Már az előkészítésnél kiemelt szempont, hogy a teljes folyamat a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon. A gépek a fúrási pontok mindegyikét meglévő erdei és mezőgazdasági utakon közelítik meg, azok szükség szerinti javítása, megerősítése után.
Sajtóközlemények: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A leggyakoribb problémák a szaporítóanyagok minőségével voltak, de a címkék kapcsán is számos hiányosságot találtak az ellenőrök.
Sátoraljaújhelyen a Szár-hegyet és a Várhegyet összekötő híd építése új mérföldkőhöz ért. Elvégezték rajta a dinamikus és statikus próbaterhelést, amelyek sikerrel zárultak.
A következő hetekben Borsod és Heves vármegyékben, két lehetséges helyszínen kezdődnek kutatófúrások, amelyek a megvalósíthatóságot vizsgáló tanulmány elkészítéséhez szolgáltatnak alapvető földtani információkat.
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma..
A vállalat és az egyetem a hagyományos műszaki földtudományok, a vegyipari és a petrolkémiai gépészet mellett olyan új területeken is együttműködik, mint a hulladékkezelési technológiák.
A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria május 12-én tartja az ÉRTEKEZLET-RAJZOK avagy kortársak fecniken /Feledy Gyula grafikusművész alkotásai/ című frissen megjelent kötet bemutatóját.