A napokban nagy port kavart, hogy 2024. március 28-tól fel kell tüntetni a posta árait és szolgáltatását a webshopokban. A felmerült kérdéseket kívánja megválaszolni az Ecommerce Expo-n az MPL elnök-vezérigazgatója.
Sajtóközlemények: Gazdaság
A banki betéteseket védő Országos Betétbiztosítási Alap vagyona idén január végén bő 167 milliárd forint volt, a Szanálási Alapé pedig közel 128 milliárd forintot tett ki.
2024 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott. A munkanélküliek száma 222 ezer fő volt.
Az elmúlt évben jelentősen zsugorodott a nemzetközi és a hazai startup piac. A start it @K&H vezető nagyvállalati inkubátor szerint az óvatosabb hozzáállás a kisebb csapatok felértékelődését hozhatja magával.
A bankok szerint a működési költségek emelkedése, a nemzetközi makrogazdasági környezet, az ügyfélkockázatok, a hitelkereslet, illetve a szabályozói környezet alakulása is negatívan hatott.
2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el.
A KPMG 10 országot felölelő kutatása szerint 2023 első három negyedévében a tranzakciók értéke mindössze a 2022-es forgalom 30 százalékát érte el.
2024. január 1-jétől új jogintézménnyel, a leválással bővül a Polgári Törvénykönyvnek a jogi személyek szétválására vonatkozó szabályrendszere.
A vállalatok bankokkal szemben fennálló hitelállománya 6 százalékkal, míg a háztartási hitelállomány 2,7 százalékkal bővült 2023-ban.
A hiánypótló kutatás rámutat, hogy a cégeknek érdemes részt venni duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és válik potenciális munkavállalóvá.
A héjas dió kivitele volumenében 248,7 tonnára (-63 százalék), értéke 238,8 millió forintra (-65 százalék) csökkent 2023 január és november között az előző év azonos időszakához képest.
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 164,63 forint/kilogramm volt 2024 januárjában.
Az USDA 55,1 millió tonna napraforgómag-termésre számít a világon a 2023/2024. gazdasági évben, ez 5 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbi mennyiséget.
2023-ban a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39%-kal kevesebb, mint 2022-ben.
Az MNB 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt.
A Nébih ismertetője részletesen foglalkozik a faiskolai anyagok hagyományos faiskolai lerakatban, valamint egyéb kereskedelmi pontokon, üzletekben, áruházakban történő értékesítésével.
A következő napokban a Nébih egyedileg, elektronikus úton keresi meg azokat az érintetteket, akiknél a beadott adatok alapján további adategyeztetésre van szükség a 2023. évi gazdálkodási naplóval kapcsolatban.
Az MNB 10-10 millió forint bírságot szabott ki az ERSTE Bankra és az MBH Bankra a feltárt hiányosságok miatt. A problémák ugyanakkor nem érintik az intézmények megbízható működését.
A BÉT-re történő keresztlistázással a befektetők már a hazai piacon is kereskedhetnek a kötvényekkel.
Nyisztor Péter személyében új ügyvezető igazgató irányítja az MBH Bank középvállalati üzletágát. A szakember az OTP Banktól érkezett a társasághoz.
A projekt fő célja, hogy a közép-kelet-európai és balti országok nemzeti szereplőit képessé tegye a nemzeti biomassza-alapú gazdasági cselekvési tervek kidolgozására.
