A Pécsi Tudományegyetem (PTE) az utóbbi közel másfél évtized legjobb eredményével zárta a 2026. évi általános felvételi eljárást, ugyanis több mint hatezerhatszázan kerültek be Magyarország első egyetemére. A jelentkezők közel 8 százalékpontos emelkedése a felvettek számában is megmutatkozott: a tavalyi kiváló eredményt is meghaladva 336 fővel, 5,3 százalékponttal több hallgató került be idén a PTE-re a központi felvételi eljárásban.
A friss felvételi eredmények kapcsán Fábián Adrián, az egyetem rektora elmondta: „Örömteli, hogy a PTE iránti bizalom töretlen, hiszen a jelentkezők számának országos emelkedése egyetemünk esetében is megmutatkozott. Mintegy 1300 fővel többen jelentkeztek hozzánk, és közel 500 fővel nőtt az első helyes jelentkezők száma is. Ez a bizalom megmutatkozott a felvett hallgatók számában is, így az elmúlt időszak legjobb eredményével, több mint 5 százalékpontos növekedést könyvelhet el a Pécsi Tudományegyetem” – hangsúlyozta a rektor.
A hatezerhatszáznál is több (6.625 fő) felvett hallgató 64%-a a PTE valamely alapképzésén, 16%-a osztatlan képzésen, míg 17%-a mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, a FOKSZ képzéseken pedig a felvettek 3%-a fog tanulni. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek mintegy 76%-át a támogatott szakokra vették fel, és külön örvendetes, hogy az önköltséges hallgatók száma is nőtt. A felvettek 61%-a nappali munkarendben fog tanulni.
| PTE | Összes jelentkező | Változás előző évhez | Első helyes jelentkező | Változás előző évhez | Felvett | Változás előző évhez |
| 2024/Á | 15 350 | 7 292 | 5596 | |||
| 2025/Á | 16 843 | 9,7% | 8 145 | 16,2% | 6289 | 12,3% |
| 2026/Á | 18 160 | 7,8% | 8 631 | 6,0% | 6625 | 5,3% |
Fedeles Tamás, a PTE általános és oktatási rektorhelyettese hozzátette: „A képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak a gyógypedagógia, az ápolás és betegellátás alapképzés különböző szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodás és menedzsment, az óvodapedagógus és a mérnökinformatikus alapképzések, a jogász, az általános orvos, a gyógyszerész, a fogorvos és a grafikusművész osztatlan képzések, és idén is nagy volt az érdeklődés az osztatlan tanári szakok és a rövid ciklusú mestertanár képzések iránt is. A mesterképzéseken a pszichológia, az építész, a vezetés és szervezés, a pénzügy, a kiterjesztett hatáskörű ápoló és az egészségügyi menedzser képzések indulnak majd a legnépesebb évfolyamokkal” – ismertette a részleteket a rektorhelyettes.
A Pécsi Tudományegyetem általános felvételi eljárásban elért eredményeit tovább javítják majd a külföldi hallgatók és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók, valamint a szakirányú továbbképzésekre és a doktori képzésre felvettek. Mindezeket figyelembe véve 2026 őszén várhatóan több mint 9000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen.
A PTE széles szakkínálattal várja azokat a jelentkezőket, akik most nem kerültek be. A pótfelvételi eljárásban 2026. augusztus 7-én éjfélig lehet elektronikus úton jelentkezni a felvi.hu felületén meghirdetett képzésekre. A felvételi eljárással kapcsolatos további információk itt olvashatóak: https://pte.hu/felveteli.
Forrás: Pécsi Tudományegyetem, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.



