Az Otthon Start Program hatására a nyár végén és ősz elején élénkült a lakáspiac, de a túlreagálás jelei mind eladói, mind vevői oldalon megmutatkoztak. A kereslet szeptemberben normalizálódott, az eladók pedig korrigálják árazásukat. A fejlesztői szándék és befektetői eladások bővítik az ingatlankínálatot, ami kiegyensúlyozottabb piacot eredményezhet.
Sajtóközlemények: lakáspiac
Budapesten továbbra is élénk az érdeklődés az új építésű lakások iránt, bár a tavaszi hónapokhoz képest enyhe lassulás tapasztalható. A harmadik negyedévben 2224 új lakás kelt el, 6%-kal kevesebb, mint tavasszal, de még mindig magasabb az elmúlt évek átlagánál. Az árak emelkedése mérséklődött, az átlagos négyzetméterár 1,77 millió forint lett.
Az Otthon Start Program indulása előtt érdekes folyamatok zajlanak a lakáspiacon: országosan csökkent a háromszázalékos hitel feltételeinek megfelelő használt ingatlanok négyzetméterára, miközben a teljes kínálat drágult. Budapesten és vidéken eltérő ármozgások figyelhetők meg, a kereslet a jobb állapotú ingatlanokat szívja fel.
Az elmúlt tíz évben jelentősen megváltozott a lakások és családi autók értéke Magyarországon. Míg korábban hasonlóan fontos vagyontárgyak voltak, ma egy átlagos budapesti lakás ára már háromszorosa egy autóénak. Az ingatlanárak dinamikus növekedése mögött állami támogatások és kínálati korlátok állnak, míg az autópiacot több külső tényező is befolyásolta – áll a Duna House elemzésében.
Az ingatlan.com megnézte, hogy a fővárosi kerületekben és egyetemvárosokban a leggyakoribb 53 négyzetméteres panellakások esetében hogyan alakul az ingatlanok átlagára, a vásárláshoz szükséges önrész összege, valamint a kedvezményes hitel törlesztőrészlete és az átlagos bérleti díja. A kutatásból kiderült, hogy az esetek többségében egy Otthon Start hitelből finanszírozott 53 négyzetméteres panellakás havi törlesztőrészlete kevesebb, mint ugyanannak a lakásnak a bérleti díja.
A Duna House adatai szerint július közepére 16,6%-kal nőtt az ingatlanbemutatások száma az Otthon Start Program hatására. A keresletélénkülés nemcsak az elmúlt hetekhez, hanem az előző év azonos időszakához képest is jelentős, ami a kedvezményes 3%-os hitelkonstrukció iránti érdeklődést mutatja.
Kiderültek az első lakásvásárlókat támogató kedvező hitelprogram, az Otthon Start főbb feltételei, ami az előzetes várakozásokhoz képest gálánsabb ajánlatot tartalmaz. A szélesebb érintetti kör miatt több első lakásvásárló léphet be az ingatlanpiacra, ami azoknak is jó hír lehet, akik a meglévő ingatlanuk eladásával költöznének tovább – áll az ingatlan.com közleményében.
Májusban országosan 4%-kal nőtt az eladó lakások iránti kereslet, éves szinten pedig 7%-kal emelkedett az érdeklődés az ingatlan.com adatai szerint. Az élénkülés főként a fővároson kívüli piacokon tapasztalható, míg Budapesten stagnál a kereslet. A kínálat is bővül, különösen a tulajdonosok eladási kedvének növekedése miatt.
2024-ben élénkült a budapesti lakáspiac, több mint 86 ezer fő költözött a fővároson belül vagy onnan kiindulva. A lakásárak emelkedése erősítette a kiköltözési hullámot, ami hozzájárult Budapest lakosságszámának csökkenéséhez. A legnépszerűbb kerületek a XIII., XI. és XIV. voltak, miközben a legdrágább V. kerületben tovább nőttek az árak.
