Sajtóközlemények: turizmus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér őszi hónapokban is rekord utasforgalmat regisztrált, szeptemberben és októberben egyaránt 1,8 millió feletti utasszámot ért el, ami 12,2%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A repülőtér emellett második alkalommal nyerte el az Év cargo repülőtere díjat, miközben a cargo forgalom is jelentősen nőtt.

A Soproni Egyetem egyedülálló, egyéves Aktív- és ökoturisztikai referens képzése komplex módon készíti fel a jövő szakembereit az aktív és ökoturizmus kihívásaira. A képzés elméleti és gyakorlati elemeket ötvöz, szakmai partnerek bevonásával, hogy fenntartható és élményalapú turisztikai fejlesztéseket valósíthassanak meg.

A tokaji borvidék turisztikailag kiemelt helyszínein májusban kiemelt ellenőrzést tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A vizsgálatok során 18 helyszínen 51 hazai bortételt és számos szeszesitalt ellenőriztek, melyek mind megfeleltek az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. A higiéniai körülmények is jórészt megfelelőnek bizonyultak.

Az évek óta nagy sikerrel működő Best of Balaton program mintájára a vidéki városok közül elsőként legnyugatibb városunk ajánlója, a Best of Sopron indul útjára. A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat. A Best of Sopron ajánlatait május elejétől a SopronFest közli.

Az új rekorddal záruló 2024 után idén is folyamatosan ível felfelé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma: míg januárban közel 1,3 millió, az általában kevésbé forgalmas februárban pedig 1,2 millió, addig márciusban már 1 468 754 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A harmadikhavi adat 13,3%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A TUI ismét felmérte, mely úti célok lesznek a legnépszerűbbek a magyar utazók körében a tavaszi szünetben. Idén a Húsvét viszonylag későre esik, így a tengerpart és a mediterrán térség különösen vonzó úti célnak számítanak a pihenni vágyók számára. Az idei év legkedveltebb tavaszi üdülőhelye és egyben a szezon sztárja Antalya, miközben a távoli, egzotikus desztinációk – például a Maldív-szigetek, Dubaj és Mauritius – továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek.

A nyári menetrendben tizenegy új légi összeköttetést jelentett be a repülőtér-üzemeltető: a Wizz Air Bilbao, Girona, Vilnius, Velence, Gdansk és Boroszló, a Ryanair Castellón és Katowice irányába, az új légitársasági partnerek közül a Jazeera Airways Kuvaitvárosba, a SCAT Airlines Simkentbe, a SAS Scandinavian Airlines pedig Koppenhágába indít új járatokat.

Rekordévet zárt a hazai turizmus 2024-ben, mind a vendégéjszakák száma, mind a bevételek szempontjából. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Utazás+Kiállításon szervezett „A turizmus jövője Magyarországon” című konferenciáján a fejlődést támogató lehetőségek között kiemelt hangsúlyt kapott az adatvezérelt tervezés és a mesterséges intelligencia alkalmazása.

Közvetlen légijárat indul Budapest és Kuvaitváros között a Jazeera Airways légitársaság jóvoltából. Az erről szóló szándéknyilatkozatot januárban írta alá a légitársaság és a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport, a járatok pedig 2025 júniusától szeptemberéig üzemelnek.

Budapest és Magyarország továbbra is egyre növekvő népszerűségnek örvend a turisták körében, amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan emelkedő utasforgalában is tetten érhető. 2024 első tíz hónapjában 14 679 220 utas fordult meg a fővárosi légikikötőben, amely nemcsak a tavalyi adatot haladta meg 19%-kal, hanem az eddigi rekordévnek számító 2019-es eredményt is 8%-kal túlszárnyalta.