A Magyar Nemzeti Bank a bankrendszeri verseny erősítése érdekében útjára indította a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést. A jegybank és a Magyar Bankszövetség megállapodása nyomán életre hívott konstrukció célja, hogy a KKV-k széles köre számára elérhető, egységes, áttekinthető feltételrendszerű beruházási hitelek kerüljenek a piacra, egyszerű és gyors ügyintézés, valamint kedvező árazás mellett.
A magas hitelezési kapacitások ellenére a jelenlegi piaci környezetben a bankok KKV-k számára elérhető, nem állami kamattámogatott hiteltermékei nagyon heterogének, kondícióik és adminisztrációjuk pedig sok esetben nem versenyképes a vállalkozások számára. Mindezekre tekintettel a jegybank az elmúlt hetekben intenzív egyeztetést folytatott a Magyar Bankszövetséggel a vállalati hitelezési aktivitás piaci alapú élénkítése kapcsán, különös tekintettel a KKV-szektorra. A közös munka eredményeként a Magyar Nemzeti Bank a korábban alkalmazott Minősített Fogyasztóbarát termékek mintájára, 2025. augusztus 1-jétől elérhetővé teszi a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést. A megjelölést a jegybank által meghatározott feltételeknek megfelelő forint alapú, beruházási célú vállalati hiteltermékek nyerhetik el. A részletes pályázati feltételek alapján a hitelintézetek 2025. augusztus 1-jétől kérhetik termékeik minősítését. A pályázatok elbírálását követően így akár már szeptembertől elérhetővé válhatnak a vállalkozások számára a Minősített Vállalati Hitelek, amelyek tartósan a piaci gyakorlat részévé válhatnak, széles körben támogatva beruházási céljaikat.
A pályázati feltételek és a vállalkozások tájékozódását szolgáló információk, a Minősített Vállalati Hiteleket forgalmazó intézmények listája, valamint a hitelek főbb feltételeit tartalmazó termékismertetők az MNB honlapján érhetők majd el.
Forrás: Magyar Nemzeti Bank, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.

