A fenntarthatóság ma már nem csupán környezetvédelmi vagy társadalmi kérdés, hanem a hozzá kapcsolódó kockázatok által egyre inkább üzleti szempont is. Az energiafelhasználás, a közlekedés, az erőforrás-gazdálkodás vagy éppen a hulladéktermelés nemcsak a vállalkozások környezeti hatását befolyásolja, hanem működési költségeiket és hosszú távú versenyképességüket, akár fennmaradásukat is. Ahhoz azonban, hogy egy vállalkozás valóban javítani tudjon működésén, először tudnia kell, hol tart. Ebben nyújt segítséget a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói által fejlesztett online ökológiai lábnyom kalkulátor, amely most a Budapest Global Vállalati Klímasprint program résztvevői számára is elérhetővé válik.
A BGE partnerként csatlakozott a Budapest Global Vállalati Klímasprint kezdeményezéshez. Az egyetem nemcsak szervezeti nagykövetként támogatja a programot, hanem saját fejlesztésű ökológiai lábnyom kalkulátorát is a résztvevő vállalkozások rendelkezésére bocsátja. A cél közös, segíteni a hazai vállalkozásokat abban, hogy fenntarthatósági döntéseiket ne megérzésekre, hanem adatokra építsék.
A fenntarthatóság ott kezdődik, hogy mérjük a hatásainkat
Az ökológiai lábnyom azt mutatja meg, hogy mekkora biológiailag produktív földterületre van szükség egy szervezet vagy közösség működéséhez, az erőforrások biztosításához és a keletkező környezeti terhelés elnyeléséhez. Egyszerűen fogalmazva képet ad arról, milyen mértékben használjuk a Föld erőforrásait.
A mutató egyik legnagyobb előnye, hogy könnyen értelmezhető, és segít azonosítani azokat a területeket, ahol a legnagyobb környezeti és gyakran gazdasági megtakarítás érhető el. Magyarországon egy fő ökológiai lábnyoma átlagosan 3,6 globális hektár, miközben az ország biológiai eltartóképessége fejenként csupán 2,5 globális hektár. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi erőforrás-felhasználás hosszú távon nem fenntartható, és ez a vállalkozások számára is egyre fontosabb kérdéssé, kezelendő kockázattá válik.
Kifejezetten a magyar kkv-k számára fejlesztették
A BGE ökológiai lábnyom kalkulátora több év kutatómunka eredménye. Az első tesztelése 2019-ben történt, a rendszer pedig 2020 óta működik. Különlegessége, hogy nem egy általános nemzetközi modellt alkalmaz, hanem kifejezetten a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások működési sajátosságaira épül.
A kalkulátor a vállalkozásoknál jellemzően rendelkezésre álló számviteli és működési adatok – például az energiafelhasználás, a fűtés, a gépjárműhasználat vagy a munkába járás adatai – alapján képes számszerűsíteni a környezetterhelést. A kitöltés a vállalkozás méretétől és az adatok rendelkezésre állásától függően jellemzően 40-120 percet vesz igénybe, az eredmény pedig a vállalkozás működésére szabott, részletes képet ad az ökológiai lábnyomról.
A fejlesztés nemzetközi szinten is különlegesnek számít, hiszen jelenleg nincs más olyan online kalkulátor, amely a magyar KKV-k működési sajátosságaira és a vállalkozásoknál ténylegesen rendelkezésre álló adatokra építve képes megfelelő pontossággal meghatározni a környezetterhelést.
Nemcsak mér, hanem fejlődési irányt is mutat
Az ökológiai lábnyom ismerete önmagában még nem cél, hanem kiindulópont. A kalkulátor segítségével a vállalkozások pontosabban láthatják, hogy működésük mely területei okozzák a legnagyobb környezeti terhelést, így könnyebben tudják meghatározni azokat a fejlesztéseket, amelyek egyszerre szolgálják a fenntarthatóságot és a hatékonyabb működést.
