Sajtóközlemények: tudomány

Freund Tamás, az MTA elnöke ünnepi beszédében először az alapításról emlékezett meg: arról, hogy Széchenyi és társai közüggyé tették a magyar nyelv, kultúra, tudomány és technológia fejlesztését. Ez a magyar társadalom lelkes helyeslésével párosult, ezért jöhettek létre akkor olyan szimbolikus erejű nemzeti intézmények, mint amilyen az Akadémia is.

Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, a két állapot valójában nem zárja ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, és ez a lokális alvásnak nevezett jelenség, úgy látszik összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az ELTE PPK kutatói nemzetközi kollaborációban vizsgálták az elmerengés és az információfeldolgozás kapcsolatát.

Március 31-én jelentették be a 2025-ös Webby Awards döntőseit, és az „internet Oscarjaként” is emlegetett elismerésre idén a “Weboldal és mobiloldal – Tudomány” kategóriában a szakmai zsűri egy magyar honlapot is jelölt a legjobb öt esélyes közé. A Corvinus Egyetemen, a César Hidalgo vezette Kollektív Tanulás Központ által fejlesztett Rankless felület rangos jelöltekkel került egy listára.

Az autóvezetés lehetősége azt is jelentette, hogy a nők szabadabban dolgozhattak és utazhattak. Sokukat inspirált arra a vezetés, hogy kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyék az autózást. Amikor beülünk az autóba és bekapcsoljuk a fűtést, az ablaktörlőt vagy a GPS-t, vagy ha indexelünk egy kanyar előtt, jó, ha tudjuk: ezeket és sok más autóipari innovációt nőknek köszönhetünk.

Állami ösztöndíjas képzéseire 4328 hallgatót tud felvenni a Miskolci Egyetem a 2025/2026-os tanévben. Az évek óta stabil hallgatói létszámmal működő intézmény minőségi oktatási környezetet és magas szintű tudományos munka lehetőségét biztosítja nyolc egyetemi karán.

Pápa Zsuzsanna, a L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért díj nyertese, izgalmas bepillantást nyújt a tudományos világba. Az interjú során mesél kutatási területéről, tapasztalatairól és inspirációjáról, bemutatva, hogyan lett sikeres fizikus a fiatal nők példaképe.