Az ELTE fizikusainak sikerült feltérképezniük a Világegyetemet a születése utáni első milliomod másodpercben kitöltő „őslevest”.
Sajtóközlemények: Tudomány
Ha rámutatunk egy tárgyra, a kisgyerek a tárgyra összpontosít, míg a kutya általában irányjelzésnek veszi a mozdulatot. Az ELTE kutatói a jelenség mögött meghúzódó magyarázatokról írtak legújabb tanulmányukban.
Annak megválaszolása, hogy egy bonyolult ökológiai társulás hogyan reagál a környezet változására, általában véve megoldhatatlannak tűnő feladat. Magyar kutatók erre kerestek megoldást.
A program keretében 10.000 egészséges, illetve betegségben szenvedő magyar ember genomszekvenciájának meghatározása történhet meg öt év alatt.
Banga Ilonáról, fia és dédunokája jelenlétében nevezték el a Szegedi Tudományegyetem új, egészségtudományi képzési központját, amelyet 2023. november 21-én hivatalosan is átadtak.
A 6 éve kezdődő projekt gyümölcse most érett be igazán, hiszen a magyar fejlesztésű kamerarendszeren keresztül láthatták az első plazmát.
Az idegsejtek vizsgálatának új lehetőségét tárta fel a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és a University of California, Los Angeles kutatóinak együttműködésében létrejött kutatás.
Dr. Borsos Attila. az egyetem tudományos dékánhelyette a Közúti Közlekedésbiztonsági Módszerekkel és Elméletekkel Foglalkozó Szervezet (ICTCT) irányítótestületének tagja lett.
Az eurázsiai erdőssztyeppek 9000 km hosszú zónája a mérsékelt égövi erdők és a sztyeppék között képez átmenetet, lágyszárú és fás élőhelyek összetett mozaikja alkotja. Mindezek ellenére a közelmúltig hiányzott a zóna kontinentális léptékű empirikus lehatárolása.
Az átfogó kutatás során az E. necator tizennégy genotípusát azonosították hazánkban, amelyek közül nyolc eddig teljesen ismeretlen volt.
Klinikai és kutatási együttműködést, továbbá a klinikumot érintő csereprogramok indítását kezdeményezi a Debreceni Egyetemmel a Chongqing Medical University.
A világon elsőként sikerült rögzíteni a másodpercenként 47 000 ütközés adatait 5,36 ATeV ütközési energián.
A Málnási-Csizmadia András és kutatócsoportja által kifejlesztett gyógyszerjelölt az agyvérzéses betegek krónikus izomgörcseit csökkenti mellékhatások nélkül.
A MATE kutatói kiemelten keresték azokat a hatékony módszereket, amelyek révén sikerrel teljesíthetők a körforgásos gazdaságra vonatkozó előírások.
A kutatócsoport olyan molekulát alkotott, amelynek alkalmazása egyszerűbbé, olcsóbbá tehetné a véralvadásgátló gyógyszerek előállítását.
A hazai botanikus szakma mintegy 20 éves adósságát tudta törleszteni a Debreceni Egyetem azzal az adatgyűjteménnyel, amely a pannon régió növényfajainak jellegeit és tulajdonságait összegzi.
A HUN-REN ATK Talajtani Intézete és Mezőgazdasági Intézete, valamint az ELTE kutatói a rangos PLOS ONE folyóiratban közölték egy több mint 60 éves trágyázási tartamkísérletben végzett mikrobiológiai vizsgálataik eredményeit
Magyar evolúcióbiológusok egy számítógépes modell segítségével kimutatták, hogy meghatározott körülmények között az öregedés elősegítheti az irányító szelekcióra adott választ.
Párja pusztulása után egy nappal új nőstény szegődött egy hím aranysakál mellé Somogy megyében – derítették ki magyar kutatók az állatokra rögzített GPS-nyakörvek adatainak elemzésével.
Az élethosszig tartó tanulás új, hatékony megvalósítását szolgálják a mikrotanúsítványok a felsőoktatásban és a felnőttképzésben.
A látogatás alkalmat teremtett olyan átfogó tudományos és oktatási együttműködésekről szóló tárgyalásokra, amelyek a jövőben még szorosabbra fonhatják a két ország kutatási és fejlesztési együttműködéseit.















