A Deloitte-tal való együttműködés keretein belül a Larusmiani nemrégiben indította el első hibrid üzletét. Ez a „jövő boltja” a forradalmi technológiákat és az innovatív ötleteket ötvözi, hogy személyre szabott és egyedi élményt nyújtson a vásárlóknak.
Sajtóközlemények: Gazdaság
Gőzerővel fejlesztik a cégek ügyfélszolgálati folyamataikat, így már átlagosan legalább négy különböző csatornán lehet elérni a nagy ügyfélforgalmat bonyolító magyar vállalatokat – állapította meg a KPMG friss magyarországi kutatásában.
A törvénytervezetben – számos egyéb a GVH hatáskörét, illetve feladatellátását – hatékonyabbá tévő módosítás mellett, szerepel az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés.
A tegnapi napon a hvg.hu portálon megjelent újságcikkben foglaltakkal kapcsolatban az MNB az alábbiakban kíván reagálni.
2024. április 1-től minden hazai fogyasztónak és vállalkozásnak lehetősége van fizetési kérelem elfogadásával, és arra válaszul Azonnali fizetés kezdeményezésével teljesítenie fizetési tranzakcióit.
A nagy pénzügyi szolgáltatóknál a pénzügyi bűnözés elleni küzdelemre szolgáló kapacitások elszigeteltek, kettős erőfeszítésekkel, széttöredezett adatokkal és a különböző kockázati mutatók összekapcsolásának nehézségeivel küzdenek, derül ki a Deloitte friss tanulmányából.
Az egyenleg az előző évinél 911 milliárd forinttal kedvezőtlenebb, GDP-arányosan közel 0,5 százalékponttal romlott.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
A KPMG felmérése szerint még az évek óta fenntarthatósági úton járó cégeknek is fejtörést okoz, hogy miként emeljék a döntéshozói szintre a fenntarthatósági jelentéskészítéshez kapcsolódó feladatokat, megfelelően integrálva azt a szervezet működésébe.
A Bridge to Benefits Mesterkurzus ez évi pályázati felhívása március 4-vel lezárult, az idei programba 13 kis- és középvállalat került kiválasztásra. A program képzési szakasza április 14-től május 24-ig tart.
A ciklikus kockázatok szintjére, valamint a lakás- és hitelpiaci kockázatok alakulására tekintettel az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 2024. márciusi döntése során nem változtatott a 2024. július 1-jétől 0,5 százalékos szinten aktiválódó anticiklikus tőkepufferráta mértékén.
Eddig összesen 1117 ellenőrzésre került sor. Ebből 111 vizsgálat élelmiszer-előállító helyen, 688 ellenőrzés az élelmiszer-forgalmazásban, 108 kistermelőnél, 10 őstermelőnél és 200 vendéglátóhelyen történt.
A Best Managed Companies Program (Kiválóan Vezetett Vállalatok) a globális Deloitte Private vezető üzleti mentorprogramja, ami idén harmadik alkalommal indul el Magyarországon.
Az egy teljes életpályát megalapozó tudást és a BMW csúcstechnológiás gyártási környezetében megszerezhető, felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokat kínáló program száz résztvevője alapos, két héten át tartó kiválasztási folyamatot követően nyert felvételt a hároméves képzésre.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat.
2024 februárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 723 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,6% volt.
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt.
A KPMG Customer Experience Excellence jelentésében az ügyfélelégedettség megőrzésére hívta fel a figyelmet.
René Droese 17 év után, 2024. március 31-én távozik a vállalattól. A jövőben a Müncheni Repülőtér Csoport egyik cégének ügyvezető igazgatói pozícióját tölti be Németországban.
A Nestlé a mai napon bejelentette, hogy értékesíti a BOCI, a MELBA és a PÁRIZSI KOCKA védjegyeit a Cerbona számára. A BOCI-t és a többi érintett márkát a Nestlé a privatizáció során, 1991-ben, a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vásárolta meg.
Közös pénzügyi felügyeleti együttműködésről kötött megállapodást a Magyar Nemzeti Bank és a kínai National Financial Regulatory Administration.

