A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói egy új, AI-alapú látórendszer-modellt fejlesztettek ki, amely az emberi agy kétirányú információfeldolgozását utánozza. Ez a modell nemcsak a képfelismerést javítja, hanem az agyműködés mélyebb megértéséhez is hozzájárul, és megbízhatóbb gépi látási rendszereket tesz lehetővé.
Sajtóközlemények: mesterséges intelligencia
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara nemzetközi konferenciát rendezett a digitalizáció jogászi hivatásokra gyakorolt hatásairól. A mesterséges intelligencia és az online bírósági platformok alapjaiban változtatják meg az ügyvédi és bírói munkát, melyről hazai és külföldi szakértők vitáztak.
Az egészségügyi ellátás során keletkezett betegadatok és képi dokumentumok tárolásának és feldolgozásának optimalizálásával egy hazai viszonylatban egyedülálló, modellértékű adattárházat alakítottak ki a Debreceni Egyetemen, a hét éve indított BigData projekt eredményeként. Az adatbázis nagymértékben segíti az intézményben folytatott mesterséges intelligencia alapú klinikai kutatásokat.
2025. november 13-án harmadik alkalommal rendezik meg Mátészalkán a TECH4STUDY Technológiai Intelligencia Konferenciát, amely az AI és az emberi kreativitás találkozását helyezi a középpontba. A rendezvény célja, hogy felkészítse a résztvevőket a mesterséges intelligencia mindennapi használatára és az AI-ismeret munkaerőpiaci jelentőségére.
Az ELTE és a Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium új, mesterséges intelligenciára optimalizált szuperszámítógépet állított üzembe, amely jelentősen növeli a digitális kulturális örökség kutatásának számítási kapacitását. Az ország bármely pontjáról elérhető rendszer nyolc NVIDIA H200 GPU-val rendelkezik.
Mesterséges intelligencia és gondoskodás kéz a kézben: az idősgondozás világszerte forradalmi átalakuláson megy keresztül. Miközben Japánban már robotok segítenek a betegeknek a mindennapi feladatokban, Európa csak most kezdi behozni a lemaradást. Magyarországon is egyre több kezdeményezés indul az otthoni gondozás digitalizálására.
A MATE projektjének célja egy mesterséges intelligencia alapú, precíziós hígtrágya-kijuttatási technológia kifejlesztése, amely kis- és közepes gazdálkodók számára is elérhető. A technológia a hígtrágya homogenizálását, nyomon követését és hatóanyag-ellenőrzését biztosítja, támogatva a fenntartható és környezetbarát gazdálkodást.
Ingyenes online szakkör indul 9–12. évfolyamos középiskolások számára a mesterséges intelligencia programozásának alapjairól. A MOLÓ program célja, hogy a résztvevők egyszerűbb MI-problémákat tudjanak megoldani, havi interaktív konzultációkkal és szabadon elérhető tananyagokkal – áll az ELTE közleményében.
Mire használja fel a világ egyik legerősebb szuperszámítógépét egy mesterséges intelligenciára alapuló nemzetközi projekt, és hogyan kapcsolódnak ehhez a magyar kutatók? A HunAIFA projekt részleteiről Darázs Lénárd és Badinszky Áron egy videóban számolnak be.
A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kifejlesztett új technológia mesterséges intelligencia segítségével egyszerre akár száz beteg sejtmintáját vizsgálja, gyorsítva a gyógyszerfejlesztést és a célzott terápiák kiválasztását. Az innováció a személyre szabott gyógyítást forradalmasíthatja, miközben csökkenti a vizsgálatok időigényét és költségeit.
A World Economic Forum 2025-ös előrejelzése szerint a vállalatvezetők 94 százaléka szembesül azzal, hogy szervezetében hiányoznak a mesterséges intelligencia-alapú működéshez szükséges kompetenciák. A kettős kihívás – az AI-kompetenciahiány és a vezetői túlterheltség – új vezetői modelleket hoz előtérbe.
Az ezer petaflops teljesítményű szuperszámítógép másodpercenként ezerbilliárd számítást végez – ami mintegy kétszázszorosa a jelenlegi legnagyobb hazai kapacitásnak.
A Debreceni Egyetem nemzetközi konferenciát rendez a mesterséges intelligencia alkalmazásairól, ahol közel 30 előadó vesz részt. A rendezvényen Yurii Nesterov, a világhírű matematikus is előad, aki az AI filozófiai és optimalizálási aspektusairól beszél. A konferencia célja az interdiszciplináris együttműködések előmozdítása és az AI fejlődési trendjeinek bemutatása.
A szőlőültetvények bejárása mellett október 9-től országszerte drónokkal is keresik az aranyszínű sárgasággal fertőzött tőkéket. A modern technika és mögötte a mesterséges intelligencia alkalmazása számottevő segítséget nyújthat a problémás területek gyors azonosításában. A két kiemelten fertőzött vármegyében, Somogy és Zala vármegyében a rovarölő szeres védekezés is megtörténhet a héten.
Dr. Peták István rákkutató, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora munkatársaival elsőként fejlesztett ki olyan mesterségesintelligencia-alapú orvosi szoftvert, ami segíti a molekulárisan személyre szabott, célzott daganatellenes kezelések kiválasztását.
A mesterséges intelligencia új távlatokat nyit a világgazdaságban, befolyásolva a munkaerőpiacot és a termelékenységet – hangsúlyozta Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank MI Workshopján. A jegybankelnök kiemelte, hogy az MNB is alkalmazza az MI-t a hatékonyabb elemzések érdekében, miközben Európa lemaradására is figyelmeztetett.
Az első budapesti Egészséges Élet Szimpózium sikeresen hozta össze a tudomány, az innováció és a társadalom képviselőit. A rendezvényen hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés és a mesterséges intelligencia szerepét az egészségkutatásban.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat stratégiai együttműködést kötött az MIT Center for International Studies intézetével, amely lehetőséget teremt a magyar kutatók és az MIT oktatói, hallgatói közös kutatási projektjeire. Az együttműködés a mesterséges intelligencia és mérnöki tudományok területén ígér áttöréseket, hároméves finanszírozással.
Összeállt az Employer Branding Award zsűrije, mely idén is a munkáltatói márkák és kampányok legjobbjait díjazza. A verseny fókuszában a belső munkavállalói megtartás és a költséghatékony megoldások állnak, miközben az AI kategória is egyre nagyobb szerepet kap. A normál pályázati időszak október 8-ig, a late entry október 16-ig tart. Idén nem lesz hosszabbítás, így érdemes időben leadni a nevezéseket.
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, Palkovics László a Soproni Egyetemen egyeztetett az MI alkalmazásának nemzetstratégiai lehetőségeiről. Az egyetem több évtizedes adatbázisaira és kutatásaira alapozva az MI kiemelt szerepet kaphat az erdőgazdálkodásban, faiparban és az agráriumban.
Miskolc városának kezdeményezésére a Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI, valamint több hazai és határon túli önkormányzat és szakmai partner részvételével hivatalosan megalakult az UrbanTech Platform, ami a városi innováció, a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és az adatvezérelt közszolgáltatások terén kínál új együttműködési keretet.








