A győri Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány, valamint az Audi Hungaria Iskolaközpont által március 21-én aláírt megállapodás keretében az iskola német tanterv szerinti gimnáziumi tagozatán oktatott matematika tantárgy teljesítésének beszámítására nyílik lehetőség a továbbtanuló diákok számára.
Sajtóközlemények: Győr
Kiemelkedő sikert ért el a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két tervezőgrafikus hallgatója az ArtHungry grafikai és designversenyen. Különleges, gi x er elnevezésű organikus betűtípusáért Ratkovic Ljubica különdíjat vehetett át, míg Ozvald Mária Trilogie d’Or című ékszerkollekciójával a közönségdíjat nyerte el.
A Győri Egyetemi Jégsport Központ nevet viseli mostantól a város jégcsarnoka. A jégtáncnak, a curlingnek és a korcsolyasportnak – így az iskola- és közönségkorcsolyának – is otthont adó épület homlokzatára a napokban kerül fel az új felirat.
Krakovszki Zsolt, a magyar férfi kézilabdaválogatott 22 éves játékosa, a Széchenyi István Egyetem hallgatója az idény végén hazatér a német élvonalbeli HSG Wetzlar együttesétől, és a következő idénytől a győri egyetemi csapatot, az ETO University Handball Team gárdáját erősíti.
Az alkotások műfaji sokszínűségét jelzi, hogy közöttük egyaránt megtalálhatók klasszikus monográfiák, az oktatáshoz szorosan kapcsolódó szakmai könyvek, illetve tanulmánykötetek, amelyek a jogtörténeti témáktól a hatályos jog bemutatásán és elemzésén át a jövőbe mutató tudományos kutatások ismertetéséig számos témát lefednek.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara adott otthont a nemrégiben megrendezett XXI. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenynek, amelyen négy felsőoktatási intézmény csaknem ötven tehetséges hallgatója vett részt.
Az engedély birtokában az egyetem rugalmasabban végezhet drónokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységeket, ami különösen fontos a műszaki és mérnöki területeken, ahol a drónok felhasználása egyre nagyobb szerepet kap.
Az egyhetes képzés témája idén a digitális gyermekvédelem volt, elvégzéséről a teljes kurzust végigkövető hallgatók mikrotanúsítványt is kaptak. Az amerikai Joseph Squillace professzor az online kortárs megfélemlítés veszélyeiről tartott előadást.
A győri Széchenyi István Egyetem és a portugál Leiriai Egyetem rövid képzések megvalósításával kezdte együttműködését, amely az évek során sokrétű partnerséggé erősödött. A két intézmény ma már konferenciákon és publikációkon keresztül is támogatja egymás tudományos tevékenységét.
A Széchenyi István Egyetem győri, Zrínyi utcai MedTech Egészségtechnológiai Campusán tavaly kezdte meg működését az ország első vidéki Pető Pontja. A konduktív pedagógiai szolgáltatás az intézmény és a Semmelweis Egyetem együttműködésében vált elérhetővé az észak-dunántúli régióban.
A megállapodás ünnepélyes aláírásán elhangzott: a partnerség oktatási, kutatási és tudományos területeken valósul meg, leginkább turisztikai, mezőgazdasági és állattudományi témákban.
A fenntartható környezetbiztonság megvalósítását szolgáló oktatási és kutatási tevékenysége elismeréseként a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének 2024-es Környezet Védelméért díj ifjúsági kategóriájának oklevelét nyerte el a győri Széchenyi István Egyetem oktatója, Macher Gergely Zoltán.
Csaknem 12 ezren jelentkeztek idén a győri Széchenyi István Egyetemre, ami az országosnál jelentősen magasabb, 15,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. Az adatok alapján a fiatalok körében rendkívül népszerűek az intézmény magas színvonalú képzései.
Hazánkban egyedülálló agyi képalkotó műszer szolgálja a jövőbemutató idegtudományi kutatásokat a győri Széchenyi István Egyetemen. A NIRSport2 az első olyan Magyarországon elérhető agyi képalkotó eszköz, amely valós időben, térbeli korlátok nélkül képes megjeleníteni az agykérgi aktivitást.
A publikációs teljesítménye alapján a magyar és a nemzetközi élvonalba tartozó közgazdász 2018 óta az intézmény kutatóprofesszora. Fő kutatási területe Közép-Ázsia, a Kaukázus, a külgazdaság, a nemzetközi agrárgazdaságtan és a természeti erőforrások gazdaságtana.
A Széchenyi István Egyetem csatlakozott a 13. Kantharosz Gálához, amely jótékonysági céllal támogatja a tehetséges és rászoruló fiatalokat. Az esemény április 3-án kerül megrendezésre a Győri Nemzeti Színházban, ahol különleges zenei élmények és borárverés várja a résztvevőket.
A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány a város önkormányzatával közösen 26. alkalommal rendezte meg a Győri Sportcsillagok Díjátadó Gálát február 26-án. Az eseményen a tavalyi év legjobb győri sportolóit és edzőit köszöntötték.
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen.
Közép-Európában egyedülálló, angol nyelvű motorsportmérnök mesterszakot indított a győri Széchenyi István Egyetem. Az oktatók között több Forma–1-es tapasztalattal rendelkező szakember, illetve az autósport más szakágaiban világbajnoki címekkel rendelkező csapatok mérnökei találhatók.
A Széchenyi István Egyetem és az indiai Integral Egyetem közös kettős képzést indított, amely lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy mindkét intézmény diplomáját megszerezzék. Az egyetem emellett indiai ételekkel bővíti éttermének kínálatát, hogy a diákok hazai ízeket is élvezhessenek.
A győri Széchenyi István Egyetem tehetséggondozási tevékenységének minőségét jelzi, hogy összesen több mint 200 hallgatója mutathatja be kutatási eredményeit az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) tavasszal. Az intézmény a 16 szekcióból 15-ben képviselteti magát.





















