Miként járul hozzá a néptánc azoknak az agyi mechanizmusoknak a megértéséhez, amelyek növelik az agy ellenálló képességét az öregedéssel szemben? Ez is kiderül abból az interjúból, amelyet Vidnyánszky Zoltán neurobiológussal, az MTA doktorával, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, Agyi Képalkotó Központjának vezetőjével készített az mta.hu.
Sajtóközlemények: öregedés
Az ELTE kutatói új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés olyan csúcspontját, ami után a szervezet gyors hanyatlásnak indul. Eredményeik elősegíthetik az öregedéskutatást, valamint az egészséges öregedés támogatását és az egészségesen töltött évek számának növelését.
Az ELTE etológusai idős, átlagosan tízéves kutyákon vizsgálták a kognitív és a fizioterápia, valamint ezek kombinációjának hatását. Az eredmények az emberek időskori problémáinak enyhítéséhez is hozzájárulhatnak.
A mikrobiom – ezen belül a bélfóra is – különféle betegségek és az öregedés hatására változik, azonban az epigenetikai öregedésórákkal való kapcsolata eddig ismeretlen volt.
Magyar evolúcióbiológusok egy számítógépes modell segítségével kimutatták, hogy meghatározott körülmények között az öregedés elősegítheti az irányító szelekcióra adott választ.
Az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám izgalmas áttörést értek el az öregedés megértésében. Eredményeik a rangos Nature Communications folyóiratban jelentek meg.