A GVH több javaslatot fogalmazott meg: többek között megtiltaná az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat.
Sajtóközlemények: Gazdaság
12 ezer látogató, 100 szakma, közel 50 standon az év pályaorientációs kiállításán, a „SzakMÁzz! Budapest”-en.
A verseny részleteit a BKIK konferenciáján mutatták be.
2025-től az LG Energy Solution évente 20 GWh magas nikkeltartalmú NCMA akkumulátormodult szállít majd a Toyotának.
A jelentős pozitív elmozdulás cserearányaink javulására, a belső kereslet szűkülésére, illetve kisebb részben az export növekedésére vezethető vissza.
A magyar tőzsde autós vállalata ezzel újabb lépéssel kerül közelebb ahhoz, hogy az évtized végére a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója legyen.
Az emberi hibákat fölerősíti a mesterséges intelligencia, de a bátor vezetők lesznek sikeresek, akik ösztönzik a munkatársaikat a kísérletezésre – hangzott el a Corvinus kerekasztalán.
Az MNB 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra.
A konferencián való előadás mellett Matolcsy György a kínai pénzügyi rendszer számos vezetőjével tárgyalt Kína és Magyarország további pénzügyi és gazdasági együttműködési lehetőségeiről.
Az MNB publikálta 2023. évi Makroprudenciális jelentését, amely az elmúlt egy év makroprudenciális intézkedéseit, a piaci szereplők alkalmazkodását és a szabályozói lépések hatásait ismerteti.
Ha a kormány és az Európai Bizottság is zöld jelzést ad, a Széchenyi Kártya Program akár kiterjesztett formában is folytatódhat jövőre – mondta el Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A magas presztízsű díjjal azokat a vállalkozókat jutalmazzák, akik a fiatal koruk ellenére is sikeresek a gazdasági életben, valamint jó példaként szolgálhatnak a fiatalabb nemzedékek számára.
Az uniós kormányok által megkurtított kulcsfontosságú programok alapvető finanszírozását visszaállították a képviselők.
Az MNB 15 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, mivel utóvizsgálata megállapította: a társaság nem teljeskörűen teljesítette a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 892 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2023 szeptemberében.
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 496,17 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 683,37 forint/kilogrammra emelkedett.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Dreher Sörgyárak Zrt.-re, és megfelelési program kialakítására kötelezte.
A Telekom friss, reprezentatív kutatásából kiderült, bár a válaszadók nem gondolják, hogy az AI megkerülhetetlen, már most számos területen beépíthetőnek látják a működésükbe.
A Stratégiai Technológiák Európai Platformja (STEP) akár 160 milliárd eurónyi beruházást is becsatornázhat.
Világszerte több egyidejű kihívással küzdenek a vezérigazgatók, de továbbra is bizakodóak a hároméves világgazdasági kilátásokkal kapcsolatban.
Soha nem tapasztalt segítség jön az ügyfélkezelésben.





