Sajtóközlemények: magyar tudományos akadémia

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Színház közösen indítja a „Tudomány éve a Színházban” programsorozatot, amely a tudomány és művészet összetartozását mutatja be. A kezdeményezés célja, hogy a nemzeti kultúra fejlődését szolgálva hidat képezzen a tudomány és a művészet között, különféle színházi előadásokon keresztül.

Freund Tamás, az MTA elnöke ünnepi beszédében először az alapításról emlékezett meg: arról, hogy Széchenyi és társai közüggyé tették a magyar nyelv, kultúra, tudomány és technológia fejlesztését. Ez a magyar társadalom lelkes helyeslésével párosult, ezért jöhettek létre akkor olyan szimbolikus erejű nemzeti intézmények, mint amilyen az Akadémia is.