Magyar kutatók mesterséges intelligencia alapú matematikai modellekkel vizsgálták az emberi memória működését. Felfedezték, hogy a meglepő élmények különösen fontosak az agy tanulási folyamataiban, mert segítik a világ folyamatos megértését. A tanulmány rámutat arra is, hogy a memóriahibák mögött rejlő elvek megértése új tanulási stratégiákat kínálhat.
Sajtóközlemények: memória
A HUN-REN KOKI kutatói fontos sejtcsoportokat határoztak meg az emberi hippokampusz különböző rétegeiben. Eredményeik olyan betegségek kutatásában bírhatnak nagy jelentőséggel, mint a skizofrénia, az epilepszia és az Alzheimer-kór. Tanulmányuk a Journal of Neuroscience márciusi számának címlapjára került.
A Nature Communications folyóiratban a memória kialakulásának megértésében jelentős eredményekről publikált tanulmányt szerzőtársaival Nagy Gergely Nándor, a BME kutatója.
A felfedezés jelentősége, hogy a memória működésének megértésével újabb lehetőségek nyílhatnak a demencia és más hasonló memóriabetegségek kezelésében.

