Szombattól újabb termékkategóriákkal bővül az online Árfigyelő: már laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes élelmiszerek, a marhahús és az ásványvíz is elérhető lesz a GVH által működtetett rendszerben.
Sajtóközlemények: Gazdaság
A Continental Európában elsőként budapesti, csúcstechnológiás üzemében kezdte meg új generációs, elektronikus fékrendszerének gyártását.
A müncheni gyárban 75 év után, 2027 végén véget ér a belsőégésű erőforrással szerelt modellek korszaka.
A PwC szakértői a világ négy legnagyobb tanácsadó cége közül kizárólagos hozzáféréssel rendelkeznek majd ehhez a forradalmi, generatív mesterséges intelligencia alapon működő jogi eszközhöz.
Többszintes, államilag szabályozott fenntarthatósági jelölőrendszer kialakítását javasolja a GVH.
Az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent.
2024 elejére 1632 megawattal nőtt a napelemes rendszerek beépített teljesítménye Magyarországon.
2024. február 22-én Budapesten megrendezésre kerül a BioCon, egy olyan konferencia, amelynek középpontjában a biogáz kérdésköre áll.
A bírósági ítéletekkel egyenértékű döntéseket hozhatnak idéntől a békéltető testületek.
2024. március 1-től Tóth Zsuzsa lesz a Magyar Telekom Csoport humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.
MBH Index: A 2020-2023 közti időszakot vizsgálva az ingatlanárak 46 százalékkal emelkedtek, ami éves szinten 14 százalékos hozamot jelentett.
A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3%-kal mérséklődött.
A növényútlevél kiállítására felhatalmazott vállalkozóknak a károsítók jelentette kockázatok kezelésére hatékony tervekkel kell rendelkezniük
Módosult az április 30-ig szükséges növényegészségügyi bejelentések formanyomtatványa.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 0,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,4%-kal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
Pitch-versennyel zárult a három egyetem hallgatói számára szervezett, startup vállalkozás és innováció menedzsment témájú cross-university program.
2023 novemberében 18 ezer fővel, 4 millió 736 ezer főre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest.
A munkanélküliek száma 2023 novemberében 207 ezer fő volt.
A belföldi értékesítés árai 1,9, az exportértékesítéséi 8,9%-kal csökkentek.
2023. novemberben az export euróban számított értéke 3,8, az importé 25%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2023 novemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,0 millió vendég 2,5 millió vendégéjszakát töltött el.



