November 13-17. között rendezik meg idén a Fiatal Vállalkozók Hete Üzleti és Karrier Show-t a FIVOSZ szervezésében.
Sajtóközlemények: Gazdaság
A döntés az Európai Unió valamennyi tagállamára érvényes.
A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 56 ezer pont felett, 56 035,15 ponton fejezte be az októberi hónapot, amely 0,4 százalékos növekedést jelent szeptemberhez képest.
Júliushoz képest az export kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6%-kal csökkent.
Az SRI és a Boston Egyetem közös tanulmánya az első, amely részletekbe menően becsüli meg a jövő alacsony szén-dioxid-kibocsátású épületeihez köthető munkahelyteremtést.
Az előző hónaphoz viszonyítva 1,7%-kal növekedtek.
Negyedik ülését tartotta a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinációja mellett a Kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testülete.
A megtakarítók 44 százaléka helyezi el bankban a félre tett pénzét, de a magas inflációs környezet ellenére az emberek negyede még mindig otthon tartja a megtakarításait.
A több mint száz méter hosszan elnyúló kétszintes Képzési Központ egyaránt otthont ad a BMW Group munkavállalói képzésének és a vállalatcsoport duális szakképzési programjának.
Az AKI PÁIR adatai szerint a vágópulyka termelői ára pedig 25,9 százalékkal emelkedett 2023 első negyvenkét hetében 2022 azonos időszakához képest.
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2023 január–augusztusában a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 10 százalékkal csökkent 2022 január–augusztusához képest.
Ennek keretében megvizsgálják egy vegyesvállalat létrehozását kooperációs gyártási együttműködés céljával.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egyedi, cégre szabott megoldást kínál a vállalkozásoknak.
Egy új, innovációs platformot nyitott a Toyota, melynek elsődleges célja az olyan startupok növekedésének támogatása, melyek hozzájárulhatnak a fenntartható jövőhöz.
A program során több tízezer nehéz körülmények között élő embernek nyújthat segítséget a hitelintézet és az Ökumenikus Segélyszervezet.
Új ATM stratégiája alapján a jövő év végére közel duplájára növelné ATM-jei számát az MBH Bank.
A kukorica hazai 2023. évi termőterülete 746,3 ezer hektár, amelyből október 8-ig 327,2 ezer hektárt, a teljes terület 43,8 százalékát aratták le.
2023 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 759 ezer főre emelkedett, a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt.
A Fórumon való előadás mellett Matolcsy György a Fudan Egyetem rektorával is tárgyalt az MNB oktatási partnereivel való együttműködési lehetőségekről.
A BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című sorozat nyolcadik kötetével jelentkezett a Budapesti Értéktőzsde.
A kihívásokkal teli ingatlanpiaci környezet az irodapiacon is nyomot hagyott, derül ki egy elemzésből, mely azt vizsgálta, hogy alakulnak a trendek, és milyen hatások mozgatják azokat.