Sajtóközlemények: megtakarítás

2024-ben a reálbérek 9,2%-kal nőttek, miközben a kiskereskedelmi forgalom csak 2,6%-kal bővült, ami a fogyasztási szerkezet átrendeződését jelzi. A lakosság a nettó fizetésének egyre kisebb részét költi el a kiskereskedelemben, amely földrajzilag is megosztott, és a turizmus is befolyásolja. A megtakarítási ráta magas, a fogyasztók pedig nem tértek vissza korábbi vásárlási szokásaikhoz.

A felújítási kedv érezhetően erősödik az elmúlt évek visszafogottsága után: a lakástulajdonosok közel harmada már idén tervez ilyen munkálatokat. Többségük megtakarításból fedezné a felmerülő költségeket, míg minden ötödik felújító pénzintézeti hitellel egészítené ki forrásait – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.

A háztartási megtakarítások volumene alapján Magyarország a mezőny első felébe tartozik a régiós gazdaságok között, de még inkább kitűnik azzal, hogy a megtakarítások szerkezetében jelentős eltérést mutat a többi országhoz képest. Az MBH Elemzési Centrum szakértői megvizsgálták, hogyan áll össze a hazai megtakarítások struktúrája, és ez miben különbözik a térségben jellemző szerkezettől.

Lakáshiteleinél megtakarítások után igényelhető kedvezménycsomagot vezet be a CIB Bank. A Mozgástér kedvezménycsomag a bankunknál tartott megtakarításra vonatkozhat, és akár több millió forintos kamatmegtakarítást is hozhat a lakáshitel teljes futamideje alatt.

Elindult az MBH Befektetési Bank Rugalmas Megtakarítási Programja, amely rendszeres havi befizetési kötelezettség nélkül, már akár néhány tízezer forint összegű megtakarításból is hosszú távú befektetési portfólió kialakítását teszi lehetővé. A konstrukció rugalmas feltételekkel, szabadon megválasztható befizetési gyakorisággal és összeggel, valamint különböző kockázati szintekkel érhető el, akár bankváltás nélkül is.

Az NN Longevity kutatása szerint a magyarok boldogságszintje alacsonyabb, mint a régió többi országában, és a pénzügyi biztonság jelentős hatással van a boldogságérzetre. A kutatás öt kulcsfontosságú boldogságfaktort azonosított, amelyek segíthetnek a tartalmas élet megteremtésében.

A CIB Bank friss felmérése szerint a magyarok bő negyede képes rendszeresen megtakarítani, míg a lakosság közel kétötöde karácsony előtt egyáltalán nem rendelkezik félretett pénzzel. A megtakarítási szokások jelentős eltéréseket mutatnak a társadalmon belül.

A pénzügyi biztonság megteremtéséhez rendszeres és tudatos megtakarításra van szükség. Ezt most új funkcióval is segíti az Erste digitális platformja, George. Következzen négy plusz egy egyszerű lépés, amellyel egészségesebbé tehetjük a pénzügyeinket.