Az együttműködés eredményeként megjelent a KPMG Circularity Tracker a vállalatokat a fenntarthatósági célok nyomon követésében, illetve az ESG jelentéskészítésben támogatja.
Sajtóközlemények: Gazdaság
A versenyképesség növeléséhez több kockázatvállalásra és változtatási hajlandóságra van szükség.
A BKIK Nagyvállalati Klub lehetővé teszi az aktuális gazdasági témák hatékony megvitatását.
Az európai uniós forrásból megvalósított program képzési, tanácsadási projektelemeket, illetve a részvénybevezetésekhez kapcsolódó tőzsdei felkészítést foglal magában.
Arthur van Raalte távozását követően Tanja Žigić, a szerbiai surčini gyár korábbi vezetője vette át a pozíciót.
A buszok és teherautók gyártását végző vállalatok közötti megállapodás a tecnológiai fejlesztések felgyorsítását is szolgálja.
A kiemelkedően magas tranzakciószám ellenére azonban a tranzakciók összértéke 2022-ben közel 30%-kal alulmúlta a 2021-es rekordévet.
A saját költőpénz régóta bevált eszköz arra, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell bánni a pénzzel. De mire folyik el a kisebb-nagyobb összeg?
A bank eredetileg 10 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 16 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott.
Inkubációs csomagot kaptak a Szakma Sztár Fesztivál legjobbjai.
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből.
A BMW Group Gyár Debrecen építkezésén az utóbbi egy évben tapasztalható fejlődés megkérdőjelezhetetlen: rendkívül látványos eredményekkel járó időszak volt ez.
A fogyasztói árak havi szinten 0,4 százalékkal csökkentek, az éves infláció ezzel 21,5 százalékra mérséklődött a megelőző havi 24,0 százalékról.
Továbbra is csökkenő tendenciát mutat az élelmiszerek drágulásának mértéke Magyarországon.
Az összefoglalóból az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.
24 programban pályázhatnak a vállalatok az új prioritásokra elkülönített keretre.
Alapjaiban alakítja át a munkahelyeket a mesterséges intelligencia a Microsoft idei Work Trend Index kutatása szerint.
A KSH adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint.
A telephely kulcsfontosságú szerepet játszik a csúcstechnológiás, jövőálló termékek fejlesztésében, tesztelésében és gyártásában.
A KSH ma reggel közzétett adatai szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az Erste által várt -10,4 százaléknál.
A Deloitte és az ABSL Hungary által jegyzett elemzés szerint jelen gazdasági környezetben még inkább felértékelődik ezen vállalatok szerepe, ráadásul a magyar központok átlagosan jobban teljesítenek régiós versenytársaiknál.