Áprilisban megtört a budapesti lakáspiaci árhullám, a drágulás üteme lassult a befektetői kereslet csökkenésével. Éves szinten azonban még mindig 19%-os az áremelkedés. Ezzel szemben vidéken gyorsul a lakásárak növekedése, különösen az agglomerációban, ahol a vevők egy része a fővárosi árak miatt keres alternatívát.
Áprilisban jelentősen, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben. A kereslet mérséklődése elsősorban a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható, de hatással volt rá a húsvéti hosszú hétvége vonzereje is.
Az idei év eleje egyértelműen a budapesti lakóingatlan-piacon az egyik legélénkebb időszakot hozta. A befektetési célú vásárlók rohama, a korábban elhalasztott vásárlások miatt az eladási idők jelentősen rövidültek. A tulajdonosok körében mért lakáseladási idő tízéves rekordhoz közelített az idei első negyedévben – áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében.
A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet alapján eddig példa nélküli felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a betelepülések szabályozására, ami a helyi és környékbeli lakóingatlan-piacokra is hatással lehet – áll az ingatlan.com elemzésében, amely a héten megjelent, várhatóan július 1-től életbe lévő jogszabály lehetséges lakáspiaci hatásait mutatja be.
Az elmúlt háromnegyed év lakásdrágulásának ellenére még mindig Budapest számít az egyik legmegfizethetőbbnek a régiós fővárosok közül. Egy 50 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához kevesebb mint 8 évnyi átlagfizetésre van szükség a fővárosban.
Ahogy az év első két hónapjában, úgy márciusban is jelentős szerepet kaptak a fővárosi lakáspiacon a befektetési célú vásárlók, akik főként a belső kerületekben található lakóingatlanok iránt érdeklődtek – derül ki az ingatlan.com márciusi felméréséből.
2025 első negyedévében 7 százalékkal erősödött az eladó lakóingatlanok iránti kereslet az előző év azonos időszakához képest, de az országon belül számottevő eltérések láthatóak. A kereslet a legnagyobb mértékben Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Vas vármegyékben élénkült márciusban.
A magyarok túlnyomó többsége korszerűsítené otthonát a közeljövőben, miközben a lakóingatlanok állapotával kapcsolatos elégedettség vegyes képet mutat – derül ki a Wienerberger friss országos kutatásból. Annak ellenére, hogy a válaszadók majdnem fele elégedett az ingatlana állapotával, a válaszadók 72%-a tervez valamilyen felújítást az elkövetkező öt évben.
Tetemes különbségek alakultak ki az év első hónapjaiban a budapesti és a fővárosi agglomeráció lakáspiacán mind az áremelkedés, mind a kereslet dinamikájában. Az ingatlanpiacok eltérő tempója miatt pedig egyre többen fedezik fel újra az agglomerációs övezetet, ahol egy budapesti eladó lakás árából kertes házat is lehet vásárolni. – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
A javuló gazdasági helyzet, az idén is elérhető állami támogatások, az állampapírhozam-kifizetések mind az otthonteremtési lakásvásárlásra, mind a befektetési célú vételekre pozitív hatást gyakorolhatnak 2025-ben. A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6% körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakás piacon is intenzívebbé válik az árverseny?
Az MBH Elemzési Centrum negyedévente megjelenő Lakáspiaci Kitekintőjében átfogó képet ad az ingatlanpiacot befolyásoló legfontosabb tényezőkről. Az elemzés az árak alakulása mellett, többek között kitér az Új Gazdasági Akcióterv hatásaira, a kereslet és kínálat trendjeire, illetve a hitelezési folyamatok alakulására.
Tovább élénkült februárban a lakáspiaci kereslet, de országon belül és az ingatlantípusok között óriási különbségek tapasztalhatók. Az eladó lakóingatlanokra érkezett több mint 328 ezer telefonos érdeklődés közel 5 százalékkal haladja meg az ingatlan.com által mért tavaly februári értéket. Pest, Fejér és Baranya vármegyében ment végbe a legjelentősebb kínálat csökkenés, miközben a kereslet erősödött.
