE Informatikai Kara, hazánk egyik élenjáró informatikai képzést nyújtó felsőoktatási intézménye, 2025. január 17-én ismét kitárja kapuit a felvételi előtt álló, informatika iránt érdeklődő diákok és szülők részére.
Drasztikusan megnövekszik az ellátottak száma ónos eső, jeges, havas, csúszós utak esetén a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján. Ilyenkor akár ötven százalékkal is több beteget látnak el az orvosok, mint egy normál, csapadékmentes, téli napon.
Az újszülöttkori szűrés olyan népegészségügyi jelentőségű program, amely a korai felismerésen keresztül lehetővé teszi a súlyos, irreverzibilis károsodások megelőzését, illetve azok mértékének csökkentését.
Győr egyik lakótelepi városrészébe, Adyvárosba terveztek közösségi pavilont a Széchenyi István Egyetem elsőéves építész mesterszakos hallgatói a helyi önkormányzati képviselő felkérésére. Az intézmény nagy hangsúlyt helyez a projektalapú oktatásra, amely a gyakorlatban jól használható tudást ad a fiataloknak – a feladat is ezt a célt szolgálta.