Sok esetben már egyszerű, alacsony vagy akár nulla költségű intézkedések is jelentős eredményt hozhatnak. Az energia tudatosabb felhasználása, a munkába járási szokások átgondolása, a világítás korszerűsítése LED-es eszközökre, az útvonalak optimalizálása, a papíralapú folyamatok digitalizálása vagy a nem használt berendezések kikapcsolása egyszerre csökkentheti a környezeti terhelést és az üzemeltetési költségeket.
„Ma már rengeteg zöldnek tűnő megoldás közül választhatnak a vállalkozások, de ezek hatása korántsem egyforma. Az adatalapú megközelítés segít megérteni, hogy mely intézkedések eredményezik a legnagyobb környezeti hatást, így a cégek a rendelkezésükre álló forrásokat ott tudják felhasználni, ahol azok a legtöbbet számítanak.” – emelte ki Dr. Szennay Áron, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) egyetemi docense, az ökológiai lábnyom kalkulátor fejlesztését megalapozó kutatás vezetője.
A kutatás hosszabb távú célja nem csupán az egyes vállalkozások ökológiai lábnyomának meghatározása, hanem olyan iparági benchmarkok és jó gyakorlatok feltárása is, amelyek segíthetnek a hazai kkv-knak úgy csökkenteni környezeti terhelésüket, hogy közben üzleti teljesítményük se csökkenjen, sőt akár javuljon.
Tudományos tevékenység a vállalkozások szolgálatában
A Klímasprint nem csupán mérési lehetőséget kínál, hanem szemléletformáló kezdeményezés is. A résztvevők játékos és gyakorlati keretek között ismerhetik meg saját működésük környezeti hatásait, majd olyan, a mindennapokban is könnyen megvalósítható intézkedéseket próbálhatnak ki, mint a kerékpáros munkába járás ösztönzése, az energiatudatosabb működés vagy más fenntartható vállalati gyakorlatok bevezetése.
A Budapest Global Vállalati Klímasprint programhoz való csatlakozás jól illeszkedik a BGE missziójához. Az egyetem célja, hogy tudományos tevékenységét és kutatási eredményeit a gazdaság és a társadalom szolgálatába állítsa.
“Már akkor is, amikor 2024 tavaszán beléptünk a Budapest Global Egyesületbe, számomra a legfontosabb hívószó a fenntarthatóság volt. Fontosnak tarottam és tartom ma is, hogy a város vezetése, valamint az itt élő, működő vállalkozások és felsőoktatási intézmények együtt tegyenek azért, hogy Budapest élhető, vonzó és minél inkább fenntarthatóan működő világváros legyen. A BGE legfontosabb társadalmi feladata, felelőssége a tudás teremtése és átadása a hallgatók, de a szélesebb társadalom számára is.” – hangsúlyozta Dr. Győri Zsuzsanna, a Nemzetközi Gazdálkodás Kar tudományos kari vezetője.
A BGE számára így a programban való részvétel túlmutat egy szakmai partnerségen. Jól példázza azt a törekvést, hogy az egyetemen létrejövő kutatási eredmények közvetlenül hasznosuljanak a hazai vállalkozások mindennapi működésében.
A fenntarthatóság adatokkal kezdődik
A BGE meggyőződése, hogy a fenntarthatóság akkor válhat a vállalkozások mindennapi gyakorlatának részévé, ha mérhetővé és értelmezhetővé tesszük azt. Az ökológiai lábnyom kalkulátor ezt a célt szolgálja, hogy tudományos alapokra épülő, ugyanakkor a vállalkozások számára is könnyen használható eszközként segítse a felelős üzleti döntések meghozatalát.
A Budapest Global Vállalati Klímasprint résztvevői a program során ingyenesen használhatják a BGE ökológiai lábnyom kalkulátorát. Az együttműködés jól példázza, hogy az egyetemi kutatás nem csupán tudományos eredményeket hozhat, hanem olyan gyakorlati megoldásokat is, amelyek közvetlenül támogatják a hazai vállalkozásoknak a fenntarthatóságot figyelembe vevő, azt elősegítő fejlődését.
A kalkulátor az alábbi linken érhető el: https://budapestglobal.org/vallalati-klimasprint
Forrás: Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.